2021. április 14., szerda

Szépírói kurzus 2021/tavasz/33 - Ocsenás Péter novellája

  A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Ocsenás Péter Hemingway stílusát utánozva készített egy párbeszédes novellát. Munkáját örömmel közlöm.  


Ocsenás Péter

 

A temetés

 

Az ajtó kinyílt, egy talpig feketébe öltözött öregember lépett be a szobába. Hosszú pillanatokig álldogált maga elé meredve, majd elindult az asztala felé. Az asztal felett egy ablak húzódott, a távolban szürke felhők sűrűsödtek. Az öreg nagyot fújtatva leült, és az asztalon heverő üvegcsére nézett. A távolban egy mennydörgés rázta meg az égboltot. Az öreg kezébe vette a kis üvegcsét, és hunyorogva nézte a benne megbújó piros bogyókat. Belenyúlt és a tenyerébe vett egy szemet. A két ujjával összefogta és a szeme elé emelte a pirulát.

− Még nem vetted be? - kérdezte háta mögül egy öreg női hang. Az öreg komoran bámult maga elé.

− Feleslegesen mondom én neked, mindig elfelejted!

− Nem felejtettem el - mondta elhalt hangon az öregember.

− Persze, mindig ezt mondod. Mit csinálsz?

− Most nem kell víz.

− Hát hogy ne kéne? És ha a torkodon akad?

− Nem fog - Az öreg lehunyta a szemét, és a szájába vette a pirulát.

− Na, ugye megmondtam! Nem tudod lenyelni? - Az öreg mély levegőt vett, és kibújt fekete öltönyéből.

− Nem jó, ha a szádban oldódik fel! - Az öreg a földre dobta az öltönyét, és elkezdte feltűrni az ingujját.  

− Na, szép! Szerinted ki fogja kimosni? Olyan rendetlen vagy! Már nem olyan a derekam, mint régen! - Az öreg ökölbe szorította a kezét, és lenyelte a pirulát.

− Na, végre! Ettél előtte? Tudod, hogy kárt tehet a gyomrodban! - Az öreg ismét az üvegcse felé nyúlt, és kivett még egy bogyót. Ezt is a szeme elé tartotta, majd az asztalra nézett. Az asztal üres volt, keresett valamit a szemével, de már nem emlékezett, hogy mit.

− Ugye emlékszel, még mennyit kell bevenni?

− Kettőt.

− Nem sokára el kéne menned újat feliratni!

− Nem, nem kell - suttogta az öreg és bevette az újabb bogyót. Lába vadul dobogott az asztal alatt.

− Ennek a fránya esőnek is ezen a napon kellett elerednie! Miért nem vittél esernyőt?

− Nem volt rá szükségem.

− Már hogy ne lett volna! És ha megfázol? Ápolhatlak megint… - Az öreg remegő kézzel szorongatta az üvegcsét.

− Hajj, nem is értem minek vittél annyi rózsát! Úgyis elhervadnak, elég lett volna egy csokrot vinni!- Az öreg felsóhajtott, arca vörösödni kezdett.

− Ne idegeskedj, tudod, hogy nem jó a szívednek!

− Nem lesz semmi bajom - suttogta az öreg és újabb bogyót vett a kezébe.

− Jut eszmbe! Tegnap mikor letöröltem az asztalt, egy régi emléket találtam. Elfelejtettem visszatenni, ott van a fiókban - a távolban ismét eldördült az ég.

− Jó régi kép! Nem is emlékszem mikor készült - Az öreg, a szájához emelte a bogyót.

− Szerintem a nászutunkon készülhetett. Hajj, mennyi éve már annak! - Az öreg ismét lehunyta a szemét, és remegő arccal nyelt egyet.

− Negyvenhét - suttogta, majd ismét az üvegcséhez nyúlt.

− Emlékszem, mennyi rózsát vettél nekem akkoriban! Hajj, engem irigyelt az összes nő! - Az öreg megrázta az üvegcsét, csak úgy hullott a tenyerébe a sok bogyó.

− Nem is emlékszem hol voltunk már, csak arra, hogy egész nap zuhogott! - Az öreg meredten bámulta a tenyerében sokasodó pirulákat. Ismét szájához emelte a kezét.

− Emlékszel mit mondtál nekem esténként, mikor együtt néztük az esőt?- Az öreg szeme felcsillant. Fejében egy rég nem hallott mondat visszhangzott. Keze megdermedt, majd a combjára hullott. A földön szanaszét estek a piros bogyók. Kihúzta a fiókot, és egy régi fényképet vett elő. Nézte a képen mosolygó, boldog párt, majd az ablak üvegére pillantott. Szemébe könny vegyült, hirtelen megfordult és felkiáltott:

− Hol vagy? - hangosan lihegett, a szíve zakatolt. − Szólj rám… - suttogta, de már nem érkezett válasz.

Az öreg hosszú percekig meredt maga elé, majd lehajolt, és összeszedte a gyógyszereit. Felsóhajtott, és a távoli szürke felhőkre pillantott.

− Már most hiányzol - Magában minduntalan egy mondatot ismételgetett, és szemével a szürke felhők mögé hatolt, valahová, ahol derűsen sütött a Nap.

 

Nincsenek megjegyzések: