2024. szeptember 21., szombat

Szépírói kurzus 2024/ősz/4 - Czapp Enikő novellája

A Szépírói Műhely őszi féléve megkezdődött. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Czapp Enikő azt a házi feladatot oldotta meg, hogy dialógusokra építve írt novellát. Abszurd történetet hozott, és éppen ezért lett a munkája kiváló. Gratulálok.

Czapp Enikő

Mibusz

 

Állt az ablakban, mozdulatlan, arcát a fény felé tartotta. Magas, vékony testén fehér ruha volt. Kieresztett ősz haja a derekáig ért.

– Találkoztunk már valahol? Olyan ismerős nekem. Gandalfot juttatja eszembe – mondta a negyven év körüli nyomozó, ahogy a szobába lépett.  

– Így is nevezhet – válaszolt az ablakban álló és megfordult.  

 – Még egy bolond mára. Már csak ez kellett. Ne vicceljen velem, kérem. Maga egy asszony. Nem hívhatom Gandalfnak. A neve, a neve…, a fenébe is, hol van az lap, na, megvan, igen, Nagy Mária.

– Így is nevezhet, de ez csak a nevem – mosolygott az asszony és elindult az asztal felé. Nyílegyenesen ment. Léptei határozottak voltak. A férfi csak akkor látta meg, hogy vak, mikor tágra nyílt szemébe belenézett.

– Mi az, hogy csak?

– A csak az csak.

  Nem értem.

– Mit nem ért?

– Szinte semmit, amit mond. Nem beszélne érthetőbben?

– Ettől is?

– Ha megkérhetem.

– Megpróbálom. Mondja, egyébként leülhetek?  

– Persze, persze – mindketten leültek. – Elárulná, mi az, hogy csak?

– A csak az csak – mondta, miközben elővett egy napsárga hajgumit és összekötötte a haját. Egy tincs kivételével.  

– Ne kezdje elölről. Máshogy kérdezek. Azt mondja, maga nem azonos a nevével?

– Nem.

– Szóval, nem.

– Nem. Több vagyok attól.

– Ne mondja.

– Mondom.

– Akkor ki maga?

– Mit gondol?

– Ha megbocsát, itt most én kérdezek. 

– Maga kinek gondol engem?

– Megint egy kérdés, a válasz helyett.

– Ki, minek gondol, az vagyok.

– Ne beszéljen rébuszokban.

– Kérem! Beszélhetek tibuszban, dóbuszban, és fábuszban is, de legjobban mibuszban szeretek. Csak nem voltam benne biztos, hogy érti. Ezért használtam a rébuszt.

– Már értem. Maga hülyének néz engem.

– Nem. Tekintve, hogy én nem vagyok hülye. Tehát maga sem. Mert egyek vagyunk. Nincs én és te. Ha a szemedbe nézek, tudod ezt. Ha a szemembe nézel, tudom ezt. Ez a mibusz nyelve.  

– Már tegeződünk?

– Az közvetlenebb.

– Legyen. Megengedsz egy apró észrevételt?

– A szememre gondolsz?

– Igen. Vak vagy.

– Ezen vitatkoznék, de hagyjuk. Kevés időnk van.

– Jó, hagyjuk, de akkor sem értem. Én és te nem lehetünk egyek. Én én vagyok. Te te.

– Igen és nem.

– Csak igen. Én Kiss János vagyok. férfi, nyomozó, negyven éves. Te Nagy Mária. Asszony, napraforgótolvaj, hetvenhét éves.

 – És még ki vagy?

– Ennyi. Nem több.

– Több vagy.

– Néha egy senkinek érzem magam.

– A senki egyszerre a minden is, érted?

– Nem.

– Nem csodálom ebben a bolond világban, amiben nemhogy az emberek, még a napraforgók is elfelejtették, honnan jöttek és mi dolguk van. A Földre bámulnak a Nap helyett.

 – Milyen nyom vezetett az öntudatukat vesztett napraforgókig?

– Vettem egy cseréppel a nyár elején egy virágboltban. És még eggyel és még eggyel. Mindig más helyütt, más kerületben. Egyformák voltak. Csak a nevükben őrizték az identitásukat.  

– Ezután törtél be a hetedik kerületi virágboltokba a nyár utolsó napján…

– Igen.

– Hány cserepet loptál el?

– Harminchármat. Ott hagytam az árukat.

– Mi a terved velük?

– Megtanítom őket újra a Nap felé fordulni.

– És aztán?

– Ajándékba adom az olyanoknak, mint te.

 – Miért?

– Hogy a mindent válasszák a semmi és senki helyett.

– Ki vagy te?

– Én én vagyok. Ugyanaz, mint te.

Közben beesteledett. A nyomozó észre sem vette, hogy nem kellett villanyt kapcsolnia. A szobában, ahol ültek, a világosság egyre növekedett. Hajnal felé az asszony a fejéhez nyúlt, kibontotta a haját, majd felállt az asztaltól, és az ablakhoz ment. Állt háttal, mozdulatlan, arcát az ébredező fény felé tartotta. A következő pillanatban a nyomozó csak annyit látott, hosszú, ősz haja köpenyként meglibben utána és eltűnik, mintha ott sem lett volna. Helyében egy napraforgó nőtt. Tányérját a nap felé fordította.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések: