Szépírói kurzus 2017 tavasz/4 - Kiss Attila elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Kiss Attila szintén jól oldotta meg az egyik házi feladatot. Krúdy ikernovellájának sajátos átlényegülése jelenik meg ebben a történetben. Remek munka.  

Kiss Attila

Szülők

Gyerekek voltunk, gyerekek leszünk. Tíz sör után mindenki gyerek.

            Ez az első sör: a gyerekek a vízparton játszanak.

            Ez a második sör: gyerek vagyok, és a vízparton játszom. Van nálam egy papírlap. Csónakot hajtogatok belőle, és eleresztem a vízen. A papírlap szerelmes levél volt.

            Ez a harmadik sör: előveszem a bicskám. Gyöngyháznyelű, és apámtól kaptam. Kifaragok egy vastag ágból egy nagyobb hajót. Sokáig tart. Kiveszem a vízből a papírhajót, széthajtom, és megszárítom a napon. Ebből lesz a vitorla. Az árboc gyorsan elkészül.

            Ez a negyedik sör: vízre teszem a hajót. Az oldalára dől, nem lett jól kiegyensúlyozva. Csak úgy tudom úsztatni, ha fogom. Leveszem a nadrágom, hogy a hajóval bemehessek a vízbe. Tartom a faránál, szépen siklik a felszínen.

            Ez az ötödik sör: eszembe jut, hogy anyám süteményt süt otthon. Felidézem, hogy szokta csinálni. Kihúzza a nyújtódeszkát a konyhaasztalból, azon sodorja a tésztát. Lekvárért le kell menni a pincébe. Kijövök a vízből. Mire megszáradok, a sütemény megsül.

            Ez a hatodik sör: kiszakadt a nadrágom. Többször is belevágtam, mikor faragtam a hajót. Anyám nagyon mérges lesz. Anyám mérgesen is szelíd. Elalszom. Nem zavarnak a lyukak a nadrágon. A hajó mellettem hever a szárazon.

            Ez a hetedik sör: ezt a sört átaludtam.

            Ez a nyolcadik sör: Pista felébreszt, és szól, hogy menjek vele. Valami ellenséges csapatról magyaráz, akik elfoglalták a bunkert. Nem nagyon szeretem ezeket a csapatos meg ellenséges játékokat, de valakire hallgatni kell az életben. Én Pistára hallgatok. A bunker lenyűgöző: lombos ágakból összerakott, hatalmas sátor az erdőben. Egyedül soha nem tudnék ilyet építeni.

            Ez a kilencedik sör: a bunkert tényleg elfoglalták. Most foglyul ejtettek bennünket. Nem mehetünk ki a bunkerből. Egyébként rendesek, megkérdezik, nem vagyunk-e szomjasak. Nem akarnak bántani, de állítólag másokat megvertek. Haza akarok menni! Megijednek, hogy sírok, és elengednek bennünket. Pista nem büszke rám.

            Ez a tizedik sör: felnőtt vagyok? Muszáj hazamenni, késő van. Felállni nehéz. Hová lettek a gyerekek? Szédülök, hogy fogok így autót vezetni?

Felnőttek leszünk. Akkor már nem kell magyarázatot adnunk semmire.

            A vízparton áll egy színpad, a színpad mögött egy tízhúrú gitár.

            Megpendítem az első húrt. Valaki rám szól: – Azt ne piszkáld! Apa iszik egy sört a színpad előtt.

            Megpendítem a második húrt. Valaki megint rám szól: – Mondtam már, hogy ne piszkáld! – Jó, jó! – felelem sértetten.

            Ha nagy leszek, zenész leszek. Gitárművész. Láttam egy régi képet egy gitárművészről. Széles kendővel volt átkötve a dereka. Szerzek egy konyharuhát, és a derekamra kötöm. A többiek kinevetnek. Nem veszem észre, hogy rajtam nevetnek, csak Gábor szól: – Nem veszed észre, hogy rajtad nevetnek?!

            Megpendítem a harmadik húrt. Az a valaki most már nem szól semmit. Apa iszik még egy sört a színpad előtt.

            Megpendítem a negyedik húrt. Az a valaki megkérdezi: – Ki akarod próbálni? Nem válaszolok. Nem akarom kipróbálni. Én gitárművész leszek, és ha egyszer gitárművész leszek, játszani fogok egy ilyen gitáron, és akkor senkinek nem kell majd megkérdeznie, hogy ki akarom-e próbálni. Hát nem elég világos ez?

            Megpendítem az ötödik húrt. Az a valaki otthagy. Apa sört iszik a színpad előtt.

            Megpendítem a hatodik húrt. Azt olvastam, hogy a gitárművészek már kicsi koruktól kezdve egész nap csak gyakoroltak. Nekem nem kell gyakorolni. Ha felnőtt leszek, kezembe veszem a gitárt, és megszólaltatom. Szépen, harmonikusan, ahogy kell.

            Megpendítem a hetedik húrt. Apa elment valahova. Biztosan WC-re.

            Megpendítem a nyolcadik húrt. Besötétedett. A nyárfák fölött csillagos az ég. A csillagokat valaki szétszórta az égen. Össze kellene szedni őket, és szép, szabályos alakban újra kirakni.

            Megpendítem a kilencedik húrt. Haza kellene mennünk. Apa hogy fog így vezetni, egyenesen járni se tud? Gabi néni felajánlja, hogy hazavisz minket. Velem beszél, mert apa lehet, hogy már nem érti. Ő el tudja vezetni az autónkat, azt mondja. Látom a tekintetén, hogy nem ivott. Én ülök a vezetőülés mellé, mert én tudom, merre lakunk. Angit még meg kell keresni. Utoljára a lányokkal játszott. A gyerekülést a csomagtartóba tesszük, hogy apa is elférjen a hátsó ülésen. Mielőtt elindulnánk, még megpendítem a tizedik húrt.

Szépírói kurzus 2017 tavasz/3 - Holcz Csaba novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Holcz Csaba "átváltozás"-történetet írt. Benne egyszerre hasznosította Örkény István híres egypercesének ötletét, valamint Kafka abszurditását. Itt közlöm.

Holcz Csaba

Novella az átváltozás hatalmáról

Gábor telefoncsörgésre ébred. Felveszi a telefont és egy idegen hang szólal meg benne: „újraírtam az utolsó négy sort”. Elhangzik a négy sor, majd Gábor leteszi a telefont és arra lesz figyelmes, hogy telefonfülkévé változott.

A gyomra aprópénztől csörög, oldalában késsel bevésett feliratok díszelegnek és ajtója folyton résnyire nyílik, majd visszazáródik minden mozdulatánál. Eleinte nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem tudja felvenni a ruhát, ajtajával csapkodja a hálószobája ajtaját, de csodával határos módon el tudja hagyni a lakást. Hétfő van, és mostanában csúnyán néz rá a főnöke. Muszáj elindulnia, majd útközben megoldja a dolgot.

Megáll a zebránál és arra vár, hogy átkelhessen. Egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözve ki akarja nyitni őt. Gábor majdnem szívrohamot kap, ijedtében hirtelen kicsapja ajtaját és hátralöki a nőt.

-                     Hé! Ne nyitogass vagy én nyitlak ki! – üvölt rá Gábor

-                     Beszél! – mondja rettegve a nő és elrohan

A lámpa zöldre vált, Gábor továbbmegy. Már csak néhány utcányira van a munkahelyétől, de nem talál megoldást az állapota javítására. Esetleg felhívathatná magával az orvost vagy beugorhatna a patikába, talán egy fájdalomcsillapítóval átvészelhetné a napot. Megérkezik a munkahelyére, de nagy késéssel, szóval nincs idő trükközni. Beszélnie kell a főnökével és meg kell mondania neki az igazságot.

A főnöke irodájába lép. Az iroda vezetője hosszasan méregeti Gábort, majd szemrehányóan megszólítja.

-                     Késett! Már megint.

-                     Elnézést, egészségügyi gondjaim akadtak ma reggel.

-                     Az magánügy. Itt az élet ön nélkül is továbbmegy, ha lemarad, hátrahagyjuk. Ha érti, mire gondolok… - mondja baljósan a főnök

-                     Értem uram.

-                     Na, menjen és fejezze be a könyvelést!

-                     Uram… sajnos a jelenlegi állapotomban nem vagyok képes befejezni a könyvelést.

-                     Mi ennek az oka? – mondja a főnök lassan fortyogó haraggal

-                     Hát… telefonfülkévé változtam. Nem tudom mi erre a szakszó, még nem voltam orvosnál.

-                     Mit meg nem teszek magáért. – szünetet tart – Rendben, menjen le az ügyfélszolgálatra kezelni a telefonokat.

Gábor mélyen meghajol, vagyis dől és elhagyja az irodát. Az ügyfélszolgálatnál bekötik a cég telefonos hálózatába és megkezdi az új munkáját. Egész jól megy neki, beletettek egy nagy katalógust és egy halom egyéb iratot és ezekben kell lapozgatnia, megválaszolva minden kérdést, amivel felkeresik. Kivételesen elismerően ráz kezet vele a főnöke a nap végén.

A munka után azt reméli, hogy hazamehet és lepihenhet, de eszébe jut, hogy randevút beszélt meg mára. Nem akarja lemondani, már így is többször halogatta és, ha a mai alkalmat is lemondja, akkor biztos vége lesz az ismerkedésnek. Útnak indul a város egyik elegáns étterme felé.

Az étterem előtt találkozik egy lánnyal, aki átkarolja, ad egy-egy csókot a két oldalára, majd követi Gábort az étterembe. Tudjátok, az illemszabály szerint előbb a telefonfülkék és utána a lányok lépnek a vendéglátóhelyekre, hátha verekedés vagy valami balhé van odabenn. A randevú elég jól telik. Gábor elmeséli, hogy ki akarta nyitni egy nő munkába menet, amin a lány nagyot nevet, és elmeséi azt is, hogy az étteremnél várva egy furcsa téves hívást kapott. A lány hosszasan belemélyed Gábor gombjaiba, kagylóját finoman megragadja és meghitt hangon szól hozzá.

-                     Tudod… te másabb vagy mint azok, akikkel eddig találkoztam. Nem tudom pontosan miért, de más vagy. A jó értelemben persze – elmosolyodik –. Tudom, ez csak az első randi, de lenne kedved feljönni hozzám?

Azt, hogy mi történik a lány lakásán, a tisztelt olvasó képzeletére bízom, de felnőttek vagyunk és tudjuk, hogy ami egy lány és egy telefonfülke között történik, ha szeretik egymást, teljesen természetes dolog. A közös este után Gábor indulni készül, de előbb leírja a telefonszámát egy lapra. Az ajtónál állva elbúcsúzik a lánytól.

-                     A telefonszámom leírtam és otthagytam az asztalodon.

-                     Köszi! Mikor vagy telefonközelben?

-                     Mindig, de napközben főleg munka miatt, akkor nem tudlak felvenni.

-                     Rendben. Szia!

Gábor miközben hazafele sétál, arra gondol, hogy a legjobb dolog, ami vele történt az, hogy telefonfülkévé változott. Még néhányszor találkozott a lánnyal, de egyik nap meglátta, hogy egy telefonfülkét használ a Fő téren és rettenetesen féltékeny lett.

Szépírói kurzus 2017 tavasz/2 - Kovács Éva verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Kovács Éva az Arany Jánossal kapcsolatos házi feladatot oldotta meg jól. Itt közlöm. 

Kovács Éva

Ágnes asszony fohásza

(Arany Jánosnak)

Drága Bírák! Esdve kérem, engedjenek

El sebtében, hisz folt esett a leplen,

Nem várhatok tovább,

Még ma el kell mennem…

Így esdekel Önökhöz lelkem!

Szalad az idő, s miként a patak sodrása,

Úgy cikáznak bűnös gondolataim

Szűk kalodába zárva.

Csak remélhetem, hogy

Elmém nem borul végül

Ítélettől megroppant szavak fogságába.

Állok megtörten, érzem sürgető késztetését

A rohanásnak…

Sietni kell haza, sok a szenny s a gyalázat,

Mit ma még el kell fednem…

Így esdekel önökhöz lelkem!

Szépírói kurzus 2017 tavasz/1 - Barna Györgyi verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. 

Barna Györgyi azt a házi feladatot oldotta meg nagyon szépen, hogy Arany János híres versére írt egy sajátos variációt. Nagyszerű munka! Itt közlöm. 

Barna Györgyi:

Ágnes-szikla

                            (Arany Jánosnak)

Falu szélén, patak partján

Van egy kerek, nagy, kopott kő.

Nézi magát a habokban,

Mintha állna ott az idő.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Gyerek voltam, s azt mesélték,

Az a neve: Ágnes-szikla.

Csak az öregek ismerték –

Miért e név, mi a titka.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Nagyapám, ha arra jártunk,

Összébb húzta szemöldökét.

Elnézett a hegyek felé,

Mintha várná, hogy előlép.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Nagyanyám, ha dagasztáskor

Arra kértük, meséljen még,

Fejcsóválva elhallgatott,

Hogyha szóba hoztuk nevét.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Az a nagy kő, nagy, kopott kő

Attól lett oly sima, kerek,

Mert egy asszony télen-nyárom

Ott állt, s oda teregetett.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Teregette fehér gyolcsát,

Ott szapulta, dörzsölgette,

Két kezén a bőr levérzett,

Húsa látszott, s nem érezte.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Télre nyár jött, hőségre fagy,

Mindig ment a fateknővel,

Vitte gyolcsát, fehér gyolcsát,

Nem törődött az idővel.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Aki látta, köszöntötte:

„Hogy van mindig, Ágnes asszony?”

Ő csak félig, oldalt nézett,

S azt motyogta: „Foltos nagyon.”

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Télre nyár jött, hőségre fagy,

Csoszogva ment, bottal lépdelt,

Öreg, bütykös ujjai közt

Gyolcsa – áttetsző fehér lett.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Egyik reggel ott találták

A kő mellett, patakparton,

Hideg tél volt, csillogósra

Fagyott a kő és az asszony.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Csillámló fehér volt haja,

Fehér gyolcsa – mint a fátyol,

Hóval behintett ruhája,

S arcán tűnő, lenge álom.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Ott fekszik az erdő szélén,

Eltemették, megsiratták.

Imádkoztak, hogy meglelje

Lelke majd a nyugodalmát.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Azt mesélik, szép volt egykor,

S szeretőjét felbujtotta,

De ma már csak regéje él,

És a neve: Ágnes-szikla.

S hogy szalad a sziklák közt a víz!

Szépírói kurzus 2016 ősz/22 - Holcz Csaba drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Holcz Csaba egyre zseniálisabb abszurdokat ír. Itt közlöm a legújabbat.

Az elfeledett boríték

Írta: Holcz Csaba

Szereplők:

Róbert

János

Pincér

Első felvonás

Egy átlagos belvárosi kávéház. Az ablak melletti két személyes asztalnál ül Róbert és János.

János:

Jó, hogy végre találkozhatunk. Mostanában nagyon elfoglalt voltál.

Róbert:

Igen, tudom. Sajnos elég nehezen mennek a dolgok mostanában. Leépítések vannak a munkahelyemen, aki maradhat, az kevesebb fizetést kap, és mindenki csak verseng vagy piszkálja a másikat.

János:

Ki fognak rúgni?

Róbert:

Nem tudom. Ez a legrosszabb az egészben. Minden nap bemegyek kora reggel és későn érek haza. Közben sosem tudhatom, hogy mi lesz holnap. Ha nem rúgnak ki, akkor meg olyan kevés fizetésem lesz, hogy nem fogom tudni fizetni a részleteket.

A pincér belép a színre és hozzájuk megy.

Pincér:

Jó napot kívánok! Mivel szolgálhatok?

Róbert:

Csak egy sima feketét kérnék.

János:

Nekem is jó lesz, köszönöm.

A pincér elmegy.

Róbert:

De had halljak valami jó hírt is. Veled mi a helyzet?

János:

Nekem kicsit szerencsésebben halad minden. Előléptettek és elköltözöm a kis lakásból egy saját házba. Közben Melindával is jól alakulnak a dolgok, valószínűleg eladja a lakását és közösen veszünk új házat.

Róbert:

Jó hallani! Nem lesz furcsa érzés otthagyni azt a kis lakást? Nehéz, de szép éveket töltöttünk ott, amikor még szobatársak voltunk a főiskola alatt.

János:

Az emlékeken kívül nem tart semmi ott. Jobb lesz egy rendes házban élni.

János hirtelen megrezzen, mint amikor fontos dolog jut az ember eszébe. A szék lábára döntött táskájában turkál és elővesz egy borítékot.

János:

Képzeld, költözés közben előkerült ez a levél, amit neked címeztek. Emlékszem, egyik nap a fősuli vége fele érkezett, de megfeledkeztem róla és nem adtam át. Bocsi.

János odaadja a borítékot Róbertnek. Róbert kinyitja a borítékot, amiből egy lap kerül elő. Róbert elkezdi olvasni a nyomtatott üzenetet. Egyszer csak két kézzel kezdi tartani a lapot és hatalmas érdeklődéssel olvassa. Odalép hozzájuk a pincér, tálcáján két kávé, amit letesz az asztalra.

Pincér:

Két kávé.

Róbert (agresszívan):

Ne most!

A pincér gúnyosan néz Róbertre.

János:

Bocsánat, azt hiszem valami fontos levelet kapott.

A pincér sértődötten elmegy. Róbert haragosan lecsapja a levelet az asztalra.

Róbert:

Rohadj meg!

János (meglepetten):

Tessék? Mi van?

Róbert (erősen artikulálva):

Azt mondtam, hogy rohadj meg.

János:

Ezt nem értem. Mit olvastál?

Róbert (haragosan):

Ez a levél egy nagyon jó cégtől érkezett és azt írják, hogy fel akarnak venni!

János (röviden):

Óh.

Róbert (gúnyosan):

„Óh.” Ennyi? Ez mindent megváltoztathatott volna! Tudod te mennyit keresnek ilyen állással az emberek. Hogy felejthetted el átadni ezt a borítékot?

János:

Nagyon sajnálom. Biztos lehetsz benne, hogy nem direkt volt.

Róbert:

Na persze. Mindig is irigyelted, hogy jobb tanuló voltam a fősulin és jobb lehetőségeim voltak. Amint megláttad ki volt a levél feladója, irigységből elrejtetted.

János hirtelen feláll, felkapja a táskáját.

János (hangosan):

Elég! Hagyom, hogy lehiggadj egy kicsit.

János kimegy a kávéházból.

Második felvonás

Ugyanaz a kávéház, ugyanazon a helyen ül János és Róbert.

Róbert (nyugodtan):

Köszönöm, hogy felvetted a telefont. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Bocsánat. Csak… tudod.

János:

Egy szót se többet. Én hibáztam. Jogosan voltál dühös.

Belép a színre a pincér. Odalép az asztalhoz.

Pincér:

Jó napot kívánok! Mit szeretnének rendelni?

Róbert:

Csak egy sima feketét.

János:

Én is azt kérnék.

A pincér elmegy.

Róbert (bizakodóan):

Képzeld, küldtem egy levelet a cégnek. Megadtam nekik a telefonszámom és remélhetőleg hamarosan hívnak. Ki tudja? Lehet, hogy felvesznek!

János:

Biztos vagyok benne! Közben nekem is rendben mennek a dolgok. Befejeztük a költözést és talán nem kellene elfecsegnem ezt, de gyereket szeretnénk Melindával. Nagyon boldog vagyok!

Róbert:

Nagyon jó! Remélem, még ma felhívnak, mert nagy szükségem lenne egy jó állásra, mert közben a munkahelyemen még rosszabbul alakulnak a dolgok. Hatalmas pereskedések vannak, sztrájk lesz, teljes káosz az egész és egy hetet késik a fizetésem.

Róbert telefonja csörög. Előveszi a zsebéből és fogadja a hívást. Közben belép a színre a pincér. Kezében tálca, amin a két kávé van. Leteszi a két kávét az asztalra.

Pincér:

Két kávé.

Róbert (a pincérhez):

Ne most!

A pincér derekára teszi a kezét és dühösen néz Róbertre.

János:

Ez tényleg kellemetlen, de bocsásson meg neki. Most elég nehéz helyzetben van.

A pincér sértődötten elmegy. Róbert dühösen teszi le telefonját az asztalra.

Róbert (dühösen):

Rohadj meg!

János (meglepetten):

Tessék? Mi van?

Róbert (artikulálva):

Azt mondtam, hogy rohadj meg.

János:
Ezt most miért? Mit mondtak a telefonban?

Róbert:

Azt. Azt! Hogy a cég már nem a régi címén van, mert minden alkalmazottal és holmijukkal együtt kiköltöztek Olaszországba! Most egy tengerparti városkában van az irodájuk.

János (röviden):

Óh.

Róbert (hangosan):

Már megint csak egy „Óh”.

János:

Én tényleg sajnálom. Nyugodj meg, ezt nem tudhattuk.

Róbert (gyorsan):

Na persze. Emlékszem, hogy folyamatosan üzleti újságokat olvastál a főiskola könyvtárában. Amikor megláttad, hogy ki küldte a borítékot nem akartad odaadni, mert te tudtad, hogy elhagyják az országot. Irigy voltál és nem akartad, hogy egy tengerparti városkában éljek jó fizetéssel!

János hirtelen feláll, felkapja táskáját.

János (hangosan):

Elég! Ezt már eljátszottuk egyszer. Hívj fel, ha lenyugodtál!

János kimegy a kávéházból.

Harmadik felvonás

Ugyanaz a kávéház, ugyanazon a helyen ül János és Róbert.

Róbert (bocsánatkérő hangon):

Én tényleg nagyon sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Nevetséges, amit műveltem. „Eltervezted az egészet”, ez nagyon gyerekes volt. Bocsánatot kérek.

János:

Figyelj ez nekem is nagyon kellemetlen. Oda kellett volna adnom a levelet. Sajnálom, hogy elfelejtettem.

Róbert:

Felejtsük el. Közben a munkahelyem összeomlott. Egy kis pénzt elküldtek és most kapok segélyt, de új helyet kell találnom.

János (részvéttel):
Ez borzalmas!

Róbert:

Igen az. De mesélj te is valamit. Hogy alakulnak a dolgok?

János:
Egész jól. Sőt! Melinda gyereket vár és küldtek egy kis prémiumot. Figyelj, ha gondolod, szívesen adok kölcsön.

A pincér belép a színre, elindul az asztalhoz. Egy pillanatra megáll, amikor meglátja Róbertet. Mély levegőt vesz, kihúzza magát. Odaér az asztalhoz.

Pincér:

Napot. Mit kérnek ma az urak?

Róbert:

Feketét.

János:

Én is azt kérnék szépen.

A pincér elmegy.

Róbert:

Idefele menet vettem egy újságot és megnézem milyen állások vannak. Segítesz választani?

János:

Hogyne!

Róbert elővesz egy újságot a táskájából. Felnyitja, lapoz néhányat. Hirtelen két kézzel, remegő karral mélyed a lapok közé. A pincér tálcával és két kávéval visszatér a színre és odamegy az asztalhoz. Leteszi a két kávét.

Pincér:

Két kávé.

Róbert (ingerülten):

Ne most!

János:

Kérem… bocsássa meg…

Pincér (dühösen):

Nem! Elég volt! Itt dolgozok napi 10 órát és ezt kapom. Mindig van egy ilyen tuskó. Igyák meg a kávét és menjenek el.

A pincér haragos léptekkel elmegy.

Róbert (remegő hangon):

Rohadj meg. Rohadj meg! Rohadj, rohadj, rohadj meg!

János:

Jaj, ne már! Harmadszor is ezt játsszuk.

Róbert (újságból idéz):

Egy eredetileg Magyarországon alapított cég, mely nemrégiben költözött át egy olasz tengerparti városba, szerződést kötött a Ferrari-val. A cég minden alkalmazottja ingyenesen kapott egyet a neves autógyártó legjobb sportkocsijából.

János (röviden):

Óh.

Róbert (dühösen):

„Óh”, „Óh”. Már megint csak „Óh”. Emlékszem, hogy a fősuli alatt egy cserediákkal barátkoztál, aki azt mesélte, hogy a Ferrari egyik partnerénél volt gyakornok. Mikor megláttad a borítékot, tudtad, hogy Olaszországba megy az a cég és azt is tudtad, hogy partnerséget fog kötni a Ferrarival!

János hirtelen feláll és felkapja táskáját.

János:

Elég! Elég! Elég! Én ezt nem hallgatom tovább! Egy esélyed még maradt bocsánatot kérni. Higgadj le és hívj fel.

János elmegy a kávéházból.

Negyedik felvonás

Ugyanaz a kávéház, asztal és két szereplő.

Róbert:

Én…

János:

Nem. Ne is mond. Ennél rosszabb már nem lehet. Minden nap eszembe jut a boríték és rémesen érzem magam miatta.

Róbert:

Ne aggódj tényleg. Találtam egy jó munkahelyet! Remekül érzem magam ott és jól fizet. Mégis jól alakulnak a dolgok.

János:

Hát ez tényleg remek hír!

A pincér belép a színre. Odamegy az asztalhoz. Sír.

Pincér (sírva):

Jó napot. Mit kérnek ma?

Róbert (boldogan):

Egy nagy pohár kávét kérek, sok tejjel, cukorral és habbal a tetején. És kérem, bocsássa meg, hogy mostanában olyan bunkó voltam Önnel.

Pincér (sírva):

Azt már elfejtettem. Szipog. Bocsánat. Csak most hívtak, hogy a testvérem meghalt.

Róbert (együttérzőn):

Úristen! Ez borzalmas. Hozzon egy széket és üljön hozzánk. Mesélje el mi történt!

A pincér hoz egy széket egy szomszédos asztaltól. Leül.

Pincér:

Tudják a testvérem egy nagyon jó magyar cégnél kezdett el dolgozni nem olyan rég. Sőt, az egész cég, alkalmazottakkal együtt egy gyönyörű olasz városba költözött. Még egy Ferrari-t is kaptak. Az egész egy álom volt! De most jött a hír, hogy… Szünet, megbicsaklik a hangja. Hogy földrengés volt Olaszországban és az egész irodaház, amiben dolgozott összedőlt.

Róbert és János szótlanul ül egymás szemébe nézve. A pincér még szipog néhányat, majd feláll és elindul kifelé a színről. Róbert és János feláll, átkarolják egymást. Sírva nevetnek.

Függöny le.