Szépírói kurzus 2020/tavasz/15 Kovács András László elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Kovács András László azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy írjon a karanténról, illetve arról, hogy kijárási korlátozás van. Öröm közölni kiváló munkáját. 

Kovács András László

Süllyed a galéria

Ma le kellett mennem a boltba. Nem zavart, hogy nincs kenyér, se margarin, felvágott vagy sajt. Ezek végül csak azért kerültek rá a bevásárlólistára, mert elfogyott a sör, és akkor már úgyis szétnéztem a hűtőben. Volt még egy mentes, ez volt az oka mindennek. Odafele arra gondoltam, hogy ezt az aforizmát fogom magam után örökíteni: ne hagyjon senki csak egy mentes sört a hűtőben! Itassa meg a vendéggel, amíg van több is, vagy dobja ki, de olyat ne, hogy csak egy marad! Napok telhetnek el úgy, hogy te azt látod, van még x db a hűtőben, de az igazából x-1, mert a mentes van hátul; annak legkevésbé ismerős a doboza, azt hagyod a végére. Aztán telnek a napok, fogynak a dobozok, és a végén szembesülsz vele, hogy az csak egy mentes. Pont akkor, amikor már eleve azt is fel kell dolgoznod, hogy ez lesz az utolsó. Cigirágó, guminő, levespor, művirág, téli fagyi, pushup melltartó, mentes sör. Kamuflázs. Műanyag utánzatok, amik az eredetik környezetében csak a csalódás megtestesítői. Boltba menet azt játszottam, hogy folytassam ezt láncot.

Utólag derült ki, hogy egy rakás dolog kellett volna még, csak nem néztem szét alaposan. Azóta nálam a lista, és ha eszembe jut valami, azonnal felírom a következő alkalomra.

Útközben teljesen lekötött, hogy ha létezik karma, akkor a sörnek is van karmája (- Májkrém is kell!), és talán még a mentesnek is.

A bolt előtt be szerettem volna ugrani a bolondhoz, hogy bezárta-e már a galériát. Vinnék neki egy üveg bort. (- Bor!)

Március első péntekén találkoztunk utoljára, akkor már elkezdett összepakolni. Tejet fakasztani indultunk (- Tej!) sógornőimmel, és barátaimmal, így lehettünk tanúi annak a bús jelenetnek, ahogy lekerülnek a festmények egy gazdag képcsarnok falairól, és ahogy a bolond maga módján bosszús, amiért az alkotók nem jönnek el saját festményeikért, installációikért, miközben már három napja szólt nekik, hogy bezár a műterem. Én hívom csak bolondnak, be szokott mutatkozni rendesen, vagy hát legalább annyit mond, hogy „Geri vagyok a hegyről”. Mindegy is mit mond, nem a nevéről fogják beazonosítani. Legtöbbször egy a szemétből, házilag eszkábált álarcok valamelyike van a fején, amivel könnyebben be tudja csalogatni az érdeklődőket a stúdióba. Kazettából, cd-ből, kenyeres kosárból, lámpabúrából, esernyőből, szék háttámlából, választási plakátból vagy tojástartóból (- Tojás!) konstruált maskarái csak a gyerekeket ijesztik meg néha, de ők úgysem célcsoportja a kiállítóteremnek.

A kenyérkosaras maszk miatt egyszer már le akarták tartóztatni, pedig csak ebédelt a bejárat előtt, a kazettásban meg sosem kellett jegyet váltania a HÉV-en. Hűvösebb van a galériában, mint az utcán, mert úgy gondolja, hogy ha nem tartja nyitva az ajtót, nem mennek be az emberek. „A művészetet az utcára kell vinni!”.  Igaza van, pedig a belvárosban dolgozik, ahol már inkább ballagnak, mint sétálnak. Hiába. Szentendrére azért jönnek, hogy hideg tejpor, cukor, tojás és ízesítők elegyét nyalogassák (- Cukor!), nem azért, hogy képet vásároljanak. A fagyival szelfizni is könnyebb, és sokkal olcsóbb, mint egy hetvenszer százhúszas szuprematista, szürrealista, dadaista vagy pop-art alkotással. Fagylaltot nyalni jönnek Szentendrére, nem képet vásárolni.

Az aluljáróval átkeltem a 11-es út alatt, és csak ekkor vettem észre, hogy milyen csupasz a környék, a visszhangra éhes falak magukban duzzognak. Nem is tűnt volna fel, ha nem tudom, hogy szombat van, amikor a macskakövek közül annyi turista (- Szalámi!) bújik elő, mint a rostalika. A Római Sáncnál a Kossuth utca orra törött, mint egy bokszolóé, az S-kanyar épp csak olyan enyhe benne, hogy ne lássunk végig rajta. Ahogy az „S” végére értem, már láttam a kócos, vintage cégéreket jelentkezni, nyújtózkodni a hídat a Bükkös-patak fölött, a szerb Adria éttermet, a Pozsarevacska Templomot, a Ferenczy Múzeumot, a képkeretezőt, és a stúdiót.

A stúdió előtt meg a bolondot, ahogy épp egy a létráról mászik a tetőre, hogy a viharvert palákat rögzítse a helyükre. Ismerős a létra is, péntekenként erről szokott felolvasni ő, és a vendég szerzők, akik felmerészkednek rá. Kezében kalapács, kovácsolt szegek, és egy gőzölgő tál étel. Ha az étkezés miatt külön nem is mászna fel, de már így alakult, mi oka lenne kihagyni, hogy a tetőről élvezze az ebédet? Nem tudnám kitalálni mit eszik, bármi valószínűtlen lehet: csalánleves, venyigefőzelék vagy rántott pasztinák (- Répa!). Álarc ugyan nincs, de paróka azért van rajta.

– Léket kapott a stúdió, mester uram! – kiabálja, ahogy meglát, és a sérült tetőre mutat a pöröly nyelével. – Süllyed a galéria! – folytatja, és röhögünk.

Felajánlottam a segítségemet, de ezen csak tovább nevetünk. Mintha nem tudná komolyan venni magát, ha meglát engem vagy bárkit.

Megkérdeztem tőle, hogy miért ilyen üres az utca, de pont hogy én hívtam fel a figyelmét a járókelők hiányára. Saját világából nem figyelt fel változásra, máskülönben sem térnek be hozzá az emberek mostanában, neki meg mindegy, hogy épp a fagylalt, vagy valami távolabbi, de mindenre kiterjedő kiváltó miatt. Komolytalanul bedobtam, hogy biztosan azért sivár a környék, mert nem vette fel egyik maskaráját sem. Hamar túllendültünk ezen, majd megkérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve velem eljönni a boltba.

– Menjünk, a tető előbb feneklik meg, minthogy elsüllyedjen.

Az üzlet ötszáz méterre volt, de egy kóbor kutya sem jött velünk szembe. Úgy láttam, hogy a bolt is kihalt (- Élesztő!), teljesen ki volt fosztva, páran lézengtek csak, és volt valami furcsa rajtuk, amit elsőre nem tudtam beazonosítani, csak azt, hogy feltűnően fürkésznek minket.

Pedig a bolond még a parókáját is levette, mielőtt bementünk, mert viszketni kezdett tőle a fejbőre, meg hát ilyen helyeken nem szerette volna gyakorolni a polgárpukkasztást, hiszen neki is tudnia kell vásárolni egy üveg bort anélkül, hogy magára vonja a biztonsági őr figyelmét. Célirányosan közelítettem a polcokat, ahonnan a listámat ritkíthattam, hogy mielőbb végezzünk. Az önkiszolgáló pultot választottuk, miután az volt az érzésem, valamivel irritáljuk az embereket. Megkérdeztem a bolondtól, hogy szerinte miért lehet ez, de csak a vállát vonta. Hogy az alkoholtartalmú termék vásárlását jóváhagyja, az egyik alkalmazott közelebb lépett hozzánk, így akaratlanul is meghallotta a kérdésemet.

– Nincs magukon maszk – mondta kedvesen (- Maszk!)

Szépírói kurzus 2020/tavasz/14 Bokros Judit verse

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bokros Judit azt a házi feladatot oldotta meg nagyszerűen, hogy a verssorainak a kezdőbetűiből egy szó, egy üzenet áll össze. Nem kell mondanom, ez most mennyire aktuális. Nagyon gratulálok.

Bokros Judit

Korona

Kell-e félni
Ott, hol emberek járnak -
Riadalmat éreznünk kell-e?
Otthonunk ajtaja mögött
Napokon át csöndben várunk
Arra, hogy elmúljon a rettenet.

Szépírói kurzus 2020/tavasz/13 Ajkai Mónika elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Ajkai Mónika a foglalkozásokon több izgalmas írással jelentkezett, de a legfontosabb írása ez a különös hangulatú, álomszerű novella Örömmel közlöm. 

Ajkai Mónika

Szoba a házban

Átlagos estének ígérkezik. Anna lefekvéshez készül, az ablakon át bámulja a csillagokat. Gondolatai közelgő születésnapja körül forognak. Mire felkel, már harminc. Érzése kissé közömbös, inkább idegen. Egy pillanatra elszunnyad, azonban a pirkadat máshol éri.

– Behúzhattam volna a függönyt. Szörnyű ez a világosság. Harminc – morogja. Viszont a reggeli kávé helyett egy varázslatos vidék várja: vajon még mindig álmodik? Szobájától távoli helyen ébred, ágyának hűlt helye. A pusztán egyetlen ház áll, s ameddig szem ellát, az arany minden árnyalatában ragyog a vidék. Anna lehuppan a fűbe, hanyatt dőlve napfürdőzik, közben végigsimít a meleg pázsiton. Sehol egy felhő, sehol egy lélek. Élvezi az egyedül töltött perceket. A mindennapi forgatagban nincs ideje ilyesmire, s ugyan hollétét és hazajutásának lehetőségét homály fedi, most az egyszer nem bánja. A fényárban úszó veranda zöldellő növényei köszöntik. Életet lehelnek a hely kopott, szürke falaiba. Látszólag minden rendben, de a belső terek sötétséget rejtenek. A nehezen nyíló ajtó és nyikorgó fapadló sem hagyja az ember lelkét nyugodni. Kíváncsisága egyre fokozódik.

Amilyen lendülettel lép be, tán úgy fordul ki. Mélyen legbelül, egy hang arra bíztatja, menjen tovább. Így tesz, az ódon lépcsőn indul felfelé. Recseg. Úgy tűnik, mesélni támadt kedve. Az emeleten hatalmas könyvespolcok sorakoznak, porosan és üresen. Kivéve a legszélsőt, amin öt mélynyomott, barna bőrkötet pihen. Régiek, mégis ismerősek. Azonban figyelmét hamar a szobára szegezi, ahonnan lágyan szűrődik ki a fény. Tömör, ébenfekete faburkolatok mindenhol, a por sem vert tanyát. Hátborzongató, de játékos érzetet kelt. Zajt hall. Egy öt rétegű fátyollal letakart tükröt pillant meg. Megesküdött volna rá, hogy az előbb nem volt ott.

Rémület fogja el. Hogy lehetséges ez? Dörzsöli a szemét, azt hiszi káprázik. Minél közelebb ér, annál tisztábban látja, nem a saját képe néz vissza rá a tükörből. Egy gyermek az, lehajtott fejjel, összekuporodva sír. Közeledve hozzá, megbotlik, és a hasán landol. Libben, majd lehull az első fátyol. A kislány rámosolyog, utánozni kezdi. Szavak nélkül is tudják, fontos titkokon osztoznak. Néha összeakad a tekintetük, nevetnek, élvezik a játékot. Lehull a második fátyol is. A felgyülemlő kérdések egyre homályosabbá teszik a képet.

– Ki vagy te? Hogy kerültél oda? Miért árad belőled átható szomorúság? Tudok neked segíteni?

– Idejét sem tudom, mikor történt. Régóta egyedül élek itt. Voltak játszótársaim, az éjszaka soha nem köszöntött ránk. Együtt bújócskáztam az állatokkal, közben a könyvek történetekkel teltek. Majd az ég beborult, az eső elmosott mindent. A növények eltűntek és a pillangók tovaszálltak. Óriási vihar kerekedett, hosszú ideig tartó, fagyos sötétséggel. Immáron tíz éve a végtelen némaság vesz körül. Néha a Nap rám kacsint, semmi több.

Anna szívére szorítja kezét. Akkor költözött el a családi házból. Nem bírta a terhet cipelni, amit szülei róttak rá. S rögtön visszaemlékszik, miért olyan ismerősek a barna bőrkötésűek.

– Úgy látom, válaszokat kutatsz. Keresd őket papírra vetett lelkedben.

– A naplóim! – kiált fel. Hogy kerültek ide? Az nem lehet!

Ekkor lehull a harmadik fátyol.

Próbálja lerántani a tükörről a fennmaradt kettőt, de nem akarnak mozdulni. Kirohan a szobából, a könyvespolcokig meg sem áll. Felkapja a köteteket és visszaül. Talán azokban a megoldás. A kislány gyermeki könnyedséggel utánozza tovább. Nem fél. Csak a pillanatnak él és örül.

Anna amint beleolvas, feltörnek az eltemetett emlékek, mint a frissen sült sós stángli illata a gőzölgő tepsiben vagy a lila orgonabokor az eingang mellett. Az első oldalon nagymamája kedvenc írását találja.

Versima de Maria

Kopog az élet,

mint tetőn az eső.

Megtört a lét,

mint ablakon a fagy.

Ne félj, kislány,

az Úr nyomorban nem hagy.

Hallám tisztán angyalom hangját,

hullámzó, akár a tenger.

Tovasuhan, mint barlangi lepke,

gyönyörű látvány a lelke.

Csak a mély csönd maradt.

Visszhanggal övezve,

semmi nem bánt.

Szárnyak verdesnek,

madarak repdesnek,

óriás szent rám köszön,

s a könny elönt.

Az arcán legördülő könnycsepp mellé egy mosoly társul. Végre megragadja az apró dolgokból eddig kimaradt boldogságot. Pörgeti az oldalakat, és felfedezi tizenkét évvel ezelőtt írt sorait.

„Mikor szárnyalnak a gondolatok, van úgy, hogy egészen más fele visznek. Ébredezem az álomvilágból. Abból a buborékból, amiben azt hittem, minden szép, minden jó, és ha az élet az arcomba vágja a valóságot, kikerülhetem. Bár a hozzám csapódó fájdalmat érzem, tudomást sem veszek róla. Lehet, hogy későn érő típus vagyok, vagy gyermekkori túlélési stratégia.

Ajándék. Megkapom. Mosolygok. Minden évben ugyanígy történik. Nyilván, virág, aminek nyilván örülök. De mi lenne, ha nem csupán a tőlem független dolgok felé fordítanám a tekintetem? Felteszem a kérdést: mit várok magamtól? Dughatom homokba a fejem, csak nem érdemes. Saját utamat, kizárólag én járhatom, senki nem teszi meg helyettem a lépéseket – nem is kívánom, de valljuk be: nem mindig édes teher a felelősség. Mégis megéri álmodni és kitartani.”

Ahogy oldalról oldalra lapozgat, régi sebei és örömei újraélednek. Legyint a múltra és annak sérelmeire, ahogy becsukja az utolsó kötetet, lehull a negyedik fátyol.

– Mondd, hogyan kerültél a túl oldalra? – kérdezi Anna.

– Nálad nincs, ki jobban tudná – hangzik a válasz.

A szobában töltött idő katonás tempóban halad, kíméletlenül menetel. Gondolatai elrepítik távoli helyekre, néhol fájdalmas vizeken evez. Egyre zavartabbá válik, mikor egy ártatlan kérdés visszarántja, háta libabőrös lesz.

– Kicsiként megtapasztaltam, mi a fájdalom. Felnőttként nem tudom, merre tartok. Rájöttem valamire: a lehetőségek tárháza nyitva áll. Ha szeretnék boldog lenni, semmi nem tántoríthat el. Hisz az bátor igazán, ki félelmei ellenére cselekszik. Kicsi Anna, én szeretlek.

A kijelentés hallatán nagyot dobban a szíve. Lehull az utolsó fátyol.

Minden, amit Anna elnyomott magában, felszabadul a lelkében. Kezét a kislány kezéhez emeli, ő követi mozdulatát. Végre egymáshoz érnek, és ebben az öt réteg anyag sem jelent többé akadályt. Hosszú órákon keresztül játszanak, és észre sem veszik, hogy a ház megtelik élettel. A mindent átívelő fény, a varázslatos növények, a játékos állatok előkerülnek. A könyvespolcok is roskadoznak az eddig eltűntnek vélt művektől.

– Most már értek mindent. De fogalmam sincs, hogyan juthatnék haza.

– Akkor nyisd ki a szemed!

Anna még mindig a tükör előtt, ám döbbenten tapasztalja, újra szobája közepén áll. Saját arcát látja, de tekintetében felsejlik a mosolygós gyermek. Visszagondol a piros tollal beírt napokra, a ceruzával írottakra, és a radírozott hétvégékre. Átjárja az élet. Rájött, nem kiszabadítania vagy megmentenie kell, kit a tükörben lát – szabadon él benne. Mint szoba a házban, lélek a testben.

Szépírói kurzus 2020/tavasz/12 Galicz Kamilla elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Galicz Kamilla írása a karantén nagyon aktuális témájával foglalkozik. Kiváló, izgalmas munka. Nagyon gratulálok.

Galicz Kamilla

Karanténban

–  De én le akarom futni azt a maratont – gondolta magában. Nem azért edzett ennyit, hogy valami hülye járvány miatt elvegyék előle a győzelmet. Egy hét múlva került volna megrendezésre a bostoni maraton, a negyvenkétezer-százkilencvenöt méter hosszú versenyek egyik legrangosabbikát, ő pedig a legesélyesebb versenyzők között volt. Sőt, sokan őt tartották a világ legjobb futójának, akinek nem is másokkal, hanem saját magával kellett megküzdenie és újabb világrekordot állítania.

A kvalifikáció nem okozott nehézséget, az edzője mindent megszervezett már hónapokkal ezelőtt a szállástól a verseny előtti és utáni sportmasszőrön át az egyes étkezések fehérje- és proteintartalmáig, ő pedig tisztességesen készült, egyetlen edzést sem hagyott ki, szabadidejének minden percében pedig a regenerációra és a mentális felkészülésre koncentrált. Pályafutása és egészsége csúcsán állt, élvezte, hogy gyors, erős, kitartó és oly sok amatőr futó példaképe Amerikától Új-Zélandig. Ezért gondosan ügyelt arra, mit posztol Instagramon, követőit bátorította, újabb és újabb személyes célok elérésére ösztönözte. Meghatották a köszönő kommentek és e-mailek, amelyeket naponta tucatszám kapott a szélrózsa minden irányából származó fanoktól, akik arctalan-névtelen népes családját alkották. Igyekezett tetteiért, szavaiért, az őrá felnézőkért felelősséget vállalni, ami óriási lelki teherként nehezedett rá, de elbírta. Egészen tegnapig.

Tegnap délután négykor szállt le a bostoni repülőtéren, ahol – tekintettel a Kelet-Afrikában felbukkanó és onnan a többi kontinensre átterjedő, világméretűvé duzzadó influenzajárványra – őt is egészségügyi ellenőrzésnek vetették alá. Nem aggódott különösképpen, mert ugyan hiába érkezett az elsőként fertőzött (és fertőző) országok egyikéből, évek óta vitaminokon élt, ráadásul a vírus az ő eldugott hegyi edzőtáborától több száz kilométerre burjánzott el, így meg sem fordult a fejében, hogy fennakadhat a vizsgálaton. A több millió dollárból fejlesztett mérőszer azonban azoknál is kimutatta a vírust, akik egyébként teljesen tünetmentesek voltak, így – legnagyobb megdöbbenésére – benne is. Az amerikai egészségügyi hatóságok pedig nem teketóriáztak sokat, merő demokratikusságból őt is karanténba zárták, mint az egyszerű utasokat, akik nem épp világrekordot felállítani jöttek az ígéret földjére.

A kontrollon nehézségek nélkül átjutott edzője minden nemzetközi befolyását bevetette, hogy egy formális ellenőrzés után kiengedjék, ám a protokoll az protokoll, alkunak nem adtak helyet. Igaz ugyan, hogy a szellemirtók csapatának beöltözött orvosi személyzet minden földi jóval ellátta, valószínűleg a karanténok Ritz hoteljában helyezték el, ám ez olcsó vigaszt jelentett egy magafajta egyszerű léleknek, akinek csak egyetlen álma volt: lefutni negyvenkétezer-százkilencvenöt métert. Lehetőleg a valaha mért legrövidebb időn belül. Olyan nagy kérés lett volna ez az univerzum alkotójától és az amerikai egészségügytől? Úgy tűnt, az utóbbitól igen.

Következő nap a verseny rendezői látogatták meg, és udvarias, ám valódi szomorúságot tükröző arckifejezéssel közölték vele, nem tehetnek semmit, a karantén az karantén, még akkor is, ha ő tünetmentes, ugyanúgy fertőzhet. Ő sem akarhatja, hogy győzelmi vágyból ártatlanoknak adjon át egy halálos vírust, mások életét kockáztatva ezáltal. Mi lenne a karrierjével? A követőivel? Jó reklám lenne? Észérvekkel próbálták meggyőzni, halassza el legnagyobb álmának megvalósítását, Boston jövőre is itt lesz, világjárvány nélkül, karantén nélkül, akkor majd megdöntheti a világrekordot. Majd. Kipréselt magából valamiféle megértő választ, amitől az üvegfal másik oldalán feszengő üzletemberek megnyugodtak, s távozáskor már azt mérlegelték, ki lesz az új námbörván esélyes. Az edzője volt az egyetlen, aki megértette, mi zajlik le benne, válogatott kifejezésekkel illette a verseny rendezőit, anyanyelvének legcifrább káromkodásai hagyták el a száját, amiből a karanténba zárt futó csak annyit kapizsgált, hogy az edzője tudta, mi forog kockán.

A karanténban meghosszabbodtak az órák, két nap után nem tudott mit kezdeni magával, elolvasott minden hírt, megnézett az egyik sarokba szerelt tévében minden műsort, egy könyvnek nekiállni nem volt türelme, és elfogyott a kedve, hogy a millió aggódó üzenetre válaszoljon. Futni akart egyet. A szabadban. Érezni magán a levegőt, a napot, a szelet, az esőt, lába alatt a talajt, legyen az akár aszfalt, embereket akart látni maga körül, nem szellemirtókat, az edzőjével pedig nem egy üvegfalon keresztül akart kommunikálni. Úgy érezte magát, mint egy ártatlan, akit tévesen vádoltak meg és zártak börtönbe olyan dologért, amit el sem követett. A harmadik napon szökni próbált, de a karantén ajtaján sem jutott ki, a negyedik napon már azt kívánta, bárcsak lenne valóban beteg, úgy legalább volna értelme ennek az egész hisztériának és lázasan nem volna tudatában annak, mit készül elveszíteni. Éhségsztrájkba kezdett, de az első kihagyott étkezés után két marcona szellemirtót küldtek be, akiknek a jelenléte elég volt ahhoz, hogy inkább az evés mellett döntsön. A legsötétebb óráiban eszközök után kutatott, amivel megölhetné magát, de az egészségügyisek gondosan ügyeltek arra, hogy semmilyen potenciálisan veszélyes tárgyat ne hagyjanak a karanténban. Küzdelem nélkül vesztett.

Ekkor jött a gondolat. Ha nem lehetek ott, akkor megrendezem a saját maratonomat itt, a karanténban. – határozta el a verseny előtt két nappal. Tizenhat négyzetméterre szűkült világát egy tévé, egy asztal és egy összecsukható ágy alkották. A sarokban pók módjára terpeszkedő tévé nem jelentett problémát, nem nőtt annyira magasra, hogy le tudja fejelni. Ha pedig az ágyat felteszi az asztal tetejére, akkor kényelmesen körbe tud futni a kupac körül, ami a telefonja szerint öt-hat méter távolság – méricskélt gondosan. Öt méterrel számolva 8439, hat méterrel számolva 7032,5 kör. Úgy döntött, igyekszik tartani a hat méteres köröket. Aznap és másnap kocogott egy fél órát, felkészülve a vasárnapi megmérettetésre. Alaposan lenyújtott, betárazott magának elég vizet, illetve kért az egyik szellemirtótól egy csomag szőlőcukrot és két banánt.

A verseny hajnalán egy műanyag tányéron gondosan elhelyezte a darabokra tépett banánokat és a szőlőcukrokat, tíz-tíz pohárba kitöltött magának vizet és energiazselét, majd egy órán át bemelegített. Senkinek sem szólt a tervéről, de azért kiragasztott egy feliratot az üvegfalra: „Maratont futok, kérem, ne zavarjanak.” Nyolc óra húsz perckor a rajthoz állt. Beállította a telefonját, elvégzett még néhány izomlazító és légzőgyakorlatot, majd pontosan nyolc óra harminc perckor, amikor a város másik végén eldördült a startpisztoly, elrajtolt.

Természetesen sokkal lassabban haladt, mintha az a negyvenkét és egyötöd kilométer előtte terült volna el, de meglepődött, hogy nem szédül (annyira, mint várta), és egészen jó iramot tud így is tartani. Az első érdeklődők a reggelit hozó szellemirtóbrigád tagjai voltak kilenc órakor, nem nagyon figyelte őket, hiszen a szűk versenypályára kellett koncentrálnia, de annyit látott a szeme sarkából, hogy az első lemerevedés után feloldódtak, levették azt a nevetséges hacukát, és az üvegfal másik oldaláról kezdtek szurkolni. A karantén ugyan a hangok nagy részét megszűrte, de a lelkes arcokból így is azt olvasta ki, ezek az emberek csak a munkájukat végzik, egyébként az ő oldalán állnak, és őszinte szívből drukkolnak neki. Tizenegy felé az edzője is megjelent, aki először nem akarta hinni a szemének, aztán ő is beállt a szurkolók közé. Délben a vizsgálóorvos is megérkezett, és látva az emelkedett hangulatot, meg sem próbálta lefújni a partizánakcióját és inkább hozott egy szilveszteri dudát, amit párkörönként jó hosszan megfújt.

Az első huszonegy kilométer észrevétlenül telt, csupán sokkal lassabban, mint a karantén boldogabbik oldalán. Gondosan figyelt rá, két és fél kilométerenként igyon, öt kilométerenként pedig bekapjon egy falatot. A győzelem titka a szervezettség és következetesség – mondogatta az edzője mindig, és még sosem érezte ennyire igaznak e szavakat. A harmincadik kilométer tájékán gondolkodott el azon, hogy megforduljon, ám végül elvetette ezt az ötletet, hiszen már annyira megszokta a távolságokat, hogy akár csukott szemmel is el tudott volna lavírozni az asztal és a négy fal között, nem akart azonban a tűzzel játszani. Csoda volt egyáltalán az is, hogy nem szédült még neki semminek. De a nagy részét már lefutotta, biztatta magát.

Aztán a harminchetedik kilométernél elérkezett a Fal. A híres Maratoni Fal, amit ő sosem tapasztalt meg, mert már élete első hivatalos maratonját is két és fél órás időn belül futotta le, gyakorlatilag észre sem véve, hogy vége lett a versenynek. Azt gondolta, a fal csak az amatőr futók mumusa, őt, profit meg sem meri közelíteni, még távolról sem mer integetni neki. Erre most itt magasodott előtte, kárörvendve és bepótolva az elmúlt évek sunnyogását. Úgy érezte, egy lépéssel sem tud többet tenni, az egyensúlya is megingott, a kimért táv előtt nyúlt szőlőcukorért, de elvétette a mozdulatot, így leverte a tányért az asztalról, a maradék banándarabkák szétplaccsantak, a cukorkát pedig elgurultak. Ez észhez térítette.

Ha most megáll, és összeszedi a mocskot, vége, biztosan nem fogja a maradék alig öt kilométert lefutni. Ha nem áll meg, minden körben kerülgetnie kell a leesett darabkákat annak a veszélynek a tudatában, hogy elcsúszhat rajtuk. Kinn elcsendesedett a mini szurkoló tábor, a némaságban csak két szó hallatszott át az edzőjétől: – A Fal. Nem akart csalódást okozni sem saját magának, sem az edzőjének, sem a szellemirtókból levedlett asszisztenseknek, sem a vizsgálóorvosnak. Ezért megacélozta magát, kiköpött az egyik sarokba és futott tovább. Most már csak azért is végig csinálja. Sorra elővette a karrierje során bemagolt mantrákat, a lehetetlen nem létezik, illetve tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld, még imádott nagyanyja kedvenc szavajárása is eszébe jutott, mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít, majd az edzője mondása, mutasd meg nekik, hogy te fingod a passzátszelet, előhalászott az emlékezetéből mindent, ami még egy körrel is tovább lendíthette, harmincnyolc, harminckilenc, negyven, negyvenegy kilométer.

Az üvegfal túloldalán újrakezdődött a szurkolás, már ők is tudták, hogy nincs sok hátra, a takarítók és a biztonsági őrök is ott tolongtak, és lám, a növekvő tolongásban mintha a verseny egyik rendezőjének hitetlenkedő arcát is felfedezte volna, de nem ért rá ezen morfondírozni, már a negyvenkettedik kilométer közelében járt, és igen, pittyegett a telefon, negyvenkettő, már csak az epilógus volt hátra, százkilencvenöt osztva hattal az mennyi, az agya már sírt, hagyja abba, és mire vitába állt volna vele, egy újabbat csippant a telefon, az extra beállítás negyvenkét kilométer után, lassított, még kocogott néhány kört, majd megállt.

A karantén ajtaját feltépte a szurkolóhad, mindenki egyszerre tódult be mindenféle védőfelszerelés nélkül, megölelgették, meglapogatták a hátát, megsimogatták a fejét, megcsináltad, tegezték régi ismerősökként, ő pedig hosszú idő után újra elmosolyodott. Igen, megcsináltam – nyugtázta magában. Negyvenkétezer-százkilencvenöt méter. Öt óra tizenkét perc harmincnyolc másodperc. A karanténban futott maratonok világrekordja.

Szépírói kurzus 2020/tavasz/11 Goór Csaba elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Goór Csaba elbeszélése nem a karanténról, vagy a koronavírusról szól. Kivételesen arról, hogy az internetes "appok" milyen módon teszik tönkre életünket. Munkája annyira aktuális, hogy természetes módon a közlés mellett döntöttem. És nagyon gratulálok.

Goór Csaba

ÉLETASSZISZTENS

Vasárnap reggel megébredek, és beszédhangot hallok. A rádiós ébresztőóra nyolc óra tízet mutat.

„Ki a búbánat lehet az, aki hajnalok hajnalán cseverészik?”

Némi matatás, és megállapítom, hogy a feleségem ott szuszog mellettem, és abban is biztos vagyok, hogy a gyerkőc még javában durmol. Aztán a hólyagom összefog a kíváncsiságommal, és csak rávesznek, hogy elhagyjam az ágymeleget.

Mire kikecmergek, addigra megszűnik a hang, de a fürdőszobából, a csobogáson át újra meghallom. Felkapom a vastag üveglap tetejű szobamérleget és azt fegyverként magam elé tartva, lábujjhegyen lopódzom a hangforrás irányába.

- Kedves István, az Életasszisztens szolgálat üdvözöl. Azért bátorkodtam ezúttal felvenni a hívásodat, mert úgy érzékeltem, a gazdám időközben magától felkelt, és éppen közeledik felém. Átadom neked Andrást, hogy személyesen folytathassátok a beszélgetést. A viszont hallásra.

„Ki a faszomnak vagyok én a gazdája?”    

- Hali. István, te vagy az? Kivel dumáltál az imént?

- Ugye szívatsz ezzel az asszisztenssel, meg a hülye üzeneteiddel? Egyébként nem jöttök? Itt várunk benneteket menetkészen.

- Nem. Dehogy. Mi van!? Hova mentek? Szórakozik velem ez a szaros telefon. Várj egy pillanatot! Megbütykölöm és visszahívlak.

A készülék újra indult, ezért kérem, adja meg a SIM kártya feloldó kódot.

„Ok, elsőre eltaláltam. Feloldva.”

Szeretné megtekinteni a frissített verzió újdonságait? Igen-Nem

„Nem, marhára nem érdekel.”

Életasszisztens applikáció testre szabása? Igen-Nem.

„Ez meg mi a szar? Ez se nem. Már megint újítottak, és tök másképp néz ki a felület. Ki a franc kérte ezt tőletek, drága fejlesztők? Csak nem maga a hatalmas Gugli Mester? Újra tanulhatom ezeket a bolha pöcsén pattanás méretű ikonokat! Aha, István már kétszer is hívott. Mit akarhat ilyenkor? Egy sikertelen csöngetés, de ki vette föl másodszorra? Hát én aztán nem! Le vagyok némítva. Nézzük, mi történt!”

Jó reggelt kívánok, kedves István. Az Életasszisztens szolgálat üdvözöl. Sajnálom, hogy előző hívásodat gazdámnak nem állott módjában fogadni, de még a hálószobában tartózkodik. A naptárában nem látok bejegyzést, ami a korai megkeresést indokolná. Amennyiben mégis igényled a soron kívüli ébresztést, kérlek küldj OK választ erre az üzenetre.

„Baszki! Ezt meg mi? Ennyit azért nem ittam tegnap este. És István még válaszolt is erre a baromságra?”

Szórakozz a nénikéddel, drága barátom! Hol a fenyőben vagytok? Én bezzeg, bazeg megmondtam, hogy korai lesz a nyolc óra!!! Hívlak újra, de ha nem veszed föl …! K hideg van. Hozzá páleszt! Kell majd odafönt melegítőnek. Már ha egyáltalán elindulunk ma még. Üdv: István

„Miféle nyolc óra? Hű, csessze meg, a Kevély kör! Totál kiment a fejemből.”

*

„Mit villogsz itt nekem? Most meg bözsöngetsz is?”

- Kedves gazdám, András! Az elmúlt két órában, amíg távol voltál, intézkedtem egy sor ügyedben. Kérlek ellenőrizd a szöveges üzeneteidet valamint a magán és céges postaládádat. Utána szánj két percet az öt kérdésből álló elégedettségi kérdőív kitöltésére, amit az Életasszisztens applikáció főmenüjéből érhetsz el. Szükségünk van a véleményedre azért, hogy tökéletesíthessük a szolgáltatásunkat.

„Uff! Na neee! Mutasd, mit műveltél, te kis rohadék!?”

SpielerPlus – Confirmed the training on 25/03 – „Oké. Legalább nem marad az utolsó pillanatra!”

Szia Zsolt! Régen dumáltunk. Mi van veled? A jövő héten együtt ebédelhetnénk.  Mondjuk szerdán fél egykor? Üdv: András - „Hú, tényleg. Remélem sikerült a műtéted!”

Szasztok Skacok! A jövő keddi sörözést toljuk arrébb! Fogadóórára kell mennem. Mit szóltok a rákövetkező héthez? Bocs’. András – „Ezt meg honnan veszed pajtikám? Jé, már itt is egy válasz”

András!!! Ez már a harmadig elnapolás lenne. Aki bújt, aki nem, megtartjuk. Majd jössz később. Ádám - „Oké-oké, csak ne olyan hevesen!”

Sikeres időpont foglalás a március 24-i fogadóórára.

19:00 Kriszta néni, 19:20 Kata néni, 19:40 Kornél bácsi - „Szóval ez lesz sörözés helyett. Nem is, mert fél kilencre még odaérek. Addigra majd kikértek nekem egy IPA-t!”

dijnet.hu Sikeres bankkártyás fizetés – „Ez a gáz. De mennyire gáz, három héttel a határidő lejárta után! Kösz haver!”

dijnet.hu Sikeres bankkártyás fizetés – „Ez meg a víz-csatorna. Hé, ezt viszont nem kellett volna! Meg akartam reklamálni. Jut eszembe: honnan tudod a jelszót, te kis spicli? És hogyan cselezted ki az ujjlenyomat leolvasót? Nagyon veszélyes ürge vagy, hallod-e? Nem leszünk jóban, ha te is turkálsz a zsebemben!”

Kedves Sándor! A szerdai confcallon rám osztott feladat szerint a KGB Banktól további pontosítást kértem, amire tegnap megérkezett a válasz. Ezzel az utolsó részlet is tisztázódott, így nem látom akadályát a szerződés aláírásának. A Te naptáradban hétfő 11-13 óráig találtam a legközelebbi üres ablakot, amit a sajátomban is szabaddá tettem. Amennyiben visszaigazolod, küldöm a meghívót az összes többi érintettnek is. Üdv: András. – „De hát én nem vagyok ennyire Sztahanov, hogy vasárnap is! Nocsak, tizenkét perc múltán itt a válasz!”

Ok, toljuk ezerrel!

Send From Mobile – „Mi van Sanyikám, vasárnap is nézegeted a céges méljeidet? Vagy már neked is van ilyen micsodád?”

Sziasztok! A hétfő 11 órás meetinget, egy magasabb prioritású ügy miatt áttettem kedd 10-re. Köszönöm a megértéseteket. Üdv: András - „Hm, én nem vagyok ennyire gondos és összeszedett. De megint csak bátortalanul érdeklődnék, hogyan jutottál be a céges levelezőmbe? Nekem mindig az az érzésem, hogy agyon van szekurizélve. Vagy mégsem?”

„Hogy lehet veled egyáltalán szóba elegyedni? Hallasz engem, vagy csak akkor pofázol, amikor úri kedved úgy gondolja? Mégiscsak nézzünk bele abba az applikációba! Persze, hogy idetoltad a nagy arcodat az első pozícióba. Aszongya: Menü/Beállítások/Magánélet, és putty.”

Válaszd ki mely körben küldjek névnapi üdvözletet

minden ismerős - csak nők - csak családtag - senki

„A nagy túrót, senkinek”

Válaszd ki mely körben figyelmeztesselek közelgő születésnapra

minden ismerős-csak családtag-senki

„Fejből tudom, amit kell, vagy ha nem, akkor az asszonykám, azaz jelöljük meg a senkit.”

Válaszd ki a program ütközések feloldásának módját

automatikus-javaslattétel-figyelmeztetés-semmi

„Persze, feláldoztad volna a sörözést a fogadóóra oltárán. Max figyelmeztethetsz. Köszi”

Válaszd ki, hogy mely kapcsolataid rendszerességét figyeljem

szülők/nagyszülők:                  mind-csak élő-senki

„Mi van!? Bejáratos vagy a túlvilágba? Egyébként egyikük sem él, te baromarcú!

Kezdelek unni. Haladjunk gyorsabban! Közeli barátok- Senki, Ismerősök - ez is senki, Volt házastárs – ezt sem, meg ezeket sem.

Hoppá, itt álljunk csak meg!”

szerető:       mind-másik nemű-azonos nemű-elhagyott-senki

„Hű, de trendi vagy! Honnan tudhatsz te ezekről az ügyekről? Csak nem leselkedsz? Tán még dugnál is a gazdi helyett, ha volna neked olyanod?”

Itt sorold fel a haragosaidat, és határozd meg a kapcsolattartás jellegét

udvarias távolságtartó-visszautasító-gúnyos-undok-megalázó

„Hűha! Na, ebből elég volt! Nézzük mit mutat a Menü/Beállítások/Munkahely!”

Itt jelöld meg, hogy a hét mely napjain foglalkozzam munkahelyi ügyeiddel

mindig-munkanapokon-szombaton-vasárnap-ünnepnap-soha  

Itt szabályozhatod, hogy mely körben kövessem a levelezésedet

mind-főnök-beosztott-belső partner-ügyfél-senki

Időpontegyeztetés kezdeményezése a levelezésed követése alapján

automatikus-javaslattétel-figyelmeztetés-semmi

Meghívók elfogadása

automatikus-figyelmeztetés-semmi

„Nem, nem és nem! Ne tartsd a kapcsolatot senkivel sem, főleg a halottakkal ne! Nem írok fel egyetlen nevet sem a haragosok listájára. Nem kell, hogy turkálj a magán és céges leveleimben! Nem kell, hogy befizesd a számlákat, törleszd a hitelt, és nagyon kérlek, tartsd meg magadnak a befektetési tanácsaidat! Mindent semmire állítottam, és semmit sem mindenre, vágod?”

*

„Ha harc, hát legyen harc! Megsértődtél, hogy tétlenségre ítéltelek, mi? Erre te meg lefagyasztottad ezt a veriszmart kütyüt csak azért, hogy újra indítás után visszatérhess a gyári, mindent engedélyező beállításaidhoz, és az első adandó alkalommal alám vághass. Te mocsok, beköptél a főnöknél az irodában felejtett telón, hogy már három órája leléptem azzal, hogy egy óra múlva itt vagyok. És miért volt az a sejtelmes célozgatás a feleségemnek, hogy kavarok a kolléganőmmel? Rohadt alamuszi spicli, úgy letöröllek, mint a sicc! Csak tudnám, hogyan kell azt csinálni! Aha, pár másodpercig lenyomlak, és máris itt van ez a kedves, kicsi ablakocska:”

Eltávolítás.

„Erre most szépen rákoppintunk.”

Eltávolítja az alkalmazást? Mégse-Ok

„Naná, hogy Ok! Csá kishaver!”

*

„Hogyan bújtál elő megint, te erőszakos dög? Két napja már kitöröltelek egyszer, nem? Miért kellett rám küldeni a tisztiorvost? Most itt rohadhatok a kórházban hetekig. Ha eddig nem sikerült, akkor itt majd összeszedem a nyavalyát. Kösz ezt is, meg azt, hogy negyvenhétszer szétkürtölted a világban:”

Sajnálattal közlöm veled, hogy Corona vírus fertőzést mutattak ki nálam. Kórházban vagyok. Imádkozz értem! Üdv: András

„Most aztán jól kikapcsollak. Sőt, összetörlek és kihajítalak, így ni!”

*

„Oké-oké, egyezzünk meg! Tudom, hogy érted, amit mondok. Két hét után úgy hajítottak ki a kórházból, ahogy előzőleg én a telefonomat a kukába. Ezalatt volt időm átgondolni a kettőnk dolgát. Ezután kicsit beleugathatsz az életembe, de módjával. Semmi szemétkedés, rendben? Szépen sorjában végig megyünk a beállításokon, és konszenzusra jutunk. Mindenki azt csinálja majd, amihez jobban ért, mint a másik.  Leveszed a vállamról a nyűgös ügyeket, de nem nyomulsz be az intim szférámba. Így lesz win-win a játszma.  Egyébként kösz az új telefont, amit a távollétemben megrendeltél. Igen nagyvonalú voltál velem, igaz a saját zsebemre tetted.”

*

Jó reggelt, Assziszt! Assziszem, a gazdád már megint megfeledkezett a mára megbeszélt programunkról. Légy szíves kíméletesen ébreszd fel Andrást, és gyengéden rúgd seggbe! Köszi: István.

Jó reggelt, kedves István! Nagyon sajnálom, de olyan ügyben, amiről nincs tudomásom, még én sem tudok eljárni. Itt vagyok a gazdám közelében, ezért azt javaslom, hogy lejátszom neki a kedvenc ébresztő nótáját. Óvatosan fokozom majd a hangerőt. Ha kedved van, te is beszállhatsz az éneklésbe. Mostantól mérve öt másodperc múlva kezdem. Pity-pity-pity-pity-és kezdi.

- Te álomszuszék, ébredj, hasadra süt a nap! Nem hallod, nem hallod a víg kakukkokat? Kakukk, szól már a fák alatt.

Pilisborosjenő, 2020. március 13.

Szépírói kurzus 2020/tavasz/10 Bándy Krisztina versei

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Bándy Krisztina Tandori Dezső ihletésére szonetteket írt, igazi Tandori-szonetteket. Nem találok szavakat. Annyira jók. A Mester valahol a magasban örül - hogy van valaki, aki ilyen kiváló formaérzékkel írja tovább az ő életművét. Gratulálok. 

Bándy Krisztina

20200202 /A gól berúgása Tandori módra

„ne ájjámegrúúgdbe

az-

t” o.rdítja”

Focit kezdőknek a képernyőről

vagy a pályán érdemes kipróbálni;

az egyikből biztosan nincs gól és csak

sörkapuba pattan vissza labda;

a másikból már lehet helyzet és

les vagy gól és őrjöngés: stadionnyi;

a bíró és a tömeg lassítva néz:

jó volt-e a passz,  vagy felesleges

önzőzés; a kezdés is már félpálya,

majd egy jó passz, foci vagy vers, kell egy

klasszis, aki eldönti a meccset,

itt és most én passzolok egyet és

a szonettből az összes betű el is

fogy az olvasó szeme láttára.

20200312/ Játékos bizonytalanság

Két pontból eljutni egymás felé úgy

sem lehet, hogy az a bizonyos a no

meg b között a matematika eszén túl-

járva húzzuk ki magából az időt

és egyenesen tudománytalanul

addig írjuk le őket pirosan

és feketén, míg jambikusan nem

igazoljuk, hogy kétszer négy, meg kétszer

három sorban, és rag-rímekkel itt

nyomban hogyan lehetne soha el

nem jutni egymásig főleg a-nak

és b-nek, hiszen míg ezt bemutattuk

kifacsarva minden betűt, addig el

is jutottunk a szöveg végére.

20200202/ Fél pár mi/ők

Cipőink épp olyanok, mint mi, félig

párban járnak, félig maga-magunk

vagyunk egy szekrényben, vagy szobában

összezárva-zárunk lassan kaput,

sutba dobva, havazik a tél, a fél-

cipő csak a tavasszal eszmél erre,

meg arra, miközben hadarva hadar-

unk valamit az időről, mert illem-

tudóak is vagy-vagyunk, meg félig

zavarban is mert, hogy továbbra is

csak két fél vagyunk egy kis Ád és É

a test és a fél borda és kezembe

tartva a cipő talpa, félig-fél

cipőként jelzi, hogy ez itt a vé.

20200222/ Kein licht!

Téves volt a hír, de egy szír, egy afgán

egy kurd, egy iráni egy pakisztáni

egy szomáliai, egy észak-koreai

egy koszovói, egy eritreai

jött rossz kontinensre. Tévesen egy

szírt, afgánt, kurdot, iránit, pakit,

szomáliait, észak-koreait

koszovóit, és eritreait

nem találtak, mert eltűntek, épp mikor

keresték őket feketén-fehéren,

biztosan rossz helyen és időben,

mert valójában már itt voltak más

helyen és időben, csak sötétben ők

se láttak minket, és mi sem őket.