2017. november 16., csütörtök

Szépírói kurzus 2017 ősz/9 - Deák Éva elbeszélése

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 
Deák Éva újabb és újabb munkákkal lep meg minket. Rövid prózai művei kétségtelenül tehetséget mutatnak.

Deák Éva                              
                                           
Temetői kaland

Amottan a messzeségben egy temető állott.
Sejtelmes kék szín borongta körül. Temetőt látott már sokat, de ilyen kékségbe burkoltat még nem. Meg akarta nézni. Nyár volt, meleg éjszaka, rendkívüli idő. Olyan volt a levegő, hogy meg lehetett fogni. Kapaszkodott belé, ahogy haladt előre. A hold annyira világított, hogy a bejáraton el tudta még olvasni a betűket: Feltámadunk! A sírhantok kék vasrácsokkal voltak körülvéve. Minden egyes halott egy kék színnel befestett vasráccsal körül kerített helyen nyugodott a föld alatt.

 Gondolt egyet, átlépett a kerítésen, és leheveredett a földre. Az élő a föld felett, a halott a föld alatt körülkerítve, bezárva. Ahogy nappal a felhőket bámulta az égen, most a csillagokat nézte. A kis csillagok játszadoztak.
Körülöttük a nagyobbak, hol eltűntek, hol előbbre kerültek. Világítva terelgették a sorból kilógni akarókat. Ott fenn az égen is egy ketrecet alkottak és abba irányította az erősebb fényű a sápadtabban világítókat. Néha egy-egy csillag kiszökött, annak gyorsan utána eredtek és a helyére tették. A végtelen égboltot benépesítette a rengeteg négyszögeket alkotó alakzat.
A földön a sírhantok megmozdultak, és a föld sarát magukról lerázva az eltemetett holtak fölrepültek. Mindegyik megtalálta az égbolton a saját csillagjaiból kialakított ketrecét, és ki-ki a maga helyére, annak is a  közepébe letelepedett és csillagokként világított tovább.

A mellette fekvő sírhant is megmozdult. A lakója kiemelkedett. Mielőtt felszállt, kicsit mintha biccentett volna felé. Aztán eltávolodott, és pontosan a helyére talált. Fénye egészen jól látszott innen lentről nézve is.

Így a temetőben halottak nélkül egészen magányosnak és idegennek érezte magát. Fölkelt, átlépte a kerítést, és visszaballagott az élők közé.

Nincsenek megjegyzések: