Szépírói kurzus 2020/tavasz/8 Nagy Imre elbeszélése

A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Nagy Imre fiktív naplót ír, a naplóregény műfaját megidézve. Ebből közlök egy kiváló részletet.

Nagy Imre

Hat nappal később

2018. május 16, szerda

Nem is tudom.

2018. május 17, csütörtök

Tegnap Anna korán kelt. Mire magamhoz tértem Ő már végzett is a fürdőben, és majdnem teljesen felöltözött. Amikor megkérdeztem, mire ez a sietség, válasz helyett rákérdezett a költözésre, hogy intéztem-e. Mondtam neki, hogy minden oké, ne aggódjon! A hétvégén költözünk. Elkértem a főnöktől a kisfurgont, meg szóltam Győzőnek is, ha tud, segítsen már. Tud. Nincs sok holmink, elegen leszünk.

Nagyon megörült a válasznak, szinte megtáltosodott. Alig bírtam vele egész reggel. Mikor aztán Pestre értünk, leszállás előtt megragadta a karom, és ezt a füzetet nyomta a kezembe.

„Ez egy napló. Nekem is van. Ez a tied. Szeretném, ha írnál rólunk!” Köpni-nyelni nem tudtam. Hova gondol? Én erre képtelen vagyok! És egyébként sincs, se időm, se energiám ilyen ostobaságokra! De, nem akartam éppen most elkeseríteni! Nem szóltam, csak bólintottam, és eltettem a füzetet.

Este a kezembe akadt, és persze, hogy nem jutott eszembe semmi, azon kívül, hogy baromi fáradt vagyok.

Ahogy most is. Nyomás feküdni! Holnap elkéredzkedek. Korábban jövök haza, mert még rengeteg dolgot nem raktunk össze.

Erzsi öt napja egyfolytában sír. Gyötrelem az egész, pedig örülnöm kéne, hogy végre! Majd csak túl leszünk ezen is!

2018. május 18, péntek

Kész minden, és mindenki. Most már Anna is sír. Én meg? Én meg írom ezt a kibaszott naplót. Mert nem tudok jobbat. Holnap költözünk. VÉGRE!

2018. május 19, szombat

Reggel Győző a megbeszélt időben, pont 8.00-kor megérkezett. Annával már két órája fenn voltunk, és egy félórával előtte elkezdtünk lehordani a cuccokat. Kipakoltuk az összes holmit a folyosóra, meg a lépcsőházba. Csendben, hogy a szomszédokat fel ne zavarjuk. Erzsi ki sem nyitotta az ajtaját. Bent gubbasztott, zokogott végig. Néha hallottam, ahogy kifújja az orrát. Nem szeretem, de azért nagyon megsajnáltam.

Anna meg egyre csak sürgetett, hogy még ezt is, meg azt is. Megdöbbentett, hogy nem foglalkozik az anyjával.

Csaknem húsz perc alatt minden felkerült. Anna bement elköszönni Erzsitől. Amikor visszajött, látva hogy én is készülök, megragadta a kezem, és leintett: „Most inkább ne!”

Megkönnyebbültem. A fenének se volt hozzá kedve!

Délután aztán pakolás közben, csak úgy félvállról oda vetette: „Ma még hazamegyek Anyuhoz.”

Hirtelen nem tudtam mit mondjak, de hát, megértem, na. Ez van. És egyébként sem tehetek mást.

Nem így képzeltem az első éjszakát.

2018. május 20, vasárnap

Anna csak késő délután, úgy négy körül érkezett. Nem sokat beszélt. Halvány, gyűrött és sápadt volt az arca. Szemei vörösen izzottak. Látszott rajta, hogy rengeteget sírt.

Sajnálom! Én számítottam erre. Gondoltam, hogy így lesz, de azt nem, hogy ennyire megijeszt. Még pár perccel ezelőtt is azt hittem, most rögtön kapja magát, és hazarohan.
Vacsora közben – már, ha azt vacsorának lehet nevezni, mert csak turkálta az ételt – állandóan a polcot leste. Teljesen kikészített!

Az előbb aztán odajött, megcsókolt és azt mondta, hogy megy fürödni, aztán meg lefekszik, mert rettenetesen fáradt! Persze, hogy az, szegénykém! Már alszik is.

Hm, most meg én nem tudok aludni. Itt ülök a konyhában, és körmölök. De már ebből is kifogytam. Rettenetes űrt érzek!

2018. május 21, hétfő

Bent a srácok egész nap poénkodtak, hogy „most aztán, megy a hajcihő”, meg hogy ez az ágy is „recseg?", meg egyéb férfibaromságok. Nem mondom, azért jól szórakoztam, de egy idő után már sok volt. Délutánra majdnem depressziós lettem.

Anna hétkor végzett. Beugrottunk még a sarki Mekibe, meg a Sparba gyümölcsléért, WC papírért, szalvétáért, kenyérért, meg ilyenekért. A végén kétezret elköltöttünk. Nem sok, de ha belegondolok, hogy még húsz napot ki kell húznunk a hónapban harmincból, akkor bizony az. Holnaptól mindenképpen vezetnünk kell valami könyvelés félét, különben nagyon elúszunk. Megkértem Annát, hogy csinálná ő, mert a pénzt általában ő kezeli, és így jobban tudja, hogy állunk. Belement.

2018. május 22, kedd

Voltam a bankban. Felvettem az utolsó ötvenezret. Holnap találkozom Schneiderrel, és odaadom neki.

Nagy meglepetésünkre Annát felhívta Gábor, hogy átutalt neki némi kézpénzt. Negyvenezret.

Ez nagyon jó! Bár, tudom, ebből max. tíz a miénk, de nem baj. Ez is több a semminél. Plusz ötszáz minden nap!

2018. május 23, szerda

Találkoztam Schneiderrel. Odaadtam neki a pénzt. Tök közömbösen elvette, és már rohant is tovább. Jól gondoltam, neki az tényleg nem számít.

Miután elment Annát felhívtam, hogy minden rendben ment. De nem vette fel, foglaltat jelzett.

Később visszahívott, és csak kurtán annyit mondott, hogy tudja. Nem értettem.

Aztán kiderült, hogy ő is beszélt Schneiderrel, aki nagyon sajnálta, hogy annyira sietnie kellett. Meg hogy, esetleg, ha Anna ráérne, délután a kapukódot átírhatnák.

Két perc alatt megvoltak vele.

Kicsit mérges lettem, mert akkor ezt mi ketten is meg tudtuk volna csinálni. Na, mindegy. Manager létére elég szétszórt a fazon!