A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható,
már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus
hallgatója, Rózsa Boglárka azt a feladatot választotta, hogy Csáth Géza ismert elbeszélése nyomán ír novellát. Munkáját örömmel közlöm.
Rózsa Boglárka
Anyagyilkosság
Csáth Géza nyomán
Egy elszeparált sziget kis faházában élt az anyjával. A nap nagy részében kagylókat gyűjtögetett és figyelte a part közelében tevékenykedő halászhajókat.
Mindig ugyanakkor kelt fel hajnalban, hogy korán elkezdhesse a kagylógyűjtést. Ha éppenséggel öt perccel tovább szundított, az anyja szó nélkül benyitott a szobájába:
– Maya, keljél, menni kell dolgozni!
Ez ment egész eddigi életében. Miután elvégezte azt a pár osztályt, ami a szigeti iskolában kötelező volt, kiskamasz korától kezdve az anyjával dolgozott a tengerparton. Amikor még élt az apja, halászatból tartották fenn maguk, de annak már sok-sok éve. Azóta csak kagylót gyűjtöttek, amiket az anyja eladott az éppen arra járó halászoknak, illetve a szigetlakóknak a falu piacán.
Bár már húsz éves volt, sosem volt kapcsolata férfiakkal, mert az anyja nagyon szigorúan nevelte. Persze mindig megnézte a mólónál állomásozó hajók legénységét, és ilyenkor elképzelte magán a napbarnította munkáskarok erős fogását. Mi lenne, ha azokkal az izmos karokkal valaki őt elragadná, és elvinné innen olyan messzire, amennyire csak tudja!
– Maya, az isten áldjon meg, a kagylókat nézzed, ne a haszontalan népeket! – Így az anyja, amikor észrevette, hogy a tengert és a hajókat bámulja.
Egyszer talált egy csodaszép, gyöngyházfényű kagylót, aminek a belseje szikrázott a temérdek színtől, amikor csak a nap felé tartotta. Éppen gyönyörködött benne és el akarta tenni magának, amikor az anyja kikapta a kezéből, és pénzéhes vicsorra húzta száját:
– Ezzel jót fogunk keresni!
Maya legszívesebben felpofozta volna, hogy minden maradék örömét felőrölte ez a ráncos, zsémbes és piszkálódó nőszemély. Sokszor elképzelte, mi lenne, ha megszabadulna tőle.
Másnap délelőtt, amikor már az utolsó kagylókat gyűjtötte be aznapra, az egyik éles szélével megvágta a tenyerét. Felszisszent a csípős érzésre, és a vére befestette a kagyló fekete héját.
Visszadobta a többi közé a zsákba, és a tengerbe mártotta kezét. A sós víz enyhített valamit a seb fájdalmán, hála égnek a vágás nem volt mély, nem a legélesebb részén fogta meg a héjat.
Felnézve egy hajót pillantott meg, ami nagyon közel állt a parthoz. Fedélzetén egy jóképű, félhosszú hajú halász integetett neki; vele egykorú lehetett.
Maya rámosolygott, majd megrándult a válla az erős szorításra. Az anyja csontos kezét érzékelte magán, ahogy erőnek erejével maga felé fordítja.
– Gyere azonnal vissza a házba, dolgunk van! – A hiányos fogazatú száj, az állott lehelet és gülü szemek mind undort ébresztettek benne az anyja iránt. Nem tartozik neki semmivel, nem kell örökké így élnie.
Maya összes eddigi elfojtott dühe egyszerre tört elő belőle. Mint ahogy a tenger hulláma emelkedik és emelkedik, de még mindig nem csapódik be a homokos partra. Így élt eddig a pillanatig, becsapódás nélkül.
Elindultak, ő pedig az anyja alacsony, vékony testét figyelte maga előtt, ahogy ment vissza a házba. Maya kihasználva, hogy a nő nem nézett hátra, óvatosan előszedte az ő vérétől még mindig pirosló kagylót.
Lábai magától vitték előre, egyre gyorsabban, a védetlen nyak irányába. Amint odaért a ráncos bőrű anyjához, aki még mindig háttal állt neki, Maya magához ölelte:
– Mama!
Az anyja összerezzent, Maya pedig a nyaki főütőérbe vágta a kagylót, annak legélesebb oldalával. Felspriccelt a vér, mintha egy tubusból nyomták volna, és az idős nő rángatózva esett össze.
Maya zihálva körbenézett, de a halászhajók már messze jártak, nem láthatta senki. Az anyja beszélni próbált, de ő letérdelt mellé, és még egyszer rávágott a kagylóval, belehasított a bőrbe, ahol érte.
Mindene véres lett, de be kellett fejeznie, amit elkezdett. Amikor az anyja teste már nem mozdult, félrehúzta a faházuk egyik kis szobájába, és ott hagyta a gyilkos eszközzel együtt.
Holnap hajnalban úgyis elmegy innen. A legkorábbi halászhajó fél ötkor érkezik ide a partra, ami a közeli szigetnél is megáll. Ott majd új életet kezd, vagy pedig hajóról hajóra szállva halászként fogja keresni a kenyerét.
Testét újabb hullámban elárasztotta az adrenalin. Megfogta az aznap összegyűjtött kagylótermést, és minden erejét beleadva végigszórta őket a parton, aztán közéjük feküdt. Ujjával végigsimított a hozzá legközelebb heverő barna héjon. Most nem érzett fájdalmat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése