Szépírói kurzus 2016 ősz/15 - Jakab Júlia drámája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Jakab Júlia színpadi jelenetet írt, egy érdekes abszurd drámát. Itt közlöm. 

Jakab Júlia:

 2/8 Oszkár titokzatos eltűnése

Társasház gangja, elől korlát, mögötte néhány cserepes növény. Mögötte fal. Három ajtó, egy liftajtó, és két sima bejárati, rajtuk 18,17 táblácska. A liftajtó felett III. emelet felirat. a középső 18-as ajtó előtt szék.

Kinyílik a 18-as ajtó, fiatal harmincas nő jön ki rajta, rajta hosszú ing, haja kontyban, kezében bulvármagazin. Leül a székbe, rágyújt, a magazint olvassa, fejét rosszallóan csóválja.  Pár másodpercre rá kinyílik a 17-es ajtó, rajta egy hasonló korú nő lép ki, fején fejhallgató, kezében locsolókanna. Billeg a zenére és virágokat locsol. Észreveszi szomszédját, a fejhallgatót a nyakába húzza.

DIÁCSKA

Szia, Helga! Mit csinálsz?

HELGA

(fel sem nézve, flegmán) Jó reggelt Diácska. Olvasok.

DIÁCSKA

(Pár másodperc múlva) És? Van valami érdekes történés a magyar közéletben?  A szoláriumban a vendégeim mindig olvassák ezeket és botrányos, hogy mik vannak.

HELGA.

(Unottan) Ha hiszed, ha nem, semmi izgalmas.

DIÁCSKA

És mi újság?

HELGA

Semmi.

DIÁCSKA

(Kicsit vár) Tőlem inkább meg se kérdezd! Jaj, képzeld… Elhagyott a barátom.

HELGA

(Mély levegőt vesz, becsukja a magazint) Mi történt?

Megcsörren a kaputelefon. Helga feláll, a magazint a székbe dobja. Behajol az ajtón, cigarettáját távol tartja, felveszi a telefont.

HELGA

Nyitom. Hozza fel a harmadikra. (Leteszi.)

DIÁCSKA

(Sóhajt.) Üzleti útra ment, úgy három hónapja. És nem jött vissza. Pedig azt hittem ő most végre más lesz.

HELGA

És? Mikor kellett volna visszajönnie?

DIÁCSKA

Úgy két hónapja, és két hete.

HELGA

Csak nem olyan rossz a helyzet. Lehet simán meghalt.

DIÁCSKA

A Facebook szerint eljegyzett valami nőcskét.

A lift jelez, hogy megérkezett az emeletre. Postás Imre liftajtón be.

POSTÁS IMRE

Szép napot hölgyeim. ( Megnyalja az ujját, a levelek között keresgél). Hogy s mint?

DIÁCSKA

Kér egy kávét Imre? Siet? Hozott nekem valamit?

POSTÁS IMRE

Elég sok a levél vár rám, de elfogadom, majd behozom a lemaradást.  Úgyis csak most kezdtem egy órája.

Diácska meglocsol egy utolsó növényt, a locsolókannával a 17-es ajtón ki.

 Imre átnyújt egy írótáblát, rajta papírok. Helga elnyomja a cigarettát az ablakban lévő hamutálban és átveszi a táblát.

POSTÁS IMRE

Itt lesz szíves aláírni. (mutat.)

HELGA

(Aláír.) Köszönöm.

POSTÁS IMRE

Köszönöm. Mondja csak, nem tudja, mi van a második emeleti nyolcas lakóval? Egy ideje nem vesz át semmit.

Diácska a 17-ből be. Ad egy kis csésze kávét Imrének, egyet pedig magánál tart.

POSTÁS IMRE

Köszönöm, drága. Magácskának most nem jött semmi.

DIÁCSKA

Jajj Imre, már mondtam, tegezzen nyugodtan, maga annyit jár ide, lassan egy közülünk. Tiszteletbeli Kígyó utca 13. lakó.

POSTÁS IMRE

Megtisztel Diácska, de az elhivatott postás nem barátkozni, dolgozni jár házról-házra.

HELGA

Biztosan elutazott.

Helga a szék mellett a falnak dől.

DIÁCSKA

Kicsoda?

HELGA

2/8 Oszi.

DIÁCSKA

Én se láttam már mióta. Talán rátalált a szerelem, lehet ő is elszeretett valakit, ahogy tőlem is elszerették a kedvesem. Csak az ő szerelme házas, mitöbb kiskorú, meg kellett szöktetnie, hogy együtt legyenek.

HELGA

Nem hiszem, hogy Oszi véletlenül egy lányregény főszereplője lett a múlt századból.

POSTÁS IMRE

(Szorongatja a bögrét, a korláton ki és lefelé néz) Ennek fele sem tréfa. Sok ilyen esetről hallani, a címzett nem veszi át a leveleit és kiderül, hogy valami brutális gyilkosság áldozata lett. Lehet, hogy szerencsétlen két hete a kádban oldódik fagyállóban, vagy ő maga van feladva postán, darabokban. Ezért mondom én, hogy bele kéne nézni a csomagjaiba, de ha nincs alapos gyanú, nem lehet felbontani semmit. El se hinnék milyen durva dolgokat lát életében egy postás.

DIÁCSKA

(Döbbenten) Meséljen Imre! Miket?

POSTÁS IMRE

(Zavartan) Jó, hát velem még nem történt semmi ilyesmi, és senki sem mesélt hasonlót se, de biztosan vannak máshol ilyen sztorik. Lehet önkezével vetett véget az életének.

HELGA

(Bólogat) Én is öngyilkos lennék, ha az Ecus mellett kéne laknom. Szegény Oszkár nem bírta tovább, hogy Ecus állandóan a politikáról akar beszélgetni.

Lábdobogás hallatszik. Lépcsőről, balról be Márkó egy zsák szeméttel a kezében. Megtorpan.

MÁRKÓ

Sziasztok! Helló Imre, csak nem lazítasz?

POSTÁS IMRE

De, szünetet tartok.

MÁRKÓ

Nocsak. Úgy nézem, ma senki sem dolgozik. Leszámítva persze Imrét, aki csak szünetet tart.

DIÁCSKA

(elégedetted nyújtózik és kiissza a kávéját) Nekem ma csak délután kell bemennem.

HELGA

Én ma nem dolgozom. (gúnyosan) Tudod Márkó, akiket nem rúgnak ki mindenhonnan két hónap után, annak jár néha egy szabadnap.

MÁRKÓ

Érdekes, hogy te vagy a munka hőse, mégis ugyanúgy ebben lepukkant, szar társasházban kell lakást bérelned, mint nekem.

HELGA

Átmenetileg.

MÁRKÓ

Öt éve is ezzel álltattad magad…

DIÁCSKA

(Zavartan) Hé, Márkó, te nem tudod, mi van az Oszkárral? Te olyan jól informált vagy.

MÁRKÓ

2/8 Oszival? Nem került elő?

DIÁCSKA

Imre azt mondja, nem veszi át a leveleit, szerinte az is meglehet, hogy öngyilkos lett.

MÁRKÓ

Én is öngyilkos lennék, ha az Ecus lenne a szomszédom.

HELGA

Én is ezt mondtam.

MÁRKÓ

2/10 Gizi azt mondta, hogy ott a másodikon az a hír kering, hogy durva ügyekbe keveredett…

Ajtócsapódás hallatszik kulcscsörgés. Jobbról be egy idősebb férfi, átcsoszog a színpadon.

DIÁCSKA

Szép napot János!

JÁNOS

(Mogorván) Jó napot…

HELGA, IMRE, MÁRKÓ

Jó napot.

János megáll a lift előtt, megnyomja a hívógombot. Laposüveget vesz elő, meghúzza, elteszi. A többiek kínos csendben ülnek. A lift megérkezik, János a liftajtón a színpadról ki.

MÁRKÓ

(a lift irányába néz rosszallóan csóválja a fejét, aztán újra Diácskához fordul) 2/10 Gizi szerint, methlabort működtett az irodaépülete pincéjében… A maffiának elege lett belőle…

IMRE

(Izgatottan) Befalazhatták az alagsorba, mint a Kőműves Kelemen feleségét.

MÁRKÓ

(lerakja a szemeteszsákot, rágyújt és nekidől a korlátnak) Bár nem valószínű, mert elvileg nincs rá semmi bizonyíték.

IMRE

A maffia eltüntette a nyomokat. A lakását nézték meg rendőrök? Lehet balesetet szenvedett, és szomjan halt az elmúlt napokban. Vagy megőrült. Belerepült a szájáva egy szúnyog és azóta legyeket csipeget. Elkapja a csótányokat és azokat is eszi. Talán madarakat is csábít az ablakába, ahol aztán elkapja őket és azokat is megeszi. Én azt mondom, hogy vigyázni kell, amikor valaki kinyitja azt az ajtót. Lehet, valami vírust szabadít az egész lakóközösségre.

HELGA

Túl sok krimit néz Imre. Amúgy is jobb bele se gondolni, hogy 2/8 Oszival történt valami. Vajon kik költöznének be a lakásába? Az is lehet, hogy egy kisgyerekes család.

HELGA, DIÁCSKA, MÁRKÓ

(egyszerre borzadnak el) Uhh csak azt ne.

Hosszú berregés hallatszik, mindenki a nézőtér felé néz.

MÁRKÓ

Ez a Gizi! (kicsit kihajol a korláton és kikiabál) Gizi gyere fel a harmadikra, meséld el mit tudsz a 2/8as Osziról!

Lift hangok, néma várakozás.  Megérkezik a lift a harmadikra, Gizi kiszáll. Gizi középkorú asszony, kedvetlenül bambul maga elé. Kezében bevásárló szatyrok. Kilép a liftből leteszi a szatyrokat.

GIZI

Az Oszi elment.

MÁRKÓ

Mi?

GIZI

Az Oszi elment világgá. Szó sincs drogról. Ma találkoztam vele, a Keletiben. Elege lett az egész Kígyó utca 13 szerű életéből. Azt mondja átkozott az egész lakóház, itt mindenki megkeseredik, és boldogtalan lesz. Unja és utálja, hogy csak dolgozik és nincs ideje élni az életét. Felmondott, összepakolta a legszükségesebbek, és maga mögött hagyott mindent. Őt pusztán a pénz nem boldogítja, többre hivatott, mint állni a gangon és fikázni a többieket. Egy ideje elvileg már készült erre, de most jutott el odáig, hogy nincs több kifogás, ő nem bassza el az életét.  Mondta, hogy adjam át üdvözletét…

HELGA

(közbevág) De mégis mit fog csinálni? Hova megy?

GIZI

Nem kötötte az orromra, engem meg kurvára nem érdekel, nincs időm foglalkozni a hülyeségeivel. Ha most megbocsájtotok meg kell etetnem a macskákat, és bemennem a bankba, mert megint baszogatnak valami nem létező elmaradással.

Gizi a liftbe be, színpadról ki. 

MÁRKÓ

Barom, semeddig sem bírja majd.

Márkó felkapja a szemeteszsákot balra, a lépcsőn ki.

POSTÁS IMRE

Azt hiszem már nekem is ideje mennem, köszönöm a kávét, a viszont látásra!

Postás Imre biccent, és balra a lépcsőn ki.

DIÁCSKA

Jól elszaladt az idő, biztos lejárt már a mosógép... Legyen szép napod Helga.

Diácska a 17-es ajtón ki.

Helga ledobja az újságot a székéről, leül, és rágyújt egy újabb cigarettára. 

Szépírói kurzus 2016 ősz/14 - Steinitz Erzsébet novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Steinitz Erzsébet azt a házi feladatot oldotta meg szépen, hogy abszurdot írt, története egy gyerekeknek is olvasható mese. 

Steinitz Erzsébet:

CSODA AZ ÉGEN        

Rettentően rossz volt az idő, pedig még csak szeptember közepén jártunk. Zuhogott az eső, fújt a szél és nagyon hűvös volt. Nem csak egyszerűen hűvös, hanem fogvacogtató hideg. Ilyenkor még felkelni is borzasztó energiákat követelt, hiszen tegnap még hétágra sütött a nap, szinte nyár volt, és az emberek rövid ujjú ruhában sétálgattak a városban. Nincs mese mégis mennem kellett. Elő az esernyőt, dzsekit, gumicsizmát és nekivágtam a városnak. Ki munkahelyre, ki iskolába rohant. Egy biztos, mindenkinél volt esernyő. Csakúgy tarkállt a járda, piros, kék, zöld, sőt még szivárványszínű esernyő is lebegett a fejek felett.

Egy fiatal nő kezében narancssárga esernyővel sietett a buszmegálló felé. Ám egy hirtelen szélroham kicsavarta kezéből az esernyőt. Hiába szaladt utána az csak szállt, szállt utolérhetetlenül. Az emberek döbbenten bámultak utána. Innen lentről szinte olyan volt, mint egy kis napocska, a sárga színe miatt. Egy kamasz lakli fiú megpróbálta elkapni, de persze nem érte el. A lány végül odaért a megállóhoz, így már védve volt az eső ellen, igaz, hogy a ruhája csuromvíz lett.

Az esernyő csodálkozva nézelődött fentről. Még soha nem járt ilyen magasan, pláne egymagában. Senki nem szorongatta a nyakát, nem rázták, nyitogatták ki-be. Szabad volt. Egy fuvallat alákapott és ő csak szállt egyre magasabbra és magasabbra. A Bazilika kupoláján lecsúszott, mintha egy óriási csúszda lenne és nagyokat kacagott. A Parlament kis tornyai majdnem megszurkálták, de óvatosan lavírozva köztük megúszta a találkozást. A Duna szélesen kanyargott alatta, a hajók kecsesen ringtak a víz felszínén. Az esernyő elsuhant a város felett, integetett az ámuldozó embereknek. Látta, hogy a Nyugati Pályaudvar csodás építményéből egymás után indultak a vonatok az ország minden szeglete felé.

A Hősök terén megcsodálta a szobrokat, elhaladt a csónakázó tó fölött. Kicsit irigyelte a felhőtlenül szórakozó fiatalokat. Végül a Vajdahunyad vára felett megpihent egy kicsit. Be kell vallani, hogy elfáradt a nagy repkedésben.

Miközben erőt gyűjtött a továbbhaladáshoz, hirtelen meglátott egy színes foltot szállni felfelé. Ahogy jobban megnézte, kiderült, hogy egy csomó léggömb szabadult el valahonnan, talán a városligeti forgatagból.  A szivárvány összes színe megtalálható volt a lufik között. Ahogy csodálta ezt a színkavalkádot ijedten vette észre, hogy egy kisfiú kapaszkodik rémülten a madzagokba, melyek a léggömbökre voltak kötve. Szinte csoda, hogy eddig bírták kis súlyát és nem zuhantak vissza a föld felé. Az még hihető, hogy egy kisgyermek odébb libben egy fuvallattól, ha ilyen sok lufit tart a kezében, de hogy a vár tetejéig fölszálljon, az eddig elképzelhetetlen volt az esernyő számára.

A fiúcska szőke, göndör haja lengedezett a szélben, kis kék szemei ijedten cikáztak fel-le. A földtől való távolság csak nőttön-nőtt Szája óriási sikításba dermedt. Ami azelőtt jópofa mókának tűnt, most ijesztő valósággá vált. Csak a lufik voltak nyugodtak. Biztosak voltak benne, hogy elbírják ennek a kis emberkének a súlyát.

Közben szinte elállt az eső és egyszer csak kisütött a nap. Az esőcseppeken átragyogtak a fények és az eget egy csodálatos szivárvány szelte át. Színei megfestették az égboltot és a kisfiú szemében megjelent a csodálat e nem mindennapi látvány hatására.

Az esernyő dermedten figyelte az eseményeket és csak azon törte a fejét, hogy lehetne megmenteni a kisfiút.

Hirtelen egy madárraj indult el a léggömbök felé. Érdekelte őket ez a furcsa jelenség. Az esernyő tudta, hogyha a madarak belegabalyodnak a madzagokba, menthetetlenül lezuhannak. Sietve a madárraj elé lebbent és ernyőjét ki-be csukogatva elijesztette a fenyegető veszedelmet

Végül eldöntötte, hogy valahogy vissza kell hoznia a földre a gyermeket. Sietve odalibbent a lufikhoz és óvatosan elhelyezkedett a gyermek lába alatt, úgy hogy átvegye súlyának egy részét a már igencsak fáradt, kimerült lufiktól, melyek már kezdtek leengedni és egyre lejjebb süllyedtek a föld felé. Így a csapatmunkának köszönhetően szép lassan leereszkedtek és biztonságosan földet értek. Az emberek odarohantak és kiszabadították a kisfiút a rácsavarodó kötelek közül. Ekkorra már a szülők is megérkeztek és megkönnyebbülve ölelték át a rémült, de az élménytől mégis csillogó szemű gyereket.

Az esernyő közben már újra az ég felé szállt és figyelte az ujjongó embereket, akik boldogan integettek felé.

Vajon meddig repkedhet egy esernyő a város felett? Talán egy másik viharos napon majd leereszkedik a földre és megment valakit az elázástól.

Szépírói kurzus 2016 ősz/13 - Kirschner Anita novellája

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Kirschner Anita azt a házi feladatot oldotta meg nagyon jól, hogy abszurdot írt, története először sokféleképpen érthető, a végére derül ki, mi az igazság. 

Kirschner Anita

Vén Margit

Volt, hogy mosolygó Sárának hívták, de egy nap jöttek a vörösök, és azt mondták, nem lehet többé az, onnantól Margit lett a neve.

Névváltozás előtt fiatal, szép, sarkon álló volt, formás idomokkal, aki arra ment, megcsodálta, betért hozzá. Ekkor még reménnyel teli volt, és naiv. Frissen került az utcára. Ajtaja nyitva állt, nem válogatott, befogadott mindenkit. Egyedülállót, családot és párokat is. Szerette az embereket és a zsivajt, nála mindig történt valami.

- Gyertek át bulizni! – ez a kiáltás hallatszott tőle, igen gyakran.

Sára jó helyet adott lakóinak, de minden megváltozott. Háborús időszak következett, amiben az emberek nem voltak többé önmaguk.

Ahogy teltek az évek, Sárát egyre-másra viselték meg az események. Sokszor kifosztották, elhagyták, és elhanyagolták. Sajnos, törődésben, megbecsülésben innentől nem volt része, így egyre inkább megtörtté és elkeseredetté vált.  Már nem volt befogadó, már nem volt se nyitott, se vidám lány. Látta, az emberek nem csak őt bántják, hanem egymást is. Egyre növekvő csalódottságától zárkózott vénség lett. Kapuit, ha tehette, bezárta.

Egy idő után mindenki elment. Elhagyatottá vált. Senki más nem maradt, csak a szomszéd épületek, azok állandósult képe ahhoz adott erőt, hogy tovább álljon a sarkon. Pont ma 75 éve, hogy ott áll, és épp azon tűnődik:

- Talán ez a vég? Lerobbant vagyok, és nem jön hozzám már senki, hiába van már béke. Emlékeimben ott van a pincémben éhen haló ember, a padlón halva született gyermek, egymást öldöklő barát, nem tudok tőlük szabadulni.

Miközben tűnődik ezen a napsütésesnek induló nyári reggelen, megszólítják:

- Várhattál volna még a megkeseredéssel! - mondja a szomszéd.

- Tessék? Hozzám, beszélsz?- válaszol meglepetten Margit.

- Igen! Miért, ki áll még itt?- vág az vissza.

- Eddig még sosem szóltál hozzám, ezért lepett meg. Te vagy az egyetlen aki, nem beszél senkihez, miközben itt él 60 éve.

- Khm, khm, 70, és azért nem beszéltem eddig, mert nem kellett. Salamon vagyok, kis kezit csókolom! – próbál a szomszéd barátságosabb lenni.

- Jó napot! Örvendek! Örülök, hogy megismerhetem - nyájaskodik Margit.

Salamon komótosan begyújtja pipáját, és jókorát pippant belőle, majd azt mondja:

- Árulja el nekem, miért van ily megtörve kegyed?

Több sem kellett, innentől Margitból ömlött a szó. Salamon mindeközben megfigyelte Margit arcának barázdáit, eltűnődött e redők mélységén, és hallgatta mitől kerültek oda. Megfigyelte a barázdák változását, ahogy a történet elbeszélése évről-évre alakult. Egyre mélyebbek, és mélyebbek lettek a ráncai, ahogy Sára nyitottsága változott, Margit keserűségévé.

- Én voltam az életük, és ők az én életem! - majd kicsordult egy könny a szeméből.

Salamon felocsúdva gondolataiból, újra tömni kezdte a pipáját, halk hümmögés hallatott, aztán megfontoltan azt mondta:

- Kérem, ne tessék keseregni! Talán egy nap minden jóra fordul. - mondta

Majd, határozottan zsebre vágta a levelet, amit addig bizonytalanul szorongatott, és búcsút intett. Salamon a sarkon túl, újra elővette a téves helyre kézbesített levelet, hogy megbizonyosodjon újra tartalmáról:

"Tisztelt Címzett!

Kérem, hagyják el otthonukat, mert a Margit utca 1-es számú épületet, régi címén, Sára utca 1, 2016. augusztus 1-én LEBONTJUK.

Üdvözlettel,

Önkormányzat"

Szépírói kurzus 2016 ősz/12 - Major Eszter Anna verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Major Eszter Anna azt a házi feladatot oldotta meg nagyon jól, hogy elképzelt egy személyt, aki Jim Morrison emlékére ír verset. Méghozzá ezt a személyt három legendás alkotóból hozta létre, Allen Ginsberg, Jack Kerouac és Jim Morrison személyéből született meg Douglas Irwin Louis. 

Major Eszter Anna verse itt olvasható:

Douglas Irwin Louis (1945 Melbourne, FL – 1989 Paris, Texas)

J.M. emlékére

támolygó világ hintáján   

felettem föld, alattam ég

a holnap szégyellős

a tegnap szégyenletes

pucéran várom a hajnalt

hajad arcodba hull

szemed üveggolyó

szavad tétova, benne elbotlunk

összegabalyodunk árnyékainkkal

ölelésünket fehérre festi a hold

csókod tanúja vagyok

születést, életet, halált engesztelek

a világ konokul tovább forog

Szépírói kurzus 2016 ősz/11 - Torma Ági verse

A Kodolányi János Főiskola Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. 

Torma Ági azt a házi feladatot oldotta meg sikeresen, hogy egy képzeletbeli személy versét írjuk meg. Szellemes megoldását itt közlöm. 

Torma Ági

Anton életrajza:

Anton Grandiule néven látta meg a napvilágot.  Rhône-völgyéből, Valence-ből származik. 1982-ben született, az ismert szakácsdinasztia 4. gyermekeként.

Gyermekkorát átszőtte a konyha, és  Luis De Funés filmjeinek világa, első számú kedvence 

A szárnyát, vagy a combját? lett, bár a Horgász a pácban, vagy a Káposztaleves is kapcsolódik árnyaltabban a sorba.

2002-ben kezdte pályafutását, hamar megalkotta saját stílusát.

Egy riporter kérdésére, hogy „Mi az Ön konyhaművészetének a filozófiája?” azt válaszolta: „Főzés közben szeretem megosztani a szenvedélyemet a vendégekkel.

Hogy át tudjam adni ezeket az érzéseket, mindig is az ízek megfelelő társításán dolgoztam.

Ez lett a védjegyem is.„  A konyhaművészet új csillaga ő.

Egyedi íz, és alapanyag-párosításokat, különleges látványt nyújtanak étkei, amelyek kikerülnek a konyhájából, keze alól.  Pillanatnyilag a Le Grand Véfour éttermében dolgozik, melyet igazán átjár a történelem. Természetesen hatással van ez a helyszín a konyhaművészetére is.

Anton Grandiule amennyire sikeres mint séf, annyira peches a gyengébbik nemnél. Kapcsolatai rendszerint kudarcba fulladnak, ám ő mégsem adja fel, örök romantikus, aki kitartóan keresi a nagy őt. Levelei felfedik a rejtélyt, mi is a gond vele….

Anton 1. levele

Ó kedves ismeretlen múzsám,

csoki, piramis szelet csúcsán.

Odaadnám összes michelin csillagom,

ha a nevét, a nevét! Megtudhatom?

Hajában rózsaszín kis virág,

ó, hogy csókolnám izzó ajkát.

Kecses nyakán csillogó nyakék,

rubintvörös, arany, kobaltkék.

Teste, mint karcsú borospalack,

bőre bársonyos őszibarack.

Ahogy szoknyájából kivillant lába,

leesett minden férfiember álla.

Minap, mikor útközben nevetett,

üvegtálba guruló málnaszemek,

salátára csurgó szűz olívaolaj,

hasonlatos volt hozzá ama kacaj.

Mindenhol csak önt látom,

kockakövekben is az utcákon.

Mióta megláttam, nem tudok főzni,

szívemet azóta száz vaspánt őrzi.

Barátnőjének tetszem, de nekem ön kell!

Perzseljen el zöld szeme tekintetével.

Játsszunk főzőset. Lehetne kukta,

ketten játsszuk, így nem lenne bukta.

Ifjú szívem úgy felkavarta,

lelkemnek nincs azóta nyugta.

Felkavarnám én is önt,

ha egyszer mellettem dönt.

Tegnap, mikor pékemhez betértem,

Szinte vártam, hogy előlépjen.

Pillantást vetettem a zsemlékre,

s rágondoltam két kerek keblére.

Könnyem hull, szemeimet csípi,

nem látok semmit. Itt a bibi.

Bánatom mártással keveredik,

felér már egészen a peremig.

Mikor elutasított, megharagudtam!

Poharat, tányért csapkodtam tébolyultan,

úgy gondoltam, hogy ön egy céda!

Fejem olyan lett, mint a cékla.

Hát nem látja? Epekedve sóvárgok!

Körbenyalják testem emésztő lángok.

Mi lehet rajtam, csak nem átok?

Kopár szívemen varjú károg….