A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Dráma-Próza kurzus hallgatója, Klein T. László azt a feladatot választotta, hogy Franz Kafka Ütés a nagy kapura című novellája alapján ír egy olyan elbeszélést, ahol a kultúrák találkozása, a kultúrák közötti feszültség megjelenése a téma. Kiváló munka, örömmel közlöm.
Klein
T. László
Külföldön
Hangüzenet egy hazai kutatóintézet rögzítőjén,
a nem túl távoli jövőben:
– Azt hiszem, gáz van öregem! Nagy gáz.
Ezt jól elcsesztem. Mondtad, hogy legyek óvatos, hogy ez itt egy furcsa népség,
hogy a nők itt nem olyanok, blablablabla. Jó, néha neked is lehet igazad. Reggelig
minden oké volt. Gyorsvasúttal mentünk a külvárosból a centrumba. Tudod, volt
az az életbevágóan fontos tárgyalás a csaj találmányáról, valami mű kaja
ügyben, ami ugye, megmenthetné az emberiséget az éhínségtől, vagy ilyesmi. Amúgy
a külvárosi szálloda jó, de a kaja, öregem. A csaj ugye, elvitt magával, hogy
szórakoztassam a tárgyalópartnereket. Mégiscsak kell egy férfi ennyi nő közé.
Na. Reggel óta szekált. Nem tetszett neki a hajam, a ruhám, az arcom. Ismersz, a
külsőmre nagyon adok. Szóval, elővettem a kütyüt, tükörfunkcióra kapcsoltam, szerintem
tök rendben volt az arcom, na mindegy, végighaladtam az összes fázison:
alapozás, pirosítás, rúzsozás, szemhéjfestés, pillagöndörítés, szájfényezés,
legyen vele boldog. A rideg télbe kivert, magányosan tekergő lőtéri kutya se
tudta, hogy náluk tilos a smink. Érted? Én nem tudtam, ő meg nem mondta. Amikor
elindultunk a külvárosból, csak néhány nő ült a vonaton, mire a centrum
közelébe értünk, megtelt a szerelvény nőkkel és engem bámultak. Fotóztak és
röhögtek, pedig egyáltalán nem hasonlítottam az AC-DC-re. Ismersz, szolid,
pasztell árnyalatokat használok, taszít a harsányság. Ők meg csak vihogtak és
fenyegettek. Valami vizsgálatot emlegettek, nem ellenem, mert én nem számítok,
hanem a csaj ellen, mert neki tudnia kell az ilyesmit. Érted ezt, én nem
számítok, én, aki a legszebb éveimet áldoztam a cégre. A csaj nyugodt volt,
engem is nyugtatgatott, bár ismersz, én aztán nem izgatom fel magam, és másnak
se hagyom. Valamit magyarázott egy vöröshajú, nagykontyú nőnek, hogy nem is
volt sminkelés, csak korrekció, meg, hogy ez nem bűn, hogyan lehetne már az? Egy
tudálékos, feketehajú, bubifrizurás beszólt neki, tartsa már tiszteletben a
törvényeiket. A csaj, valami olyasmit magyarázott, hogy idétlen népség, idétlen
törvényei, amikor egy kalapos, szőke nő beszólt, hogy igaza van, és különben is,
ezt a kormány találta ki. A csaj az idétlen népség, idétlen kormányáról
beszélt, amikor a vöröshajú, aki végig filmezte őt a kütyüjével, megint vizsgálatot
emlegetett, ami már meg is indult. Ekkor tapadt rám a fejkendős, barnahajú nő. Egyre
sustorgott a fülembe, közben szemezett a kalapos szőkével. Együtt vizsgáztunk, tudod
milyen béna vagyok külföldi nyelvekből, szóval egy szót se értettem. Baker!
Megállt a vonat, az összes ajtónál rendőrnő. A vöröshajú meg a fekete elállta a
csaj útját. A barnahajú derekamra tekerte a kendőjét, a szőke a fejembe nyomta
a kalapját, majd kirángattak a szerelvényből. Hallottam, a csajt rólam
faggatták, mondta, majd biztos előkerülök, de mondták neki, ő a fontos. A két
nő elrángatott a szerelvénytől. A szőkét értettem, megtudtam, valami ellenállók,
mert ők nem engedik, hogy bedarálja őket a rendszer. De ismersz, én átlátok a
dolgokon. Szerintem csak nem akarnak dolgozni. Még azt is mondta, hogy finom
falat vagyok, tudod milyenek a nők. Mondanak mindent össze-vissza. Harcolnak a
férfiak egyenjogúságáért, és harcolnak a férfiak egyenjogúsítása ellen. Engem például
nem kérdeztek, akarok-e egyenjogúsítva lenni? Hogyne, hogy majd dolgozni
kelljen, eltartani a családot, gondoskodni mindenről? Akar a halál, dolgozzanak
csak a nők, úgyis mindent jobban tudnak. Mi csak tegyük azt, amihez értünk,
legyünk szépek, mi vagyunk a szebbik nem, hát nem? Ez a természet rendje. A
hímeknek színes a tollazatuk, nekünk szép az énekünk, mély a bőgésünk, és
minket falnak fel az aktus végén. Kicsit aggódom. Miközben a szőke-barna páros
a mozgójárdán hurcolt a kijárat felé, a kivetítőn, élő adásban láttam, hogy a
csajt bevitték egy szobába. A nagykontyú vöröshajú és a fekete bubifrizurás benyitott, megálltak az ajtóban,
a vörös azt mondta a másiknak: –Sajnálom ezt a nőt. – A szőke fordított nekem,
azt mondta, ez egy kihallgatószoba. A helyiség inkább húsfeldolgozóüzemnek
látszott, mint kihallgatószobának. Jókora kádak, csupasz, csempézett falak,
rozsdamentes acélkampók. Öregem hidd el, nem tehetek az egészről. Ő
csesztetett. Ha nem csesztet, már ehetnénk a mű kajáját, ami megmenti az
emberiséget. Na. Kérlek, intézkedj a csaj ügyében. Én rendben leszek. Meghívtak
vacsorára, valami Nyami Papi lesz, biztosan jobb, mint a szállodában reggelire
kapott húskonzerv.
Szóval, ha küldötök valakit a csaj
miatt, szóljatok neki, hogy ne sminkeljen, és tartózkodjon a gyanús eredetű
húskonzervektől. Amúgy Gas voltam. Na csá!
(Rekonstruktivizmus2. Budafok, 2023.
szeptember 26. – október 06.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése