A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Kovács András László több házi feladatot is megoldott, egyszerre. Egyrészt egy előre megadott mondattal kezdte az elbeszélését. Másrészt a "Virágot Algernonnak" című regény mintájára egy mentálisan sérült ember monológját is beleszőtte az elbeszélésbe, harmadrészt pedig Jerome David Salinger híres elbeszélésének, az "Ilyenkor harap a banánhal" című műnek az utolsó mondatával fejezte be a saját novelláját. Bravúros, kiváló munka! Nagy örömmel közlöm.
Kovács András László
A hattyú halála
Csak meredten ült, és nézett maga elé. Jobb keze a dédapjától örökölt,
böszme bőrtáskán pihent. Úgy simogatta, mintha hűséges kutyája feküdne mellette
a szállodai ágyon.
A kastélyszálló épületszárnya hosszú és kietlen volt. A folyosó olyan
hosszan nyújtózkodott, hogy a szinte észrevétlen ívtől nem lehetett ellátni az
elejétől a végéig. Pár órával korábban a násznépből egy kisfiú elcsatangolt, és
azt próbálgatta, hogy végig tud-e nézni a közlekedők bármelyikén, ha a beléjük rekedt
kanyar külső falához szorítja a fejét, és csak az ahhoz közeli szemét hagyja
nyitva.
Most már csak a kisfiú láthatatlan kéznyoma pihent a falakon. A végtelennek
tűnő szőnyegeken az esküvői szertartás romjai, a virágszirmok éktelenkedtek két
sorban. A szárny egyik végéből nyíló díszteremtől, az udvarig vezettek.
Talált egy nyitott szobát, egy a szirmoktól érintetlen felén a kastélynak.
Ott bújt el, hogy időt nyerjen. Csak amíg rá nem találnak a rendőrök.
Késszúrásnak érzett volna most minden kérdést, emberi szót, vagy csak
jelenlétet. A párkány szélére ült, és figyelte az udvaron zajló nyüzsgést. Kisírt
szemeivel még nem sokat látott, de úgy tűnt, hogy az egyik rendőr most veszi
fel a szemtanúk vallomásait, egy másik a lugas melletti sziklakert előtt a
mentőorvossal beszélget. Elővett egy gyűrött levelet a mellényzsebéből. A
spirálfüzetből kitépett lapon testvére gyermeteg betűit kezdte silabizálni.
Mielőtt elvitték volna bátyját a rendőrök, ezt nyomta a kezébe. Még nem tudta
elolvasni, eddig csak azzal foglalkozott, hogy találjon egy helyet, ahol magára
maradhat. Lassan hajtogatta szét a galacsinba gyűrt lapot, amit bátyja ökle
formált. Mintha nem is írás lett volna rajta, hanem rajz, amit egy óvodás
másolt valahonnan:
Azér irok levelet mer hijába vagy okos, eszt te se érted meg
magattól. Emlékszel amikor kicsik voltunk és a nagyiéknál voltunk szünidőbe?
Mindig ott voltunk szünidőbe, de a hattyús nyárra emlékszel? Akkor volt hogy
kiakattam mer engem sok hejre nem engettek ahova téged igen. Nem mehettem el a
nyüves falunapra meg a tűzoltóbálba se ahol nagypapó kapta a kitüntetését. Mamáék
mindig aszt monták hogy azér mer engem csak felzaklat a sok ember és hogy nem
emlékeszhetek de baba korom óta így van ez. Szóval a mama mindíg otthon maratt
velem, és aszt téjleg nem tudod, hogy mit sugott a fülembe, ahogy néztem, hogy
te meg mehecc mindenhova. Aszt, hogy ahogyan én nem lehetek úgy okos mint te,
te meg nem lehecc soha nagyobb és erősebb, mint én. És hogy én vigyázok rád,
amig kicsik vagyunk, asztán meg őrá és a papára is bírok vigyázni, ha már nem
növök tovább. Mindig akkor sugta, amikor néztünk titeket az ablakból, ahogyan
elmentek. És most már felnőttem, és a mamának igaza lett. Szóval ott volt az a
nyüves hattyú a füredi kikötőben, a barna köveken. Emlékszel, hogy azér
forditottam fel a köveket, hogy lássuk a siklókat? És akkor jött az a nyüves
nagy madár. Már az is látta, hogy te kicsi vagy, és téged könynyebb bántani, de
én megvéttelek. Emlékszel? Te akkor csak sirtál, és féltél, én meg szétvertem a
fejét a kővel. A mamáék nem örültek, hogy meghalt az a gonosz dög, de
megdicsértek, hogy mijen jó testvér vagyok. Még a papa kitüntetését is
megkaptam, amit a tűzoltóbálon kapott. Most is itt van a titkos zsebembe. Te is
úgy bújtál akkor hozzám, napokig csak mellettem mertél jönni az uccán, és akkor
én is tuttam már hogy vigyáznom kell rád mer én vagyok az örökké nagyobb és
erősebb. Tudod már hogy mért írom? A Petra miatt! Mer a Petra nekem aranyos
volt az elején amúgy. Meg láttam hogy a mamáék is kedvelik és hogy örülnek az
esküvőtöknek. De eszt most nem tudom jól elmondani, de valahogy amikor
hallottam hogy azzal dicsekszik a barátnőinek hogy akkor mostmár ő lesz a te
családod, és ott állt abban a nagy fehér ruhájába, akkor az teljesen ojan volt
mint az a nagy nyüves hattyú. Te kicsinek se tuttad hogy a madár bántani tud
téged és most se tucc mindíg mindent jobban, én meg igenis láttam hogy a Petra
is ojan, aki elveszi a másik kajáját, meg kedvenc ruháját, de közbe nem ad
semmit. Tudom hogy szép és mosojgós, de a hattyú is szép tud lenni. Írnék még
sok mindent neked, mer tudom hogy nagyon mérges leszel és a mamáék se haggyák
többet hogy emberek közé mennyek, mer ez is egy kivételes volt csak, de mostmár
bármikor betörhetik az ajtót a rendőrök, és akkor sosem tudod eszt meg ha nem
irom le. Nem akartam hogy fájjon neki, nem akartam hogy szenveggyen, és te
szomorú legyél, de meg kellett hogy véggyelek. Én vagyok a nagyobb, az örökké
erősebb és jó testvér. Te nem birtad volna megtenni, én ezér zúztam szét
darabokra a fejét neki a nyüves nagy kővel, hogy ijen neki eszébe se juthasson
hogy téged elvegyen vagy bánthasson. Nagyon szeretlek téged, a mamát, a papát
és nem akarom hogy haraguggyál!
Attila
Hagyta, hogy a levél a kezéből a földre hulljon, elővette tárcáját, kivette
belőle Petra fényképét, majd az ágyra helyezte. Tavaly készült egy
rendezvényen, profi fotósmunka. Petra haja ki volt engedve, csak egy szürke
tunika volt rajta, semmi ékszer, vagy kiegészítő, a háttérben a homályosan alul
fókuszált Káli-medence. Finoman illesztette helyére, hogy pontosan felé forduljon,
ha mellé ül. Kinyitotta a nagy bőrtáskát, amit még az elvonulás előtti
pillanatokban sikerült kimenekíteni az autóból, amíg a rendőrök a bátyjával
hadakoztak. Kivette belőle a taglózó böllérpisztolyát, és felhúzta a ravaszt. Majd
megkerülte az ágyat, leült szabadon hagyott felére, átnézett a lányra, jobb
halántékához emelte a pisztolyt, és főbe lőtte magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése