Szépírói kurzus 2022/tavasz/14 - Goór Csaba novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Goór Csaba azt a feladatot oldotta meg, hogy abszurdot írt, ami még a háború szorongásait is megidézi. Munkáját örömmel közlöm. 

Goór Csaba

ÁTJÁRÓ

 

Kis Ferenc negyedszer is szedett volna a csirkepaprikásból, de visszafogta a mozdulatot: ennyi elég kell, hogy legyen vacsorára. Azért még tisztára nyalta a tányért és a maradék szekszárdi kadarkával leöblítette kedvenc ételét.

Nehezen tudott elaludni és átkozta magát, amiért ennyire bezabált. Jó darabig félálomban forgolódott, azután kívülről látta magát, ahogy egyre elnehezülő testtel süllyed lefelé.

Ezúttal is a rendszeresen visszatérő álmában találta magát: összefut az utcán gyerekkori volt barátjával, akit évtizedek óta nem látott.

- Tudtam, hogy nem halhattál meg! Sosem hittem a híreszteléseknek.

- Csakhogy megjöttél! Régóta várok rád. Sakkozhatnánk egyet!

- Azta! Nagy József, igazán te vagy az, haver? Éppen rólad álmodom.

- Na, játsszunk már egy partit végre? Jól elkalapállak, azután majd hajlandó leszek beszélgetni veled.

Nem bírtak egymással, és az elhúzódó játéknak az első kakasszó vetett véget, amitől Kis Ferenc felriadt.

Egész nap az álma körül forogtak a gondolatai. Borzongott, de mégis visszavágyott abba a fura világba, ahol éjszaka járt.

Számos hiábavaló kísérlet árán kitapasztalta, hogy akkor juthat át, ha késő este degeszre eszi magát és megiszik rá legalább két pohár szekszárdi kadarkát.

Apránként sok mindent megtanult. Azt, hogy odaát mindenki pontosan emlékszik az előző élete legapróbb mozzanatára is, és többé már senki sem áltatja magát hazugságokkal. Ennek köszönhetően Nagy Józseffel is tisztázhatta, hogy azért halt meg a barátságuk, mert mindketten sértettnek érezték magukat és évtizedekig hiába vártak arra, hogy a másik tegye meg az első engesztelő gesztust.

Barátja felvilágosította, hogy odaát ő is bárkit felkereshet, akit ideát személyesen ismert. Kis Ferenc ezen felbuzdulva megkereste anyját.

- Jól érzem magam itt. Nem fájnak a lábaim. Meg újra a gyerekkori barátnőimmel vagyok.  Papival ugyanúgy ellenkedünk, mint előtte ötven éven át, és együtt várjuk türelmesen a végítéletet.

- Mi pedig sokat dolgozunk és állandóan rohanunk, mert folyton úgy érezzük, lemaradunk valamiről – számolt be Kis Ferenc magáról és családjáról.

Azután hosszasan hallgattak. Kis Ferenc szerette volna megtudni, miért úgy kellett, hogy felnőjön, mint a dudva, de belátta, hogy anyjával sohasem lesznek képesek az érzelmeikről beszélni.

Kis Ferenc nem érezte szükségét, hogy apjával találkozzék. Életük során soha nem váltottak egymással gondolatot, akkor most miért lenne ez másképp? Nagyszülei sem jöhettek szóba, mert nem ismerte őket személyesen. Rá kellett döbbennie, hogy az egykor volt barátján kívül nincs odaát senkije.

Felesége, Kis-Kerek Mária egyre gyakrabban veszekedett vele a nagy esti zabálások és a megemelkedett borfogyasztás miatt, de Kis Ferenc még neki sem merte megemlíteni az újonnan felismert képességét.

Addig tudta titokban tartani, amíg egy alkalommal a felesége erős zajra riadt fel, amiről azt hitte, betörő matat a lakásban, és próbálta őt felébreszteni. Mivel Kis Ferenc teste a legerősebb rázásra, sőt csipkedésre sem reagált, a felesége annyira kétségbe esett, hogy a vélt betörőről teljesen megfeledkezett. Már éppen a mentőket hívta volna, mikor visszatért testébe Kis Ferenc.

Kis-Kerek Mária eleinte hitetlenkedett, de jól ismerte a férjét ahhoz, hogy tudja, ezúttal igazat mond. Végül egészen felvillanyozódott, és számtalan ötlete támadt, amit azonnal meg is osztott a férjével. Először is, Kis Ferenc közbenjárásával végre megtudhatta, miért tekintette anyja őt egész élete során satnya kis békának.

 - Utáltam apádat. Bűzlött a mosdatlanságtól meg az italtól. Amikor beivott, mindig rám mászott, és akárhogyan ellenkeztem, valósággal megerőszakolt. A nővéredet meg tudtam neki bocsátani, sőt ő lett az egyetlen vigaszom és az életem értelme. Ragyogó elmével megáldott, igazi szépség volt. De te, kislányom lyukas guminak köszönheted az életedet, és igenis, a nővéred mellett nyeszlett kis békának tűntél. Bocsáss meg nekem, amiért a szívemben nem tudtam számodra helyet szorítani.

Kis-Kerek Mária megbocsátotta anyjának minden tőle elszenvedett gyerekkori sérelmét. Nem bírta magában tartani ezt a felemelő érzést: azonnal elkotyogta férje képességét a barátnőjének. Ettől fogva két asszony duruzsolt Kis Ferenc fülébe, hogy rávegyék, jöjjön el a következő spiritiszta szeánszukra. Mert csakis ő tudná visszaadni a hitét a sikertelen asztaltáncoltatási kísérletektől kiábrándult és közönyössé vált közösségnek. Kis Ferenc ezúttal sem bírt sokáig ellenállni a hízelgésből és test-lelki zsarolásból ügyesen kikevert ostromnak.

Azon az estén felesége feltálalta „élete legjobb paprikáscsirkéjét” és ünnepélyes mozdulattal az asztalra helyezett egy palack kadarkát.  

- Remélem ízleni fog! Nem akartam hinni a fülemnek, amikor meghallottam az árát, de mondtam az eladónak, megérdemli az én drága uram, akármennyibe is kerül.

Ezúttal zsúfolásig megtelt a kis helyiség az előzetes híreszteléstől felvillanyozódott érdeklődőkkel.

Kis-Kerek Mária terjengős előadásban ismertette férje tudományát, és amikor önként jelentkezőt kért, akinek az ügyében a férje majd közbenjár, elszabadultak az indulatok.

Nehezen lettek úrrá a helyzeten, de végül sorsot húztak, ami a társaság legidősebb hölgy tagjának kedvezett. Ő arra kérte Kis Ferencet, hogy keresse meg a nagypapáját, és tudja meg tőle, mi történt vele ötvenhatban, hogy így nyomtalanul eltűnt. És arról is kérdezze ki, hova rejtette el a ruszkik elől a családi aranyat, amit az ő drága jó szülei életük végéig úgy emlegettek, hogy „egy egész vagyon”, de soha nem találtak meg. Azután aprólékos leírást adott a célszemélyről

Kis Ferenc, rövid esti rutin után ágyba bújt és arra kérte a társaságot, hogy a lakás más helyiségeiben, a lehető legcsendesebben várakozzanak. Hosszasan forgolódott, többször kiment a mellékhelyiségre, olyankor le kellett hűtenie az izgatott érdeklődést.

Kakasszóra riadt fel. Szabadkozva számolt be arról, hogy hosszas bolyongás árán sem sikerült rátalálnia a nagyapára. Az odaát lévő gyerekkori barátját akarta segítségül hívni, de különös módon ezúttal őt sem találta meg. A csalódott és a kialvatlanságtól, illetve az elfogyasztott nagy mennyiségű tojáslikőrtől kótyagos társaság szétszéledt. Búcsúzóul többen, ki halkan, ki jól hallhatóan kóklernek nevezték Kis Ferencet.       

A balul sikerült átjárás kikezdte Kis Ferenc önbecsülését, és azt kellett tapasztalnia, hogy felesége sem olyan nyájas hozzá, mint azelőtt.

Néhány napig rágta magát és tűrte felesége megvető pillantásait, aztán újra nekivágott, hogy segítséget kérjen a volt barátjától. Megtudta tőle, hogy arra is van lehetőség, hogy közvetlen ismerőse ismerősével találkozhassék, de ezt a Nyilvántartó Hivatalnál kell kérvényeznie.

Kis Ferenc hitetlenkedett, hogy mi szükség lehet odaát is bürokráciára, de hamarosan megbizonyosodott arról, hogy a barátja tanácsolta út valóban járható, és némi sorállás árán megtalálta az ötvenhatos nagypapát.

Nem árulta el a feleségének a megszerzett tudást, de ezután a becsmérlő megjegyzésekre és lesajnáló pillantásokra csak fölényes mosollyal reagált. Megtartotta a titkát egészen a következő szeánszig, ahova hívatlanul állított be.

- Az arany a nyárikonyhában lett elrejtve, a bejárati ajtótól jobbra, a sarokban lévő cementlap alatti üregbe – jelentette ki olyan meggyőző módon, hogy a társaság szó nélkül felkerekedett és átvonult az idős hölgy házához. Kis Ferenc törhette föl a kérdéses cementlapot, és emelhette ki alóla a súlyos ládikát.

Ettől fogva hívei állandó nyomás alatt tartották. Kíméletlen harc és helyezkedés indult a hölgyek között Kis Ferenc kegyeiért, aki igyekezett teljesíteni mindenki kívánságát, de a felé áradó intrikát, hízelgést és kuncsorgást nem tudta kezelni.

Egy ponton a felesége kijelentette, ezután Kis Ferenc szigorúan csak szakmai kérdésekről értekezhet a megbízóival, minden más ügyet ő vesz a kezébe.

Annyira fellendült az üzlet, hogy Kis Ferenc feladta az állását. Ennyi átjárás mellett amúgy sem maradt ideje és energiája a munkája tisztességes ellátására.

Bár Kis Ferenc egyre csak dagadt és a kimerültségtől nappal is alvajáróként téblábolt, mégsem érezte tehernek, inkább szenvedélyévé vált az átjárás. Kötelességének érezte, hogy a különleges képességét jól használja fel. Még ha többnyire megcsalásról, cserbenhagyásról és gyávaságról szóló magyarázatokkal tért is vissza, megnyugvást nyújtott a megbízóinak.

Vágyott abba a másik világba, ami hatalmas vasútállomáshoz hasonlít, ahol az embertömeg csendesen várakozik és közben arról pusmog, hogy majd csak eljön az a megígért hosszú szerelvény, de ahol még soha senki nem látott vonatot érkezni vagy indulni.

A képességének gyorsan híre ment, olyannyira, hogy megjelent a fekete autó a titkosszolgálat embereivel, akik közölték Kis Ferenccel, hogy ezután kizárólag a szolgálatnak fog dolgozni. Kis Ferencet nem, de feleségét lenyűgözte a cserébe ígért javadalmazás.

Rögtön parancsba adták az első feladatát: lépjen kapcsolatba azzal az ügynökkel, akit néhány nappal azelőtt megmérgeztek, vélhetően az oroszok, és akiről azt gyanítják, hogy az oroszok beépített embere lehetett.

Már korábban kiderítették, hogy a volt ügynök és Kis Ferenc ismerték egymást, hiszen általános iskolás korukban két éven át ugyanabban a csapatban rúgták a labdát. Így feltűnés nélkül, a túloldali hivatal kihagyásával jöhetett létre a találkozó, aminek a kimeneteléről senkinek, még nekem sem lehet tudomásom.

Kis Ferenc szenvedett ezektől a piszkos munkáktól és a megkövetelt konspiratív élettől. A növekvő feszültséget növekvő mennyiségű alkohollal oldotta. Végül szívrohamot kapott és kórházba került. A szolgálat révén a lehető legjobb ellátásban részesült, így a teste gyorsan gyógyult, de még az a kevés maradék életkedve sem akart visszatérni belé.  

A születésnapját a kórházban töltötte. Befalta az összes csirkepaprikást, amit kérésére a felesége főzött neki és megivott rá két pohárral a becsempészett kadarkából. Megfogta a felesége kezét és nyugodt, elszánt hangon szólt hozzá.

- Én most átmegyek. Magamtól és utoljára. Át tudlak vinni, ha akarsz velem jöhetsz.

 

Pilisborosjenő, 2022. március 31.    

  

 

                 _    

  

Szépírói kurzus 2022/tavasz/13 - Szesztai Zsuzsa verse

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szesztai Zsuzsa azt a feladatot oldotta meg, hogy József Attilához írt verset. Gratulálok a munkájához, örömmel közlöm. 

Szesztai Zsuzsa
József Attilának
 
Meg nem írt verseidet siratom,
előttem megsárgult papírhalom.
 
Mint karéj kenyeret az asztalon,
sorsára hagyva hagytad, hagyom.
 
Az élethez bátorság kell, te tudtad,
szembenézni önmagaddal, a múlttal.
 
Nem csak akartad, tetted a rendet,
sorsod elé önmagad vetetted.
 
Soraid közt nem volt megalkuvás,
hajtott tovább a tenniakarás.
 
Szerettél mást, csak magadat nem.
Kiáltottál százszor, szólítottak fenn.
 
Hiszen ember voltál, nem csak költő,
bár ringatott volna a vágyott bölcső.
 
Te döntöttél. Nem maradt más, mint lépni.
Van, hogy meghalni könnyebb, mint élni.
 
Mint karéj kenyeret az asztalon,
kit sorsára hagytak, hagyod, hagyom.
 
Ahogy megírt verseidet lapozom,
fények suhannak át a papírlapon.
 
 
Budapest, 2022. április 5.

Szépírói kurzus 2022/tavasz/12 - Glass Judit novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Glass Judit, aki a hétvégén az általam vezetett szépírói workshopon olvasott fel - a workshop keretében írt - novellát. A feladat az volt, hogy Hemingway párbeszédes technikáját mintának véve megjelenítünk valamiféle izgalmas feszültséget két szereplő között. Judit nagyszerű munkáját örömmel közlöm!  

 

Glass Judit

SZAKÍTÁS

 A fiú beállt a híd alá, a megszokott helyükre. Korán érkezett, örült, hogy szinte üres a parkoló. Elővette a kesztyűtartóból az ékszeres dobozkát, kinyitotta, és elégedetten rámosolygott az arany fülbevalókra. Igen, ez neki való, biztosan sikerül örömet okoznia. Felhangosította a zenét, hátradöntötte az ülést, jóleső érzés volt így várakozni.

Kicsit távolabb egy kocsiajtó csapódása megzavarta.  Megérkezett a lány, szemével kereste a fiú autóját. Energikusan behuppant mellé, futó puszit adott, idegesen hátra dobta hosszú haját, miniszoknyáját próbálta a térdéig lehúzni. Mozdulataiból zavar, és fájdalom sugárzott.

– Mi a baj? - kérdezte a fiú. - Történt valami?

– Semmi, csak beszélnünk kell. A kollégád felhívta a férjemet. Persze meg tudtam magyarázni, és el is hitte, de nem akarom, vagy nem tudom, nem megy.

A fiú a lány szájára tette az ujját, nem hagyta, hogy tovább folytassa. Elővette zsebéből a kis ékszeres dobozkát, és átadta.

– Szeretlek, megoldunk mindent, ha akarod. Hidd el, mi ketten, ha szeretjük egymást. Meg fogjuk oldani. Bízzál bennem.

– Nem! – szinte sikítva mondta a lány, közben kinyitotta a dobozt, megnézte a fülbevalókat. Majd megtört tekintettel, visszaadta a fiúnak.

– Nem, nem akarom így tovább, a gyerekek, a feleséged, zűrös az egész, nem fogadhatom el.

Erőteljes mozdulattal kilökte a kocsiajtót, szinte futva távolodott.

– Várj – kiáltotta a fiú, és a nyitott ajtón keresztül kidobta a lány lába elé az ékszert.

Az lehajolt érte, és csak ennyit mondott:

– Bocsáss meg.

Szépírói kurzus 2022/tavasz/11 - Szesztai Zsuzsa versei

 Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra krzus hallgatója, Szesztai Zsuzsa mitológiai témára írt verset. Pygmalion legendáját újragondolva, Pygmalion fiának a verseit írta meg. Kiváló munkák. Gratulálok! 

 

Paphosz– ciprusi királyfi, Pygmalion fia; anyja az a szobor volt, amelyet apja faragott, s amelyet Pygmalion könyörgésére Aphrodité életre támasztott. Egy későbbi hagyomány szerint a nőt, Paphosz anyját Pygmalion Galateianak nevezte el.
 
 
Szesztai Zsuzsa
 
Paphosz vágya
(a gyermek Paphosz mondja anyjáról)
 
Látni vélem éjjelente
apám karjaiba rejtve
mint vonaglik szobor teste.
 
Mintha néha hallanám őt
teste alatt éjjelente
amint gyűri a lepedőt.
 
Nekem adná melle tejét,
azt kívánom, bárcsak ennék,
nekem adná minden cseppjét.
 
Életerőt csepegtetve
könnyebbülne meg a melle
testem attól erős lenne.
 
***
 
Paphosz – Most az enyém  
(a gyermek Paphosz mondja)
 
Szegény apám Pygmalion,
hallom, cuppog velem együtt.
Miközben anyám melléből
jót szopizom, szomjam enyhül.
 
Szegény apám Pygmalion
csak ül és vár, hiszi szentül,
hogy az övé e mell, míg az
ő szomja nő, enyém enyhül.
 
Most az enyém – egészen.
 
***
 
Félelem
(az ifjú Paphosz mondja anyjának)
 
Tudom megbántottalak,
látom most haragszol rám.
Legjobban attól félek,
elveszíthetlek, anyám.
 
Mi lesz akkor,
ha itt hagysz minket és
szoborrá változol
mégis – megint?
 
Nem tudom, mi lesz akkor,
ha többé nem nézel rám?
S nem szól már csengő hangod,
Galateia, anyám.
 
Mi lesz akkor,
ha itt hagysz minket és
szoborrá változol
mégis – megint?
 
Bocsánatot kell kérjek,
nevessünk együtt, nézz rám!
Te mindig dicsérsz engem,
maradj még velünk, anyám.
 
***
 
Paphosz és a szerelem
(a felnőtt Paphosz mondja)
 
Talán vár reám valahol
a szerelem, ami égi
s nem olyan harcos amazon,
legyen földi mégis légi.
 
Aphrodité megszán talán,
szerelem az, mi vár reám.
 
Talán testem ősi vágya
nem hiába lüktet, éget,
a szerelem meleg ágya
vár reám, mert ez az élet.
 
Aphrodité látja talán
a szerelmet, mi vár reám.
 
***
 
Paphosz az öregedésről
(a felnőtt Paphosz mondja anyjáról)
 
Mintha öregség jelei
nem fognák szobor tested.
Arcod finom vonásai
ma is vonzzák a szemet.
 
Szobor lelkű Galateia,
kit apám képzelete
hívott életre.
 
Mintha vénülés jegyei
kímélnék feszes tested.
Arcod szobor vonásai
mögé korod elrejted.
 
Anyám lettél Galateia,
kit apám képzelete
hívott életre.
 
Mintha nem őszülne hajad,
ránctalan, selymes a kezed.
Mint ahogy nézem mennyire
kék még ma is a szemed!

Szépírói kurzus 2022/tavasz/10 - Vezsenyi Ildikó verse

 Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra krzus hallgatója, Vezsenyi Ildikó arra a témára írt verset, hogy mit is jelent "nőnek lenni". József Attila híres verse az apropó, a Thomas Mann üdvözlése, ahol azt írja, "és nők a nők, szabadok, kedvesek". Ildikó munkáját örömmel közlöm. Gratulálok! 

Vezsenyi Ildikó
Nőnek lenni – vágyottnak lenni
 
Kimerültnek érzem magam.
Szinte mindig, ha kimegy a koffein hatása.
Kár, hogy nem birok kávéból inni
napi egy főzetnél többet.

Valaki kimoderálta a Kvázinőmet. Aztán
meg vissza. A mai szememmel
tekintsük bosszús falfirkának.

Rebi mutatta egy férfinak.
A barátnőd? Ez hülye! -
Én meg azt mondtam rá, hogy: Beee!
Rebi meg azt, hogy - engem védett.

Tényleg, minek is olvasgatjuk egymás levetett verseit,
amikor már rég túl vagyunk rajta?
Néha, azonban, vagy inkább gyakran, a jövőbe írunk
úgy, mint ahogy palackpostát küldenénk magunknak címezve.

„A szádhoz kapsz, mint a kezét egy kisgyerek” *
Ez tényleg egy csodás metafora.
Az égbe gyökereivel kapaszkodó fa - úgyszintén.

Valahogy úgy képzelem el a hitet,
mint a szüntelen boldogságot. Sic!
Isten tenyerén való élést.

Csak a szerelmet érzem hozzá hasonlónak.
Meg az írást.
Emlékeztet rá, hogy nő vagyok.
Pssszt, maradjon köztünk.
 
*Vajdics Anikó
 

 

 

Szépírói kurzus 2022/tavasz/9 - Nemes Adél elbeszélése

 Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma krzus hallgatója, Nemes Adél mindig kiváló írásokat hoz. Most egy háborús tematikát írt meg magas színvonalon. Nagyon gratulálok! 

Nemes Adél:

Rétest estére

 

A kisfiú ötéves. Nagyon szereti a vasárnapot. Ilyenkor nincs ovi, és kedvére játszhat otthon. A vasárnapi ebédet is nagyon várja mindig, mert anya sütit szokott sütni. A kisfiú most éppen ott tart: a desszertnél. Régen volt már rétes, finom túrós-mazsolás, jó sok porcukorral a tetején. A kisfiú boldogan majszolja.

A háttérből a tévé hangját hallani. A kisfiú nem érti pontosan, miről beszélnek. A képernyőt nézi: katonákat lát, tankokat, lerombolt házakat. Eszébe jut Jocó a szomszédból. Nagyfiú, de kedves: ő tanította meg, hogyan kell dekázni a focilabdával. Utoljára nyáron fociztak, mert Jocó nemrég befejezte a középiskolát, és most katonának tanul. Nem jöhet haza, de az Instán mutatta anya, milyen csinos az egyenruhájában, amit hordania kell. A képernyőn a katonák is hasonló ruhában vannak, de rajtuk nem áll olyan jól az egyenruha. Koszosabbak, rendetlenebbek ezek a katonák, mint Jocó.

Csupa ragacs a kisfiú keze. Nézi, játszik vele, összenyomja az ujjait, és érzi, milyen nehéz szétnyitni őket. Aztán lenyalogatja róluk a cukrot. Venne még egy rétest, de lehet, hogy azt már nem tudná megenni. Inkább majd később.

Aki nem lép egyszerre,

nem kap rétest estére.

Pedig a rétes nagyon jó,

katonának az való.

A kisfiú csendben énekli a dalt. A tévéből csak egy-két mondatfoszlány jut el a füléig. Harcokról, elesett katonákról. Ő is el szokott esni az udvaron. Ha kőre esik, pláne ha rövidnadrág van rajta, az nagyon fáj. Biztosan a katonáknak is fáj, ha elesnek. De rajtuk hosszú szárú nadrág van, és nagyobbak is, mint ő, ezért nem sírnak olyankor. Neki sokszor még nem sikerül, hogy ne sírjon, pedig nagyon igyekszik. A nagymami azt szokta mondani, hogy katona dolog. Most érti meg, hogy miért mondja. Vajon Jocó mikor tanulta meg, hogy ne sírjon, amikor elesik? Jó lenne olyan nagyfiúnak lenni majd, mint amilyen a Jocó.

Most, ahogy tovább dúdolja a dalt, és nézi a képeket a tévében, valami szöget üt a fejében. Miért nem kap rétest estére az, aki nem lép egyszerre? Miért olyan fontos egyszerre lépni? A rétes a jutalom annak, aki szépen menetel? Amikor az oviban kettes sorban mennek, ő is szokott olyat játszani, hogy egyszerre lép a párjával. Néha egész könnyen megy, de azért sokszor eltéveszti az ütemet. Talán mire nagy lesz, a menetelést is megtanulja.

Aztán figyeli, ahogy anyukája felpattan, és zsörtölődve kikapcsolja a tévét. De a kisfiú már meglátta, amit az anyukája is: egy csukott szemű katonát, aki a földön feküdt. Nem kelt fel, miután elesett. Biztosan meghalt. Ré-test, holt-test, mondja magában. Erre újabb gondolata támad: mi van, ha azért nem kap rétest estére, aki nem lép egyszerre, mert addigra meghal? Nagyon megrémül. Úgy érzi, hogy ez lesz az igazi megfejtés, nem a jutalomról szóló változat. Az túl könnyű lenne.

Hirtelen hascsikarást érez. Tudja, hogy muszáj lesz vécére menni, de nem akar elindulni.

Katona bácsi haptákba’

bekakilt a nadrágba.

Most meg ez jut eszébe. Ezen máskor mindig nevetni szokott, de most nem találja viccesnek. Azt nem tudja, mi az a hapták, vagy hogy hol van, de azt igen, hogy a katonák nagyok, és nem szoktak bekakilni. Ha mégis azt teszik, akkor a hapták biztosan valami ijesztő hely vagy dolog. Amitől a katona bácsi hascsikarást kap, éppen úgy, mint ő most.

Nem tudja tovább tartani, el kell indulnia. Megpróbálkozik azzal, hátha valaki elkíséri. Nem akar egyedül menni. Mégis muszáj. Jó, akkor nagyon siet majd. És nyitva hagyja az ajtót. Próbál arra figyelni, ahogy a szülei beszélgetnek. Itt vannak, csak pár lépésre, ezt mondogatja magának. Utána még a kezét sem mossa meg. Annyira szalad visszafelé, hogy nekifut az ajtófélfának. Alig érzi a fájdalmat, olyan erős benne a megkönnyebbülés, hogy újra biztonságban van.

Ebéd után a nagyihoz mennek. Nem bánja, mert egész úton foghatja a szülei kezét. Közben rettenetesen koncentrál, hogy tartsa velük a ritmust, de nem tud akkorákat lépni, mint ők. Újra és újra ugrania kell egyet. Összeszorítja a fogát, kapaszkodik a kezekbe. A szemébe könnyek gyűlnek, már alig látja tőlük a cipőjét.

Nem akar meghalni.

 

Szépírói kurzus 2022/tavasz/8 - Márton Csilla verse

 Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Márton Csilla expresszív szabad verset írt Kassák Lajos A ló meghal című művének hatására. Kiváló munka, nagyon gratulálok! 

Márton Csilla
 
A szélrózsa minden irányába
Kassáknak
 
Orkán ordított és a széthúzó erők tépáztak
de volt valami ami mégis egyensúlyban tartott
azóta ha visszagondolok nagyon világosan érzem
igen érzem
mert csak akkor értem ha érzem
ez megmaradt a mai napig
szóval ha visszagondolok most is úgy érzem
felső énem és az isteni sugallat indított el
mennem kellett
elég volt a bezárt elme tébolyító lármája
és ahogy csak öklével bokszolt minden egyes lélegzetvétel
ki és be megállás nélkül
el innen igen el innen
menni kell
ezt öklözte elmémbe
zsigerembe az érzelme villámlott
és összeszedtem minden bátorságom
tudtam nem lesz könnyű
de kinek könnyű az élet
előttem már sokan elindultak
már nagyon rég elterveztem
egyetemista voltam fiatal és nem ismertem korlátot
igen már nagyon rég elterveztük
Emese évfolyamtársam teherbe esett
Katalin a németekhez ment férjhez
érdekházasság volt pénzt fizettek érte
minden támpontom elvesztettem
hisz már magyarul sem volt akivel beszéljek
mivel csak mi voltunk hárman más nemzetiségűek az évfolyamban
magammal osztottam meg tervem
s közben magoltam két nyelven
nem így akartuk terveink voltak közösek
mind a hárman kint akartuk elvégezni az orvosit
aztán újra hazamenni
és otthon az egyetemen magyarul tanítani
ahogy az évek elkezdődtek
és számuk nőtt úgy a teher is szaporodott
hogy a megkönnyebbülést érezzük mindig valaki lemorzsolódott
Emese már huszonkét éves volt amikor az egyetemre bejutott
háromszor próbálkozott nem volt könnyű
de kitartó lénye elérte amit akart
így volt ez Zsomborral is aki ötödéves macsó az orvosin
és addig járt le és fel az emeleten amíg elkezdett sokat enni
és ki is hányta
sziluett formája domborodott sima arca májfoltos lett
és az őzike bokája ödémát hordozott
másod évesek lettünk
nem tudta befejezni az évet
nagy labda hasával alig bírt felmenni a félemeletre
amikor gyakorlatra mentünk már előre megérezte a formaldehid szagát
sírni kezdett és arca egyre jobban eltorzult a félelemtől
Katival maradtam aki idősebb volt mint én
évet ismételt és jártas a nagybetűs életben
egyforma magasak és súlyúak voltunk csak a hajunk színe különböző
de a hossza és a forma ugyanaz
sőt egyszerre jártunk fodrászhoz
az egyik feketére festette a másik szőkére festette a hajunk
mindent együtt csináltunk olyan jin és jang egységben éltünk
a bulikba is együtt mentünk ha valamelyikünk nem akart
akkor a másik is lemondott
egy alkalomkor a színészekkel buliztunk a színdarab után
sokféle náció volt jelen
jöttek felénk innen onnan
felkértek táncolni
perdült a szoknya nevetett az éjszaka
Katit egy pillanatra elvesztettem
pulzusom szaporább volt nem értettem hova lett
itt hagyott magamra
verejtékeztem
aztán megpillantottam önfeledt táncolt a sarokban
fekete haja csak úgy lobogott és vállán a ritmust verte
nevetése az éjbe harsogott
kökény szeme csillogott
olyan érzés lepett meg mintha beleolvadnak a sötét mámorba
a harmónia visszahozta életkedvem
és megértettem mit jelent nekem ő
reggelig mulattunk én akkor sokat nem beszéltem
könnyebb volt a mosoly és nevetés nekem
mindig minden jó volt csak legyen
Kati volt a beszédes Emese az eszes
én a kicsi és a csendes
taxit hívtunk és Kati is velem jött
azt hittem ott alszik nálam de visszament
vasárnap nem hívott hétfőn nem volt egyetemen
nagymamájával lakott szülei elváltak
újraházasodottak gyerekek itt ott
olyan kifordított
két hétig egyedül jártam az egyetemre
mindennap elmentem a nagymama házához
de hiába kilincseltem csak nyikorgott
emlékeimből kiástam a férfi arcokat
este színházba mentem ott kérdezősködtem
de Mircea akivel Kati volt
visszament Bukarestbe s barátja Münchenbe
otthon elmeséltem bánatos énem
apám csak ismételte az ember a sorsát nem kerülheti el
igen
igen
értem apám de hol van Kati
apám csak nézett meredt tekintettel
nem értette miért ismétlem magam
én meg nem értettem
hogy miért nem érzem mit akar mondani apám
mert akkor megérteném talán
ó jaj
ó jaj
hisz apám aki festő volt képekben beszélt
hajtóereje az átlós dinamizmusról regélt
de most éreztem az átló merőlegessé vált nála
úgy kisimult hogy a föld elnyelte
ezen az éjszakán összeomlott bennem a kártyavár
negyedéves orvostanhallgató voltam
minden két évben valami szörnyű veszedelem jár körbe
két év múlva végzek és akkor
magam fogom elveszíteni
elképedtem
hervadni kezdtem tikkadt erőtlen léttel vonszoltam testem
amikor megjelent Emese karján fiával Álmossal
mosolygós kis apród felvidított
ölembe mászott és ott hablatyolt
az anyja alig bírt megszólalni
mintha elkezdett volna dadogni
beszélt magáról hogy nem is olyan könnyű
egyedül nevelni mindent megadni a gyereknek
mivel Zsombor most végez és csak a kész étel érdekli
aztán hogy mennyire hiányzom
s végül már újra eltorzult arccal mint vízesés
öntötte rám hadarva hogy Kati így táncolt ki az életemből
búcsúzott el tőlem
nem volt mersze elmondani férjhez adták Münchenbe
másnap éjjel vitték megbeszélt időben kocsival
határokon keresztül lezsírozott útvonalon
meg ugye tudom sok évig nem találkozhatunk
aztán gyorsan magához vette Álmost és elsietett
kővé meredve éltem
a beesett sápadt arcomon
nem táncolt a mosoly elhagyott
pulzusom visszavett ritmusából
reggelente kis meleget ittam
tea vagy kávé és támolyogtam
beszélni nem volt kivel
csendes énem megfigyelő lett
és nem érdekelt semmi
kimentem a pusztába vezekelni
este hazaérve az üres ház csendje siratott
hisz apám akkor már kint a városban
a műtermében sok nővel volt
istenverte művészi élet
hetekig nem találkoztunk
és anyám egész nap tanítással kereste meg a betevőt
alig evett valamit és este hét órától a kis színházteremben
Chopin noktürnéivel kábította a csalódott tömeget
s így ringatta magát is álomba hogy egyszer minden jobb lesz
a kinti élet is lázadott a hangok már nem rekedtek bent az alagútban
ittak már annyi fekete levest hogy bírták az éjszakát
mentek amíg csak égett a föld a lábuk alatt
pörgött a dob míg meglátták a fényt az alagút végén
és Ceausescut és a feleségét a falhoz állították
egymagamba roskadva a magány lett a társam
napközben gyakorlat volt a kórházban
láncolva egymáshoz betegen beteggel
minden egyes lélegzetvétel
ki és be megállás nélkül
el innen igen el innen
menni kell
ezt öklözte elmémbe
zsigerembe az érzelme villámlott
és összeszedtem minden bátorságom
tudtam nem lesz könnyű
de kinek könnyű az élet
előttem már sokan elindultak
már nagyon rég elterveztem
egyetemista voltam fiatal és nem ismertem korlátot
most már végeztem rezidens lettem sok korláttal
de még nem éreztem magam elveszve
mert olyan is van hogy 2x2 néha 5
mert a felső énem és az isteni sugallat elindított
megtervezte utam hogy kőbe ne üssem lábam
vonattal jöttem szárnyalás helyett egy csöves hátizsákot cipeltem
tele négy évszak ruháival mint aki turista
országot látogat ki tudja meddig
szomorú voltam mert ahogy távolodtam a
fonalat ami összetartott oly vékonyra nyújtotta a távolság
hogy csak a láthatatlan damil erejében bízhattam
papírok nem voltak velem hogy nehogy lelepleződjek
elterveztem megkeresem a lélek hajlékát
hogy újra ajtót nyissak felé
Pécsre érkeztem a Sarutlan Karmelitákhoz
kontempláció egyenlő a szemlélődéssel magadba fordulással
feltérképezéssel megismeréssel a csendben
helyet adni és megélni az isteni minőséget
mert én MÁRTON CSILLA vagyok
és a név kötelez.