Búcsú Czigány Zoltántól

Búcsú Czigány Zoltántól

(Elhangzott a Farkasréti temető ravatalozójában, 2011. június 24-én)

Nyugodj békében, Zoli.

Búcsúzom Tőled, mint írótárstól, búcsúzom Tőled, a novellák és mesék szerzőjétől, a Csoda és Kósza meséinek megálmodójától, megalkotójától, és búcsúzom Tőled, mint az írók védőjétől, a Szigligeti Kerekasztal alapítójától, annak egyik ügyvivőjétől, búcsúzom tehát a Szigligeti Kerekasztal nevében is.

Te tudtad, Zoli, pontosan tudtad, hogy léteznek, létezhetnek olyan pillanatok az életünkben, amikről nem tudunk elfeledkezni. És azt is tudtad, Zoli, hogy vannak olyan helyek az életünkben, ahova örökké vissza akarunk térni, ahonnan nem tudunk elszakadni.

Most akkor először a helyről, ami annyira fontos volt mindkettőnknek.

Nem csak hiszem, de tudom is, hogy ugyanúgy éreztél az írók szigligeti alkotóháza iránt, ahogy én is: a sajátodnak érezted, ahol otthon vagy. És mint gondos gazda, vigyázni is akartál erre az otthonra. Volt tehát egy közös otthonunk, Zoli, ami összekötött minket. Ezért is volt mindkettőnknek, és rajtunk kívül még sokaknak természetes, hogy abban a pillanatban, amikor veszélybe került az írók alkotóháza, veszélybe került az az érték, ami annyira fontos mindannyiunk számára, rögtön cselekedtünk is. Amikor láttad, láttuk, hogy hogyan pusztul, hogyan tűnik el az alkotóház alkotóház-jellege, abban a pillanatban máris szervezted, szerveztük azt a közösséget, ami megvédheti nekünk, íróknak, művészeknek a közös otthont, ami az egyedüli hely, ahol ebben a felfordult világban jól érezhetjük magunkat, együtt. Ahol még tudunk együtt lenni.

Nem tudom ma már, hogy a Szigligeti Kerekasztal Egyesület nevének ötlete kitől is származik, de azt gondolom, hogy Tőled, Zoli. Javíts ki, kérlek, ha nem így van, de én arra emlékszem, hogy Te voltál az, aki ezt a nevet kitaláltad, ennek az egyedülálló érdekvédelmi szervezetnek a nevét, amelyik 2005 végén, 2006 elején a rendszerváltás óta először tudott rávenni különböző pártállású írókat és művészeket, egészen pontosan több mint 300 alkotótársat, hogy aláírjanak egy közös petíciót az alkotóház védelmében. És azt is Te intézted, Zoli, erre is emlékszem, hogy ez a petíció megjelenjen az Élet és Irodalomban, te küldted át a nyílt levelünket az ÉS főszerkesztőjének, Kovács Zoltánnak. 2006-ban, 2007-ben több nyilatkozat is megjelent ilyen módon az ÉS-ben, sőt, a 2006. augusztus 4-i számban még arról is megemlékeztünk, és ezt is Te intézted, hogy Nagy Endrét lehoztuk a padlásról. Ugye, emlékszel erre a napra, Nagy Endre lehozatalának a napjára, Zoli?

Persze, hogy emlékszel. Mert vannak pillanatok az életünkben, amikről nem tudunk, és nem is szabad megfeledkezni. 2006 nyarán az alkotóház védelmére a Szigligeti Kerekasztal hivatalosan, jogilag is megalakult, és ennek a megalakulásnak az ünnepi pillanata, vagyis maga a megalakulás bejelentésének legszebb momentuma az volt, amikor - közös elhatározásból, közös akarattal - lehoztuk Nagy Endrét a padlásról, felakasztottuk a falra, és ünnepélyesen felavattuk, pontosabban szólva, lelepleztük. Vagyis, hogy mindenki számára érthetőek legyünk, 2006. július 19-én, Szigligeten, az egyesület megalapítása közös szándékának kinyilvánítása után sor került a "hely szellemének", az alkotóház szellemének leleplezésére: a Nagy Endre által elejtett bivaly koponyája visszakerült az őt megillető, megszokott helyére. A trófeát mindenki Nagy Endrének hívja, mert óriási betűkkel ez a név van a bivaly koponyája alá odaírva.

Mi, a Szigligeti Kerekasztal ügyvivői (Kelecsényi Laci, Victor Máté és persze Te, Zoli, valamint jó magam) mindig úgy gondoltuk, hogy Szigliget jelkép, a magyar irodalom és művészeti élet soha meg nem valósult egységének jelképe. Te is erről beszéltél, Zoli, azon a napon egy szép beszédben. Hogy a vadásztrófea, vagyis Nagy Endre mi magunk vagyunk...

Elképesztően csodálatos volt látni az arcodon a lelkesedést, Zoli. A gyermeki örömöt. Amikor jöttünk le a padlásról. Nagyon szép pillanat volt. Akkor, abban a pillanatban értettem meg, milyen kiváló ember és barát is vagy.

Nehéz így beszélgetni Veled, Zoli, így, hogy nem látom az arcod, nem látom a szemed. A novelláidban, meséidben, cselekedeteidben volt valami nagyon őszinte, nagyon gyermeki, nagyon tiszta. Jobbítani akartad a világot. A Szigligeti Kerekasztallal is ezt akartad, a Csoda és Kósza történeteivel is ezt akartad, azt, hogy jobb legyen körülöttünk a világ, és, hogy mi is jobbak legyünk.

A Kerekasztal továbbra is megvan, Zoli, és Te továbbra is ott ülsz a vezetőségben, és szólsz, ha nem jól mennek a dolgok, nyilatkozatot fogalmazol, aláírásokat gyűjtesz, teszed, amit kell. A dolgok nem lettek sokkal jobbak körülöttünk, Szigliget változatlanul megvan, és változatlanul nem úgy van meg, ahogy mi azt elterveztük. Mégis, van eredmény, mert mi lettünk jobbak, Zoli. Jobbak lettünk, Általad. Mi, akik itt vagyunk, körülötted. Jobbak lettünk, mert ismerhettünk Téged, akiben annyi szeretet volt, mert a szemedbe nézhettünk, a gyakran elcsodálkozó nagy gyerekszemedbe, és érezhettük azt a nagy szeretetet, ami Benned volt.

Nem fogom soha elfelejteni azt az utat a padlásra Nagy Endréért. Ahogy a gyerekekkel együtt felmentünk, és mint valami győzelmi trófeát lehoztuk. Mert Nagy Endre ezzel a gesztussal nem csak a Szigligeti Alkotóház jelképe lett, nem csak az írói összetartozás jelképe lett, hanem annak a szeretetnek is a jelképe, amit éreznünk kell mindig ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a következő napot. Hogy legyen értelme a másnapnak is.

Nyugodj békében, Zoli. Tudom, hogy onnan, felülről nézel minket. Mert ott üldögélsz már az égi szigligeti kerekasztalnál, Nagy László, Örkény, Nemes Nagy Ágnes, Vas István, Somlyó György, Orbán Ottó, Szántó Piroska társaságában, és együtt aggódtok azon, képesek vagyunk-e megtartani önmagunkat és a magyar irodalmat.

Egyszerűbben szólva, együtt aggódtok azon, hogy leülhetünk-e egyszer oda, mi is, az égi szigligeti kerekasztalhoz Mellétek, Melléd, Zoli.

Továbbra is segíts abban, Zoli, hogy méltóak lehessünk arra, hogy az égi szigligeti kerekasztalnál egyszer mi is helyet foglalhassunk.

Nyugodj békében. Isten áldjon.

Petőcz András