2022. március 10., csütörtök

Szépírói kurzus 2022/tavasz/6 - Hajdú László verse

 Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Hajdú László azt a hfeladatot oldotta meg, hogy Kassák ismert verse "A ló meghal..." nyomán egy önéletrajzi ihletésű verset írt. Örömmel közlöm. Gratulálok! 


Hajdú László
 
Majd a címét kitalálom… Emlék HE-nek
 
Nézzed csak, az ottan a tóttibi,
én csak néztem bambán
anyám kezét fogva, jólfésülten,
vizes fésűvel és nem tudtam
mit kezdeni az információval,
ki az a tóttibi,
csak azt tudtam az valami különleges dolog
lehet, hogy a tóttibi,
aki, mint kergebirka
rohangál egy vályograkás körül,
közben artikulálatlan hangon kiabál
és én csak néztem és szorítottam anyám kezét,
aki csak annyit szólt, eridjé, szaladgájjá te is
de nekem nem volt kedvem szaladgálni,
csak hazamenni végre a biztonságba,
ahol nagy dolgok nem voltak,
csak nem voltak idegen, fehérköpeny szagú nénik,
akik tűt döftek a karomba és mondták:
mint egy bivaly és nekem fogalmam sem volt
mi az a bivaly,
hanem azt hittem annak a dolognak a neve,
amit a karomba szúrtak
és attól majd erős és egészséges leszek,
a tóttibit nem döfte meg a bivaly,
hanem megbaszta a halál,
én felnőttem és megúsztam idióta rohangálások nélkül,
most már milyen szívesen rohangásznék és ordítoznék
egy távoli mezőn kettesben azzal, akit elvesztettem,
majd megtaláltam,
bár korántsem biztos, hogy elvesztettem,
lehet, hogy elküldtem, amikor a „hajjaj feketevonat”
elvitte a lányt, akit én küldtem a szerelme után,
mert mindennél jobban szerettem és elküldtem,
hogy kapott volna defektet az a kurva vonat,
és akkor nem ordítom „barnától, a csalfától, halálom óráján”,
az a nyavalyás büdös kékszagú vonat elvitte
új szerelmek, új randevúk, új versek felé,
én meg mentem a „hosszú vonat síneken”
más irányba és jártam iskolába, meg mellé,
jó borok voltak,
amik elvették az eszemet és determinálták életemet,
melyben sorban jöttek a gyerekek, munkahelyek, lakóhelyek,
gyökeret verni soha nem sikerült, míg végül borozás közben,
húgycseppes alsóban eldöntöttem, hazajövünk
ám a fene gondolta volna, hogy olyan közel nem leszek hozzá soha többet,
marad tovább a „szeretett a fene soha, csak megvoltam véled szokva”
hiába kerestem, kutattam, nem találtam,
folyattam tovább egyhangú életemet,
hazudva izgalmat és boldogságot, szerelmet és jólétet,
szegénységet, de azt nem hazudtam,
azért nem adtam fel, beírtam az internetbe
a nevét az összes létező formában,
mily sok ételreceptre leltem így az internet bugyrában,
rá nem,
pedig elmentem hol hevertünk serdülői hévvel,
egymással mit kezdeni nem tudtunk,
csak beszéltük a hülyeséget én meg csüggtem ajakán,
már senki nem lakott ott,
én meg kifényeztettem azt az utcát,
emlékművet állítottam neki,
eséllyel, hogy soha nem fog róla tudni,
nem is tudta meg,
mert többé nem járt arra,
elhagyta, elfeledte nyomorúságos gyerekkora emlékét,
nekem soha nem mondta,
mert kímélni akart,
csak várd ki a végét,
hogy mennyi nélkülözés, szenvedés, megaláztatás tud
egy ember osztályrésze lenni,
ha árva és a fájdalmat nem tompítja
bármily égető szerelmet is érzel iránta,
mert egy fogfájás is, hogy tudja rombolni a vágyott jó falatot,
nem adtam fel, kerültem egyre közelebb
hiszen befejezetlen ügyeink voltak,
mikor vad csikóként álmodozva sétáltunk a főutcán,
majd elérve a partizánlány szobrát, amit helyi
lázadásként a szekérforradalmárok a folyóba dobtak,
mert abuzálni csoportosan nem tudták,
én akkor azt hittem az a szobor a szerelem újkori istennője
és vágytam, hogy valami történni fog,
a lány csak megfogta az arcom és közel hajolt,
majd kacagva elfutott és
én azóta is tartom a számat, várva a csókot,
közben teltek az évek, férjhez ment, megnősültem,
gyerekek jöttek, felnőttek, kirepültek,
mindketten éltük életünket, talán egyszer majd többet is megtudok róla,
ahogy ő is rólam, de képtelen vagyok beszélni, írni róla,
végül nem bírtam tovább, a kitartás szépen lassan
meghozta gyümölcsét
megtaláltam munkahelyét,
évekig csak kerülgettem a weblapot,
írni, telefonálni, nem mertem, míg egy üveg bor
bátorságot nem adott, mert a bor segít, vagy gátol,
vagy rossz irányba terel,
most segített, megírtam bekopogó levelem,
mire csodálkozó válasz jött, azt sem tudta ki vagyok -
aztán beleütöttem szívébe a fájdalmat,
lassan haladt belé ámor nyila,
levelezés, telefonálás, csetelés, kerülgetés
izgatott várakozás, vágyakozás, félelem, rettegés,
„alig hitted, hogy ez is eljöhet még”,
mi lesz velünk, ezt nem szabad, nincs bennem vágy
sem a szerelemre, sem az erotikára,
beletörődtünk
ennyi jutott, ennyi járt, de megnyugodtam,
nem kell félnünk, nem halunk úgy meg,
hogy soha többé nem hallunk egymásról
ki fogja elmondani a másiknak,
kit lehet bizalmunkba avatni,
ha az egyikünk hirtelen elmegy
most úgy kapaszkodunk egymásba,
mint fuldokoló a végső szalmaszálba
míg heverek vasárnap reggel az ágyban
ködös, esős februári napon,
míg ezt a nyavalyás házi feladatot írom,
párhuzamosan vele beszélek egy alkalmazásban
és azt gondolnád, elveszi figyelmemet,
leszívja energiámat, de peregnek ujjaim,
billentyűk alól szaladnak ki nevetséges szavak,
sugároz rám olyan energiát,
mintha ott lennénk, ahol abbahagytuk,
az emléket hagyjuk a fenébe, az nem jön vissza
csak a ma és a jövő,
és nem tervezünk, majd a sors eldönti,
mert ki döntötte el, hogy mindennek így kell lennie,
hogy éppen most és éppen így
megöregedtünk, mit szépítsük
azt játsszuk, mintha nem
nevetve beszélünk a test bajairól
sírva a lélekéről
gyakran teszünk úgy,
mintha nem értenénk a másikat
pedig dehogynem,
de nem szabad, hogy fájdalmat okozzon,
amikor érteni véljük
úgy megkötözni egymást, hogy közben szabadok maradjunk
ki vagy te? kérdezi hatalmas szeme,
miközben arcát tenyerembe fogom
ismerlek, ismersz, egy vagy velem, sejtjeink eggyé váltak
keringtek a világban, míg egy széllökés össze nem csapta őket,
nesztek, kezdjetek valamit
ki vagy te? kérdezte, mikor átölelt, folytatva, ami félbemaradt
én a Hajdúlaci vagyok és mostantól úgy van, ahogy.
 
Csongrád 2022.02.27

 

 

 


1 megjegyzés:

- vim - írta...

Magával ragadó! Köszönöm az élményt!