2025. május 15., csütörtök

Szépírói kurzus 2025/tavasz/16 - Kovács Marianna verse

A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Kovács Marianna érdekes, "sor- és szótöréses" verset írt a kurzus másik hallgatójának, Kartali Zsuzsannának a verséhez kapcsolódva. Gratulálok! 

 

Kovács Marianna

zuzmó

          Kartali Zsuzsanna: A sarkköri madarakhoz c. verséhez

 

az élet csírázik

bennem gombafonál

és alga alkotta

testem hol szürke hol

sárga szimbiózis

a létem alapja

 

fotoautotróf*

szervezetek nap

fényt építenek be

tömlős gombák vizet

szívnak fel együttes

létezésünk gazdag

 

formavilágú és

pionír, köveket

morzsolok, hogy talajt

képezzek emberek

vigyázzatok a lég

szennyezésre kihal

 

a rénszarvas nem lesz

tölgyfazuzmó - illat

szer alapanyag sem

-a kén-dioxid öl-

se zuzmó-manna a

sivatagban étel

 

teleprészleteim

kiszáradnak örök

zuzmó-sivatag

a jövő

 

 

Budapest, 2025. május 08.


*fotoautotróf: Olyan organizmus, amely fotoszintézist végez. A folyamat során a napfény energiáját kémiai energiává alakítja.

 

2025. április 9., szerda

Szépírói kurzus 2025/tavasz/15 - Ferenczi Ákos novellája

 

A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Ferenczi Ákos örkényi "egypercest" írt, abszurd történetet napjainkról. Milyen jó lenne, ha igaz lenne! Kiváló munka, Gratulálok! 

Ferenczi Ákos

Nyugdíjas élet

 

Reggel fél nyolckor, özvegy Strosszmajerné, Krahovácz Jolánka, kint állt az első emeleti körfolyosón, pontosan a hatos számú ajtó előtt. Jobb kezében csésze, benne frissen gőzölgő három az egyben kávé, két kanál cukorral megfejelve, bal kezében a reggeli cigi. Figyelte a szomszédokat, ahogy nekiindulnak, ki dolgozni, ki iskolába. Míg állt, kijött a lakásból Béla és néhány nyújtózó mozdulat után felugrott, a korláton lógó virágtartóra, arra, amely pontosan Jolánka mellett volt. Béla már elmúlt tizenegy, nyugodt, kimért macska, akit Jolánka férje halála után kapott lányától, hogy ne legyen egyedül.

Míg álldogáltak, nyílt a nagy kapu, belépett rajta Tihamér, a postás. A körfolyosókon úgy nyíltak az ajtók, mint pipacs a mezőn – az idősebb lakók izgatottan jöttek elő az ismerős zajra. Hát persze – gondolta Jolánka –, nyugdíj. A postás körbejárta a házat, mindenkinek leszámolta az őt illető összeget. Jolánka meglepve kiáltott fel:

Tihamérkám, ez háromszor annyi, mint szokott! Mi történt?

Tudom én azt? Én csak hozom a pénzt, annyit, amennyit adnak.

Ezzel a postás folytatta útját, majd pár perccel később a nagy kapun keresztül távozott.

Jolánka, becsületes állampolgár lévén, felhívta a Nyugdíjintézetet, ahol megnyugtatták, „nem történt hiba, az ország jól teljesít, bizony ekkora összeg jár”.

Ha jár, akkor jár – mondta Jolánka Bélának. Szépen felöltözött, elővette kerekes bevásárlókocsiját, amit a szomszéd Pisti gyerek csak banyatanknak csúfol.

Valami új játékot is hozhatnál, ha már így megtollasodtál! – szólt utána Béla.

A boltban már hemzsegtek a nyugdíjasok, tolták a roskadásig rakott kocsikat. Jolánka a húsos pultnál kezdte. Épp Icuka és férje kért – libamájat, aztán marhabélszínt, csak egy apró, kilós darabkát. Elképedve hallgatta őket, majd az utánuk következőket. Mind méregdrága húsokat választottak. Aztán végre meglátta ő is. Gyorsan megtörölte szemüvegét, hátha rosszul lát, de nem. Az árak megváltoztak. Talán harminc éve voltak ezen a szinten. Jolánka nem értette, mi történik, de ő is megvette a maga libamáját. Került még a kosárba téliszalámi, kaviár, francia pezsgő, svájci mogyorós csoki és persze kávé, három az egyben. Bélának vett egy új játékegeret, olyan elemes félét.

Hazafelé beugrott a fodrászatba. Amíg várt, a képes magazinból választott modern hajviseletet. Új frizurával vidáman húzta tovább banyatankját. A használtruhás kirakatánál kinyújtotta nyelvét. Otthon gyorsan kirámolta szerzeményeit, odaadta Bélának az egeret, aki megköszönte az ajándékot. A macska elvonult játékával, míg az asszony újra távozott. A közeli plázába ment.

Három órán át válogatott ruhákat, cipőket, a drogériában egy öregedés elleni szérum is a táskájában landolt. A vásárlástól kicsit megfáradva betért a kávézóba. Míg a pincérre várt, a szomszéd asztalnál ülő férfi megszólította – meghívná Jolánkát egy kávéra. Az asszony meglepődött, de jól esett neki a jóképű férfi érdeklődése. Halvány mosollyal mutatott a mellette levő üres székre, közben bólintott. A férfi átült, rendeltek, ittak, beszélgettek. Jolánka egy másnapra szóló vacsorameghívással gazdagabban indult haza. Búcsúzáskor a férfi kezet csókolt neki.

Este kibontotta a francia pezsgőt, töltött magának egy pohárkával, míg Bélának egy darabka libamájat rakott a tálkájába. Köszönöm – mondta Béla, majd jól nevelt macska módjára mancsába vette a finomságot és megette. Jolánka bekapcsolta a tévét, várta az új celeb vetélkedőt. Míg a reklámok futottak a képernyőn arra gondolt, milyen jó is ma nyugdíjasnak lenni Magyarországon.

 

2025. április 6., vasárnap

Szépírói kurzus 2025/tavasz/14 - Szolláth Mihály verse

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Szolláth Mihály legújabb verse két témát témát is érint. Egyrészt játékos alkotás egy, illetve kettő macskáról. Ennek apropója, hogy költőtársunk, Nagy Dorottya cicája megbetegedett, és mindannyian aggódtunk érte. Másrészt feldolgozza ez a mű a görög mitológia ismert alakjának, Teiresziásznak a történetét, aki kígyóra lépett, és emiatt nővé változott, majd hét esztendő után ismét férfi lett. Ebben a mai, nem egyszerű világunkban a humor, a játékosság elsőrendűen fontos. Köszönöm a verset, örömmel közlöm.

 

 

Szolláth Mihály

 

Nenőke és Emlőke –

avagy a bajba jutott két cicus

 

Ecce’ vót ké’ cica…, há’!

Az eggyik vót cirmoska,

ő vót a kis kammacsek,

nevén mondva: Nenőke.

 

A másik vót Emlőke,

no há’, nem nehéz tunnyi,

hogy ő vót a láncica,

szőre mint a hó – fehér.

 

Így vótak ezök ketten,

hihettük vón’ tezsvérnek

üket, de nem – anyjok se,

de apjok se vót közös.

 

Má’ serdültek fölfele,

oszt a cirmos csak mindég

dagasztotta a fehér

cicus hasalján a szőrt.

 

Kopott is a’ lefele

rendessen, de Emlőke

szépen tűrt, asszonyosan.

Oszt’ télleg: ötöt ellett!

 

Nagy öröm vót, Nenőke

is próbáta szoptatni

a kölykeket, kígyóra

lépett, mint Tirésiás,

 

oszt csecsei nyőttek,

pöcse mög, hú, leszáratt…

há’ ki látott má ijjet!?

Hátra vittük az ólba

 

az almot, ha falunép

mögneszelné, még papot

rántanának ránk, Isten

uccse, körösztvízze…, jaj!

 

– A kammacska pinás lött!!!

Milyen ürdügbál lönne

itt! Még a’ kéne, hogy a

kénküves istennyila

 

s rák ögye ki belüket!

De osztán nem lött semmi.

Csak épp Emlőke is… há’…

kígyót lépett… ippeg úgy!

 

Háppersze! Kinőtt neki!

Szép nagy lött! Csecsek helyén

a varak leszárattak,

Nenőke szoptatott csak…

 

A kölykek cseperettek,

nyőttek, csak nyődögéltek…

Emlőke már Edő, hisz’

kan lött, na… bárhogy is, ehh’…

 

Kígyófészkünk siccsen má’

a pitvarba’ – me’ törvént

űtünk, ahogy kő. Oszt így.

– Kakas vajh’ mé’ nem rikkant?

 

 

 

 

 

2025. március 27., csütörtök

Szépírói kurzus 2025/tavasz/13 - Kartali Zsuzsanna verse

 A Szépírói Műhely tavaszi féléve folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Kartali Zsuzsanna írt egy verset, és ez a vers meglehetősen komoly vitát váltott ki. Abban kialakult - talán - egy konszenzus, hogy formailag jó, ritmikailag jól megformált szöveg, de a kurzus résztvevőinek többsége magát a szöveget nehezen érthetőnek, illetve ellentmondásosnak tartotta. Megfogalmazódott az a vélemény, hogy ez a vers a szürrealista hagyományokat követi, de volt olyan álláspont is, hogy a versben olyan regiszterek jelennek meg, amelyek egymásnak ellentmondanak, és ilyen értelemben a szöveg szürrealistának sem nevezhető. A "krampusz", illetve a "succubus" szavak használata különösen szokatlan abban a szövegkörnyezetben, amibe a szerző elhelyezte azokat. Azért közlöm a verset, hogy döntse el minden olvasó, neki tetszik-e a vers, avagy nem. Örömmel fogadjuk a különböző véleményeket. A vers vitát váltott ki, ez már önmagában szokatlan, ez kétségtelen. 

 

 

Kartali Zsuzsanna:

A kín egy barlangi állat

 

a kín egy barlangi állat

a süldő macska nyurga törzse

nem eléggé tágas hozzá

 

görcs húzza az apró testet

a földhöz tapasztja és aztán

csak tolja rángatja tovább

 

a rozsdás esőkifolyó

szája mohón szivattyúzza be

a sötét ordas mélyére

 

kitölti a kín a teret

fogakat és karmokat növeszt

az aprócska nőstény köré

 

méhe hártyarétegeit

nyákszalagokká cafrangolja

megcsömörlik és kiköpi

 

három nyomorultul kimúlt

krampusz-fattyúval egyetemben

meg egy csökött ráadással

 

az még jószagú az még ráng

ártalmatlannak ígérkezik

idegen de tán ehető

 

a succubus megnyalintja

kellene az erő az étel

visszajutni a világra

 

menekülni a lucsokból

messze a bűzös kínbarlangtól

ki a párnás levegőre

 

marásnyi ereje sincs már

kifolyó öblébe vonszolja

leteszi elnyúlik vele

 

hernyózó élni akarás

szája van keres tátog cuppan

értelmet nyer a fájdalom