A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Dráma kurzus hallgatója, Szarvas Ferenc azt a házi feladatot választotta, hogy Beckett Godot-ra várva című klasszikus drámájához írt egy új befejezést. Kiváló munkáját örömmel közlöm.
Szarvas
Ferenc
HARMADIK FELVONÁS
Harmadnap, ugyanakkor, ugyanott.
A színpad bal felén, a kizöldült fán ül
egy fehér szakállú, férfi, talpig érő, fehér muszlim (thobe) ruhában, a fején fehér
fejkendő,
(ghutra) fekete kötéllel rögzítve.
Vladimir és Estragon a nézőtér felől, együtt
érkezik, gyűröttek mindketten, Vladimir sárgarépát ad Estragonnak. A színpad bal
oldalán ülnek le, háttal a fának, hangos ropogtatással eszik a sárgarépát.
ESTRAGON
(Leengedi a répát, maga elé néz) Ma sem fog eljönni.
VLADIMIR
Mi itt vagyunk, és csak az számít. Eddig is elvoltunk nélküle, nem? Én még
mindig boldog vagyok. Jó ez répa.
ESTRAGON
És mi van, ha már volt, és elment?
VLADIMIR
Nyolc óra előtt? Kizárt. Én egyszer elmentem egy hivatalba, és fél órát vártam
az utcán, pontosan nyolckor nyitották ki az ajtót. Azt mondta a portás, hogy
nyolc óra előtt nincs élet. (Felnéz, az eget kémleli) És most pont nyolc
óra van.
ESTRAGON
(Megfordul, feláll, a répával rámutat a fára) Mekkora madár.
VLADIMIR
(Maga elé néz, úgy válaszol) Akkor te is az vagy.
ESTRAGON
A fán. Ott ül. Madár.
VLADIMIR
(Feláll, nézi a fát, közelebb lép) Az nem madár. Az egy ember.
(Felkiált) Az Godot!
ESTRAGON
(Fel- alá futkos, lelkesen kiabál) Godot, itt van, megjött, ugye
mondtam, ez ő, Godot, én tudtam, én tudtam, hogy eljön!
Godot mozdulatlanul ül a fán, a közönség
feje fölé néz a távolba. Vladimir és Estragon a fa alá állnak, megigazítják
öltözéküket, és egymás szavába vágva beszélnek.
VLADIMIR
Jó reggelt kívánok!
ESTRAGON
Jó reggelt kívánok!
VLADIMIR
Talán csak nem Godot úrhoz van szerencsénk?
ESTRAGON
Ahhoz a bizonyos Godot úrhoz?
VLADIMIR
Már vártuk.
ESTRAGON
Nagyon vártuk.
VLADIMIR
Már tegnap is.
ESTRAGON
És tegnapelőtt is.
VLADIMIR
És most itt van. Nagyon vártuk.
ESTRAGON
Megjött. Nagyon vártuk.
Csend, Godot még mindig a távolba mered.
Vladimir és Estragon értetlenül egymásra néz, aztán megint Godotra.
GODOT
(Rezzenéstelen arccal) Miért?
VLADIMIR
(Értetlenül) Mit miért?
ESTRAGON
Mit miért?
VLADIMIR
(Homlokára csap) Ja, értem, miért vártuk? (Estragonhoz fordul) Gogo,
azt kérdezte, miért vártuk?
ESTRAGON
Mert megbeszéltük, hogy itt találkozunk. Pont itt, a fánál. (Godotra néz,
gyanakodva) De önnek ezt tudnia kell.
VLADIMIR
(Gyanakodva) Már ha tényleg ön Godot.
GODOT
(Szünet, kivár, ránéz Vladimirre, aztán Estragonra, ki a közönség fölé) Én
vagyok.
ESTRAGON
(Lelkesen) Látod, én tudtam, ő az, Didi, ki más lenne, más nem tudhatta,
hogy a fánál volt megbeszélve, és látod, megjött.
VLADIMIR
(Gyanakodva félrehúzza Estragont) Már akkor itt volt, mikor mi
ideértünk.
ESTRAGON
(Elgondolkodik) Tényleg. Gyanús. (Godot felé fordul) Ha nem veszi
tolakodásnak, tisztelt Godot úr, ön mikor érkezett?
GODOT
(Rezzenéstelen arccal) Egyszercsak hirtelen.
VLADIMIR
(Összefonja a karját a mellén, és mint egy rendőr, kérdez) Pontosabban? Lehetséges,
hogy ön már nyolc óra előtt itt volt?
GODOT
Igen.
VLADIMIR
(Gúnyosan felnevet) Az kizárt, uram. Nyolc óra előtt nincs élet. Tapasztalatból
tudom. (Estragonnak súgja) Hazudik.
ESTRAGON
Akkor elárulná, uram, hogy mióta van itt?
GODOT
Kezdettől fogva.
VLADIMIR
Úgy érti, hogy tegnap is, és tegnapelőtt is itt volt? Itt, a fán?
GODOT
Igen.
ESTRAGON
És akkor mi miért nem láttuk?
VLADIMIR
Igen, mi miért nem láttuk?
GODOT
Mert a láthatóságom nem volt beállítva.
ESTRAGON
Hallod ezt, Didi, azt állítja, hogy láthatatlan volt eddig. (Godothoz
közelebb lép) Akkor ön, ha itt volt, mindent látott, és hallott, tegnap is,
és tegnapelőtt is?
GODOT
Igen.
ESTRAGON
Didi, mondj már valamit, te ezt elhiszed?
VLADIMIR
(Godothoz) Elárulná, uram, hogy miért volt eddig láthatatlan, és miért
nem jött le fáról? Miért hagyta, hogy két napig várjuk fölöslegesen?
GODOT
Mert itt volt Pozzo és Lucky. Segítenem kellett nekik. Sok dolgom volt.
VLADIMIR
Sok dolgom? Mégis, mit ért ez alatt?
GODOT
Éjszakát csináltam, fát zöldítettem, megvakítottam, megváltottam, soroljam még?
ESTRAGON
És tényleg, miért nem jött le közénk?
GODOT
Mert lent büdös volt. Pozzo folyamatosan fingorászott.
Vladimir belekarol Estragonba,
félrevonja jobb szélre.
VLADIMIR
Te mit gondolsz? Őt várjuk?
ESTRAGON
Kizárt. Nem tudta megmondani, hogy miért várjuk.
VLADIMIR
Azt mi sem.
ESTRAGON
De neki tudnia kellene. Az igazi Godot erre tudja a választ.
VLADIMIR
Akkor ez egy álgodot.
ESTRAGON
Szemét csaló.
VLADIMIR
Büntessük meg. Gyújtsuk fel a fát. Van gyufád?
ESTRAGON
Mióta idejárunk, nem dohányzom.
VLADIMIR
Francba. Akkor menjünk. Holnap, ugyanitt?
ESTRAGON
Holnap.
Jobbra, a nézőtér mellett el, amerről
jöttek.
Függöny
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése