Magyar Pen Club
M E G H Í V Ó
2012. április 10-én, kedden, 18 órai kezdettel tartjuk következő klubnapunkat
a Károlyi Palota (Petőfi Irodalmi Múzeum) Vörös-termében
(1053 Budapest, Károlyi M. u. 16.)
amelynek keretében bemutatkozik a
Nyugat Most
folyóirat
A program:
- A folyóiratot bemutatja Szabó Zoltán Attila alapító-főszerkesztő
- Köszöntőt mond Sipos Lajos, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke
- A Nyugat Most folyóiratban megjelent művekből Kálloy Molnár Péter és Papp János színművészek olvasnak fel
- Rövid beszélgetés az est díszvendégével: Hetényi Károllyal, a New York Kávéház egykori inasával, a Nyugat koronatanújával
- Bemutatásra kerül A koronatanú (Hetényi Károly évszázada) című dokumentumfilm. Rendezők: Kálloy Molnár Péter, Szabó Zoltán Attila
- Exkluzív bor- és pálinkakóstoló
Az est házigazdája: Petőcz András
A Nyugat Most alapítói: Hajdu Balázs József, Szabó Péter, Szabó Zoltán Attila (főszerkesztő)
Fővédnök: Konyári János, művészeti vezető: Diósi Réka Eszter
Szerkesztőbizottság: Petőcz András (elnök), Kálloy Molnár Péter, Zalán Tibor
„Nyugat nem vész el csak átalakul. Bár a Nyugat Ma megszűnt, mert elvették a nevét, a Nyugat Most ugyanazokat az értékeket képviseli, mint elődei: az 1908-tól 33 éven át létező legendás folyóirat, illetve az először 2010. október 23-án megjelent, s a jelenkori olvasók szimpátiáját hamar elnyerő, üzleti értelemben mégis ingatag lábakon álló utód. Az „utód”, amely – itt a bizonyíték! – mégiscsak életképes, elvégre a válság, a kapzsiság kora edzette, de a törődés, a hit, a barátság, az összefogás menti meg. Itt és MOST!”
(Szabó Zoltán Attila)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése