A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Líra kurzus hallgatója, Sipeki Zsófi azt a házi feladatot választotta, hogy Petri György, valamint Gregory Corso ismert művei alapján ír szabadverseket. Nagyszerű munkák, örömmel közlöm mindkettőt.
Sipeki Zsófi
Hagyj egyedül
(Petri
György: K. M. szerelmes éneke alapján)
Nem vagyok szerelmes és
nem is leszek, főleg nem egy
ilyen irritáló részeges csávóba,
aki minden éjjel felhív, mert
neki fontos hogy itt legyek
a mostban, mindenkor (most is).
Azt mondta, hogy szeret, de
kikapcsolom a telefonom,
mert én törékeny vagyok;
mint az ölelés az éjben,
ami megszakad a térben,
elveszik a jelenben
és megcsillan holnap
a reggeli fényben,
de a kurva anyádat,
mert most is keresel,
takarodj a picsába,
hagyj békén a francba,
csak aludni szeretnék,
meg éjjel írni kicsit
miközben szenvedek
picit a nyomoromban
egyedül a nappaliban
a laptopom előtt és
magabiztosan létezem
itt a háromdimenziós
létben, ami lassan már
négydimenziós lesz, mert
ez a gennyláda szararcú
hozzáadott egy értéket,
ami értéktelent jelent,
nem értem az ilyeneket.
Hallgatom a Beatlest és
megzavar a gondolat
az Eleanor Rigby közben,
hogy én nem vagyok
életképes és nem is leszek
soha többet,
mert már régóta
csak mást szeretek,
de ő nem tudja ezt,
(most is) csak
rágondolok,
basszameg, szeretem.
Még
nem jegyeztek el
(Gregory Corso: Házasság c. verse alapján)
Még nem jegyeztek
el. Még nem kértek
meg. Aki már
házas, megkért
engem a maga módján.
Nem térdelt le,
csak megkérdezte
a nevemet, aztán
az érdekelte, hogy
én mit szeretek és
mikor érek rá, most,
éjszaka, ébren vagyunk,
mind a ketten,
romantikus lesz, az éjjel
megkérik majd a
kezemet, de tényleg,
Részegen a holdfényben,
sörrel a kézben,
idegenek tapossák szét
a poharakat a kertben,
de még mindig csak ketten
vagyunk a diszkófényben.
Amikor házas leszek,
én is majd hiszek az
ígéretben, amit ilyenkor
elszavalunk, azért mert,
ilyenkor ezt illik.
Kéz a kézben vagyunk,
én és a házasélet,
összetartozunk, tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése