A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza-Dráma kurzus hallgatója, Juhász Betti azt a házi feladatot választotta, hogy Karinthy Frigyes "Hazudok" című novellája alapján ír egy rövid történetet. Kiváló munka, örömmel közlöm.
Juhász Betti
Így lettem íróvá
Eldöntöttem, hogy író leszek. Ezt egy szerdai napon, valamikor a dél körüli órákban határoztam el, egy kifőzdében.
A
lencsefőzelék és a tarhonyás hús gőzei között derengett fel, hogy íróvá kell
válnom, hogy nem lehetek más, mivel műlovarnő, sem filmszínésznő, nem lehettem,
sem táncdalénekes, sem atomtudós-programozó, pedig kiváló ügynök lehettem
volna.
Tüstént
bejelöltem a Facebookon a legmenőbb kiadókat, és reklámügynökségeket,
mindenkit, akinek csak köze volt a könyvhöz a városban, a sarki antikvárius
kutyáját is, soha nem lehet tudni.
Föltétlen
szükségem lesz egy ügynökre, aki legyezteti az időpontokat a reggeli műsorba,
ott majd bájosan elcsevegek arról, hogyan ápolom a kertet, tartok kanárit, kettőt,
és imádom a Varázsfuvolát, meg egyáltalán az operát, mert az annyira
nagyvilági, és sikkes.
Este
majd a late night show-ban szerepelek, ahol szépre maszkíroznak, adnak rám
fűzőt, póthajat, és a szemembe műkönnyeket.
Másnap
nagy interjút közöl velem a legolvasottabb női lap, én leszek a Glamour napokon
a címlapon, velem plakátolják tele az országot hosszú-hosszú hetekre, hogy –
20, – 30, – 50 százalék, MOST VEDD MEG!
Én
és az ügynököm közben szerzünk egy szellemírót, vagy többet, majd leszek olyan
szíves, és felkérem J. K. Rowlingot, szerzőmnek, mert ugye a hírnévhez írni is
kell, de arra nekem nincs időm, mert hát manapság a marketing meg a social
média megjelenések a minden.
Mert
én, kérem, tudom ám mi az az én-márka, meg ön-menedzsment, megvan az Oravecz
Nóra összes, hangoskönyvben, - engem ugyan nem állítanak félre!
Micsoda
badarság, hogy üljek le, naphosszat, és csak írjak, amikor az életemről forgat
a Netflix, az HBO pedig a világ körüli turnémra kísér el.
Oprah
Winfrey, Angela Merkel, és Hilary Clinton azért állnak sorba, hogy előszót
írhassanak az életrajzi könyvemhez, amelynek címe ez lesz, csupa nagy,
dombornyomott arany betűkkel: „Így lettem íróvá”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése