A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A Próza kurzus hallgatója, Mile Judit azt a házi feladatot választotta, hogy Örkény István: A Sátán Füreden című elbeszélése nyomán kisprózát ír. A "kísértés" örök téma. Mile Juditnak gratulálok, kiváló munka.
Mile Judit
Megkísértve
Ritka utasforgalma miatt, a távolsági
buszmegállót csak egy ócska tábla jelzi, ami magányosan nyújtózik a forró nap
felé. Látomásként rezegnek a hőség fátylán át a távoli fák. Forró szellő kapja
föl az aszálytól száraz termőföld elporlott szemcséit. A perzselő kánikula hőségét
a beton kíméletlenül ontja vissza, az országút szélén várakozó fiúra és lányra.
A két fiatal utazó nem ismeri egymást, pár lépés távolságot tartva tikkadtan
görnyednek a telefonjaik fölé. Szélsebesen mozognak ujjaik a készüléken, amin
ismeretlen arcokat húzgálnak jobbra és balra. Egy hangos, Jó napot kívánok! ,zökkenti
ki őket a tevékenységükből, egymásra néznek, mintha a másik tudná, hogy kerül
ide ez a különös alak. Egy férfi, elegáns fekete öltönyben, nyakkendőtlen
szikrázóan fehér ingben, csuklóját lazán öleli a drága karóra, ahogy közelebb
lép, cipője orrán megfeszül a kígyóbőr. Az idegen megnyerő hangon fesztelenül
társalogni kezd.
– Használják
a legújabb MyMI appot?
– Nem. Az, mit tud? – érdeklődik a fiú.
– Kisasszony,
ön sem ismeri?
– Nem.
– Akkor
elárulom, mit tud. Mindent. Aki használja, mindent tudni fog!
– Klassz.
Mégis mennyire mindent? – tudakolja a
fiú.
– Bármit.
A megadott parancsszavakból, kívánságuk szerint hoz létre hivatalos levelet, önéletrajzot
állásinterjúra, szerelmes vallomást, grafikát, verset, zeneművet akár
tudományos értekezést ír.
– A
matek leckémet megcsinálja? – lelkesedik a fiatalember.
– Természetesen.
–
Ha magának van ilyen, próbáljuk ki, mutassa, mit tud – kéri a fiú.
– Rendben
– és az idegen miközben a fiú mellé lép, egy elegáns mozdulattal előveszi
vakítóan fényes telefonját jól szabott zakója belső zsebéből. A fiú megbűvölve bámul
a telefon kijelzőjébe. A lány hunyorogva nézi a készülék hátlapján megcsillanó,
bántóan fénylő gyümölcsöt, amibe valaki bele harapott.
– Mire
vágyik, mit próbáljunk ki?
– Sosem
tudtam rajzolni. Lássuk, ez hogy tud.
– Mondjon
öt szót, és azonnal kész a grafika.
– Jó.
Akkor legyen, szárny, ló, szarv, villám, tenger.
– Kész
is van. Nézze.
– Azta,
de menő! Egy unikornis száll a viharos tenger fölött. Nahát, de jó lett!
– Az
elkészült grafikának, az ön képzelete sem szab határt, mert ez a mesterséges
intelligencia, önfejlesztő. Hát nem nagyszerű?
– Inkább
félelmetes. – állapítja meg elcsukló hangon a fiatal lány, a válluk fölött
nézve a kijelzőt.
– Ó,
ne hagyjuk ki a hölgyet sem! Halljuk, mondjon öt szót! – fordul nyájas hangon
az idegen a lány felé.
– Hűsítő,
zápor, most.
– Bár,
ez csak három szó volt, de kész is van. Nézze. Micsoda rendkívül szürreális
ábrázolása a mostnak. Igézően tökéletes!
– Nem,
nem az – jelenti ki szárazon a lány.
Hosszú barna haját lófarokba fogja,
miközben távolabb vonul. A két férfi értetlenül néz utána. Látják, ahogy a
távolodó lány a tarkójáról a legördülő izzadságcseppeket tenyerével letörli.
Hátat fordítva áll még egy fél percig, majd felszáll a megváltásként érkező
távolsági buszra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése