2023. április 23., vasárnap

Szépírói kurzus 2023/tavasz/16 - Bálity Csaba novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, őszi félévre. A  Próza-Dráma kurzus hallgatója, Bálity Csaba azt a feladatot választotta, hogy Örkény István  A Sátán Füreden című egypercese nyomán megírja az újabb "sátáni" történetet. Igen jól sikerült munka, nagy örömmel közlöm.


Bálity Csaba

A Sátán a Mészáros utcában

A sofőr jobbra-balra forgatta a fejét, hol az egyik, hol a másik tükörbe pillantgatott tolatás közben. A szemetesautó hangos pittyegése megtörte a budai mellékutca reggeli csendjét.  A két kukás még a saroknál leugrott a kocsiról, egykedvűen sétáltak a parkoló járművek mellett. A magasabbik, borostás negyven körüli férfi egy pillanatra megtorpant.

– Figyeld má’, ez meg mi a faszom? – kérdezte a fiatalabb társától, állával a kukák felé bökve.

A járdaszegély mellett sötétszürke nejlonzsákok hevertek, nekitámasztva a katonás sorban álló szemetesedényeknek. A másik, egy valamivel fiatalabb, sápadt, karikás szemű férfi érdeklődve vette szemügyre a spárgával bekötött szájú zacskókat. Közelebb lépett, bakancsával megrugdosta őket, de nem lett okosabb. Mindketten tanácstalanul nézték a kompozíciót, amikor nyikorogva kinyílt a ház kapuja,  egy lakó lépett elő a sötétből. A szemüveges férfi csíkos fürdőköpenyt, frottírzoknit és papucsot viselt. Mindkét kezét a köntös zsebébe mélyesztette.

– Jó reggelt – mondta a két kukásnak, akik szó nélkül visszabiccentettek. – Ezeket is fel kéne dobni – mutatott a zsákokra anélkül, hogy kezét kihúzta volna a zsebéből.

– Mi van benne? – kérdezte érdeklődve a karikás szemű.

– Mit számít az, mi van benne? Hajítsák fel a kocsira és kész!

– Ez nem olyan egyszerű – vette át a szót az idősebb kukás. – Egyrészt, csak az edényekbe kitett hulladék elszállítását rendezte a társasház. Az egyebekre nincsen fedezet.

Itt rövid hatásszünetet tartott, mivel ezt érezte a legfontosabb üzenetnek, és bár további érvek is voltak a tarsolyában, úgy tervezte, ezeket majd akkor veti be, amikor az árról kezdenek alkudozni. A terv működőképesnek tűnt, a köpenyes először vette ki kezét a zsebéből. Ujjait végig húzta a markában tartott pénzen, hogy egyértelművé tegye, egynél több bankjegyet szorongat.

– Ezen talán csak lehet segíteni – mondta magabiztosan, miközben visszacsúsztatta a pénzt a fürdőköpeny zsebébe.

– Másrészt – folytatta a kukás, mintha meg se hallotta volna a közbevetést – egyáltalán nem mindegy, milyen típusú hulladékról van szó.

– Nukleáris hasadóanyag. Az gond? – kérdezte szája szegletében egy félmosollyal a köpenyes, de aztán látva a másik kettő döbbent arcát, hamar felismerte, hogy humorizálással aligha éri el a célját. 

– Természetesen vicceltem, nincsen benne semmi rendkívüli. Megnyugodhatnak.

– Mi aztán nem vagyunk nyugtalanok – csapta le a magas labdát a fiatalabb szemetes. – Tőlem ítéletnapig itt maradhatnak ezek a zsákok. Az önkormányzatnál lehet konténert rendelni. Fent van a telefonszám a honlapon. Minden jót!

Mintha egy begyakorolt koreográfia szerint zajlanának az események, a borostás füttyentett a sofőrnek, hogy indíthat.

– A kommunális hulladékot is itt hagyják? – kérdezte gúnyosan a köpenyes, hogy egyértelművé tegye, tudja, csak színjátékot játszik a másik kettő. Kezére játszott az is, hogy éppen ebben a pillanatban nyílt a vezetőfülke ajtaja, és a gépkocsivezető, aki az eddigi párbeszédből egy szót se hallott, érdeklődve közeledett a kompániához.

– Mi van már? – kérdezte a sofőr a kollégáit.

– Ezeket akarja elvitetni az úr – mondta magyarázólag a karikás szemű, miközben egy pillanatra se vette le tekintetét a fürdőköpenyesről.

– Mi ez?

– Éppen ezt szeretnénk kideríteni – mondta a borostás – de nagyon titokzatos az úriember.

– Nincsen ebben semmi titok, csak nem értem a körülményeskedés okát. Azt hittem, mostanra már árkon-bokron túl lesznek.

– Eleve vannak a veszélyes hulladékok, azok szóba se jöhetnek – magyarázta a sofőr, szája sarkában le-fel járt a cigaretta. – A másik meg, hogy tönkre tudja tenni a gépet. Tudja, mennyibe kerül egy javítás?

– Nem tudom.

– Sokba. Ha eltörik a kés például. Az nyolcmillió. Úgy értem, nyolcszázezer forint – helyesbített a sofőr, mert az első összeget maga is komolyan vehetetlenül magasnak érezte.

– Nem fog eltörni a kés, ezt garantálom.

– Volt már rá példa.  Nem szeretnénk, ha megint előfordulna. Ha van egy fürdőszoba felújítás teszem azt, utána meg a tulaj kihordja a sittet, mi feldobjuk jóhiszeműen, aztán hirtelen reccs, már el is tört a kés a tömörítőben. Tetszik érteni? – érvelt tovább a borostás.

– Mondjuk, a nagyságos asszony azt mondja, nem tetszik a csempe, már nem divatos a virágmintás. Le kell verni. Nem tudom persze, milyen maguknál a csempe, ezt csak példának mondtam. Akkor nincs mese, utána meg ott marad a rengeteg törmelék – erősített rá a sofőr.

– Az én feleségemnek volt nagyobb problémája is a mintánál – legyintett a fürdőköpenyes. – Amúgy ördöge van, tényleg most csináltattuk meg a fürdőt. A nejemnek hol a szaniter nem volt elég jó, hol a fuga színe nem passzolt szerinte a bordűrhöz. Volt itt egy erdélyi brigád, Déváról. Na, azokat is majdnem az őrületbe kergette. Soha, semmi nem volt neki elég jó. Munkaidőben a kivitelezők vérét szívta, utána meg az enyémet. Bérszámfejtőként is mindent tudott a hidegburkolásról. Három hét múlva, a dévai kőművesek kezdték mondogatni, hogy asszony kell a házba.  

– Mondtuk, hogy ebben nem tudunk segíteni. Húzza odébb a zsákokat, hogy tudjuk üríteni a kukákat! Már így is késében vagyunk – méltatlankodott a karikás szemű.

– Dehogy húzom. Hozzá nem érek. Amúgy nem esik jól, hogy nem bíznak bennem. Mondtam, hogy nincsen sitt a zsákokban. Azt már elvitték a dévaiak múlt héten, amikor végeztek. De ha nem akarnak egy kis pénzt keresni, vagy azt hiszik, baja lenne ennek a húsdarálószerű izének, nekem úgyis jó. Ha esetleg mégis meggondolnák magukat, csak csengessenek fel a kaputelefonon. Tizenkilences lakás, Kelemen – mondta a fürdőköpenyes, majd sarkon fordult és eltűnt a kapualjban.

A két kukás megbabonázva bámult a zsákokra, a sofőr anélkül, hogy tekintetét levette volna a fekete nejlonról, balkézzel hirtelen mozdulatot tett, nem lehetett eldönteni, hogy a füstszűrőig szívott cigaretta csikkjét hajította el, vagy csak nyugtatólag intett a kukásautó mögött lassanként feltorlódó kocsisornak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nincsenek megjegyzések: