Szépírói kurzus 2023/ősz/8 - Supala Ágnes novellája

 A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelye idén is folytatódik. A kurzusra a felhívás itt olvasható itt olvasható, már lehet jelentkezni a következő, tavaszi félévre. A  Próza kurzus hallgatója, Supala Ágnes azt a feladatot választotta, hogy "krimit ír. Sajátos "bűnügye" különleges látlelet napjainkról, egy kevés "fantasy" stílussal keverve. Kiváló munka.

 

Supala Ágnes

Öld meg Jóskát!

 

Éppen húsz éve, hogy megismertem Józsit.

Ahogy mondani szokás, szerelem volt első látásra. Tüzet kért tőlem a Körúton, és amikor elutasítottam, mert nem dohányzom, bevallotta, hogy ő sem dohányzott soha, csak meg akart szólítani, és jobb nem jutott eszébe.

Attól kezdve kézen fogva jártunk. Romantikus szerelem volt, rajongtunk egymásért, minden percét élvezni akartuk. Józsi maga volt a megtestesült csoda, a tökély, férfiben ilyet korábban elképzelni sem tudtam. Jóképű volt és intelligens, sziporkázó humorral, a macsóságnak nyoma sem volt benne, gyengéd volt, mégis határozott, önálló véleménnyel, pozitív világlátással, ugyanakkor megértő, empatikus és tökéletes szerető.

Egy év lángolás után összeházasodtunk.

A hétköznapok egyhangúsága, a gyereknevelés nehézségei, a munkahelyi konfliktusok lassan kikezdték a mi kapcsolatunkat is, de én próbáltam hinni a visszafordíthatóságban, az újrakezdésben, a minden újból szép lesz ideában.

Minden hiába, Józsiból Jóska lett.

Jóska, aki munkából hazaérve, kézmosás nélkül, ruhástól ledöglik a nappali kanapéjára, majd minden erejét összeszedve átvedlik szakadt mackóra, hogy aztán a maradék energiáját mozgósítva maga elé emeljen egy üveg sört és egy zacskó chipset, benyomja a tévét és bámulja a harmadosztályú focicsapatok aktuális bajnokságát. Időnként elbóbiskol, aztán felhorkant és beleordít a csendbe, "Margit, hol a kaja?".

A gyerekek az iskolából hazaérve egyenesen a szobájukba mennek, felviszik a vacsorájukat is és csak reggel kerülnek elő, amikor indulnak a suliba.

Az én egykori, bálványozott Józsim elhízott, püffedt arcú, mindig borostás, arrogáns, kellemetlen alakká vált.

Életem romokban. Ötletem nincs, hogyan hozhatnám rendbe.

Esélyem sincs az ismerkedésre, ekkora teherrel lehetetlen új kapcsolatot teremteni. Idő nem jut semmire, még az aktákat is hazahordom és a megoldatlan ügyeken agyalok éjszakánként. Totál kilátástalanság.

Ma is hazahoztam két dossziét. Holnap jár le a határidő és még nem fejeztem be. Már tudom az ügyek megoldását, de képtelen vagyok megfogalmazni. Logikusan írni, érvelni csak tiszta fejjel lehet.

Végre csend lett. A gyerekek a szobájukban. Jóska – öltönyét le sem vetve –  a kanapéján eldőlve horkol, foltos nyakkendője a földre lóg, előtte a sörösüveg, ölében az üres chipses zacskó és a távkapcsoló, a tévé már magától kikapcsolt.

Muszáj befejeznem a munkát, leülök a gép elé, de képtelen vagyok koncentrálni, iszonyúan fáradt vagyok. Egyfolytában azon jár az agyam, hogyan jutottunk el idáig, hogyan tudnék kiszállni ebből a helyzetből. Jóskára már semmiben sem számíthatok. Kellene valaki, aki megért, aki támogat, egy igazi társ. 

Ahogy szörfözök a neten, forrás után kutatva, felvillan egy ablak a képernyőn, "Találd meg az igazit!", szólít fel a reklám és rögtön el is tűnik. Milyen igazit? Olyan nincs is, hogy "igazi"! Azon kapom magam, hogy szakmai forrás helyett a társkeresőket böngészem. Lehet, hogy mégis van, csak meg kell találnom? Újra felugrik az ablak, "Alkosd meg virtuális társad!", majd egy pillanat alatt eltűnik.

Mi az, hogy virtuális? Nekem hús-vér férfi kell. Vagy lehet, hogy mégis jobb lenne kísérletezni? Ma már minden elképzelhető. Meg kellene próbálni. Zűrzavaros gondolatok kavarognak az agyamban.

Rátalálok az oldalra: "Az igazi virtuális társ". Remegő kézzel nyitom meg. Egy kérdőív tárul elém. "Kit keres? Neme, kora, magassága, testsúlya, testalkata, arcformája, szeme színe, orra?" Gépiesen választom ki a nekem megfelelő válaszokat.

"Kívánja most megjeleníteni partnerét"? – teszi fel az újabb kérdést. Az "Igen" opciót választom. Izgatottan várom az eredményt. Lassan bontakozik ki előttem egy kép. Ahogy a távolból közelít, egy jóképű, elegáns férfi jelenik meg a monitoron. Egyre közelebb kerül, most már teljesen az arcára fókuszálva, szinte életnagyságban látom.

– Úristen! Ez Józsi! – nézem megrökönyödve.

"Kívánja most elnevezni partnerét?" – teszi fel az újabb kérdést.  "Igen" pipálom ki gyorsan a lehetséges választ és beírom, hogy "Józsi".

"Kívánja, hogy Józsi most interaktív kapcsolatba kerüljön Önnel?" – folytatja a gép. "Igen" –  ütöm be gondolkodás nélkül.

Az arckép megelevenedik, rám mosolyog.

– Hogy szólíthatlak, drágám? –  kérdezi ismerős hangján. Leizzadok.

– Margit vagyok, megismersz?  – csuklik el a hangom.

– Igen.

– Látod azt az embert a kanapén?

– Igen, én vagyok.

– Nem, nem te vagy, a te neved mostantól Emánuel. Tetszik?

– Igen, örülök az új nevemnek. Mit szeretnél tőlem?

– Azt akarom, hogy szeress, legyél a társam, egy életre. Maradj ilyen, mindig maradj velem. Megteszed?

– Neked mindent megteszek, Margit.

– Az az ember, ott a kanapén, majd utunkba akar állni. Meg akar semmisíteni. Ne engedd neki! Fojtsd meg a foltos nyakkendőjével! Öld meg!

Emánuel feláll, gyönyörű testével áthatol a monitoron és elindul Jóska felé. Forróság önti el a testem. Végre, végre, megoldódik minden!

– Öld meg! – ismételgetem.

Emánuel lassan magához húzza a nyakkendőt és komótosan körbe tekeri Jóska nyakán.

– Öld meg! – kiabálom egyre hangosabban.

Emánuel megrántja a nyakkendőt, Jóska feje ernyedten, élettelenül fordul féloldalra.

Felsóhajtok.

–Vége! – motyogom magamban.

*

Valami a vállamra nehezedik. Kábultan nézek fel. Előttem a sötét monitor. Homályosan látok, de lassan tisztul a kép, Jóska borostás, püffedt arca hajol fölém.

– Margit, jól vagy? Elájultál. Már jönnek a mentők.