Krajnyák Dalma
A teraszról a világ
A teraszról a világ
Új napra virradtunk én
és a karantén,
a nyughatatlanná vált
nyugalom-szigeten,
otthonomban,
ahogy kilépek tágas
teraszomra,
mondom magamnak újra
és újra,
az egyre hangosabb mantra
elmémet elhagyja,
majd
bennem ragad,
hogy milyen szerencsés
vagyok én, mennyit is ér
a birodalmam,
mezítelen talpam műfű
csiklandozza, miközben
a kávé gőzcsíkja
szlalomozva kúszik felfelé
a friss tavaszi levegőben,
azt keresztül húzva, mint
megannyi számításunkat
az élet,
jobban értékelem, mint valaha,
ahogy a szellő, s az épp
előmerészkedő nap
lágyan cirógatja arcomat,
lágyan cirógatja arcomat,
és arra gondolok,
mennyivel élhetőbbek így
a mindennapok, hisz’
ott vannak, példának okáért,
mennyivel élhetőbbek így
a mindennapok, hisz’
ott vannak, példának okáért,
a szegény panellakosok vagy
a belvárosi gangosok, akik egy
falatnyi természet helyett
csak a szomszéd hanyagul
hátragyott cigarettacsikkjének
füstjéből haraphatnak egy
darabkát,
viszont a világ
mégsem attól más most,
hogy a teraszról vagy a
kanapéról kukkolod mindazt,
kanapéról kukkolod mindazt,
ami látható, hanem,
hogy ami nem, azt is nézed,
mi több,
látod is,
az ebédlő és a kerti szék között
nem akkora a távolság, hogy a
válladra telepedett szellemek,
miket a palackból előcsalogatott
a bezártság,
ne ücsörögjenek rajtad akkor is,
mikor a kinti világgal próbálod ápolni
maradék kapcsolatod,
a tuják közé a földbe vagy
homokba a fejedet most
nem dughatod,
a valóság elől menekülni
már nem lehet, ezt jobb,
ha tudomásul veszed,
a szembenézés most így
vagy úgy egy kényes kérdés,
nem csak a szembeszomszéddal,
hiába, nincs hova
elrohanni, se munkába
se a tagadásba,
se trópusi szigetre hátrahagyva
az otthoni életed,
nincs több vetítés most a
mozikban, sem pedig
tebenned,
a jóga és a mindfulness a
mókuskerékből kiragad, jó
kétlem, hogy most tartósan
segít, mert pont az nincs,
amiből egyébként kirepít,
más hát nem marad,
mint a gyomlálás,
teraszon vagy kiskertben a
csináld magad, mag-
és számvetés,
és a lelkiismereti kérdés, hogy
mi lapul a műfű, a gyepszőnyeg
alatt, alásepert-e az élet tücsköt
és bogarat,
mert ha igen, jobb lenne
felgöngyölíteni és egy
nagytakarítás után a szennyes
helyett a frissen mosottat oda
kiteregetni,
hadd szárítsa a melengető
erő, amit a nap ad nekünk
ezen a fura nyárelőn,
vagy a langyos szellő, ami
nem csak tiszta alsóneműt
kap fel ravaszan és repít
tova,
hanem tán még
egy könnycseppet is,
amit egy
kósza felismerés odabiggyesztett
az arcunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése